Vajon manapság is a róla elhíresült felemás színű cipőben rója a kilométereket?
„Igen, de sajnos a mostani az utolsó pár – mondta érdeklődésünkre az 57 éves sportember. – Először két párat rendeltem a kedvenc márkámból, egy pirosat és egy kéket, majd amikor megláttam a cipőket, nem tudtam dönteni közöttük. Folyamatosan új típusokat dobnak piacra, és ezek között sajnos már nincs olyan, amelyeket össze lehetne párosítani. Mindegy, továbbra is maradok ennél a típusnál, mert szakmailag ez a legjobb számomra. Ezeket egy ultrafutó tervezte, amely nagyszerűen felveszi a lábfej alakját. Amíg nem ezt a cipőt használtam, sok vízhólyagom volt, azóta viszont nincs, így biztosan a karrierem végéig ebben futok.”
Vajda Zoltán legutóbb 2012-ben vett részt az Ultrabalatonon (24 óra és 16 perc), de az idén, kilenc év elteltével ismét rajthoz áll. Miért pont most?
„Egyrészt a versenyhiány miatt, másrészt van még elszámolnivalóm az Ultrabalatonnal. Célom, hogy huszonnégy órán belül teljesítsem, úgy érzem ez bennem van. Azért hagytam ki éveket, mert egy ideje májusban rendezik, ám ebben az időszakban van a Kinizsi Százas teljesítménytúra, ami érzelmileg közelebb áll hozzám, mert már harminchatszor teljesítettem, így mindig ezt választottam. Remélem, a koronavírus nem szól közbe, és nem marad el az Ub, izgatottan készülök rá.”
Tavaly az Ultra Tisza-tó hatvanöt kilométeres egyéni versenyén első helyen ért célba, sokan a verseny után a nagy melegre panaszkodtak.
„Ennyi év után is el tudok még rontani versenyt… Annak ellenére, hogy megnyertem, jobb időre számítottam. Egy barátommal haladtam, és elkövettem azt a hibát, hogy az ő tempójában mentem, ami azt jelenti, hogy 4:20-as tempóban kezdtünk. 4:30-cal terveztem végigfutni, és az ultráknál általában úgy van, hogy amilyen gyorsan kezdenek, annyival lassúbbak a végére. Így jártam én is.
A meleggel sosincs problémám, 2012-ben az Ub az év legmelegebb napjára esett, árnyékban harmincnyolc Celsius-fok volt, és százhatvan versenyzőből csak harmincketten értünk célba.
Na, ott és akkor tényleg meleg volt. Ilyenkor jobban kell figyelni a frissítésre, a folyadékbevitelre.”
Öt évvel ezelőtt a világ egyik legkeményebb, legmelegebb versenyét teljesítette Kaliforniában, a Badwatert 31 óra és 51 perc alatt.
„Meleg és meleg között is van különbség. Itthon párás, Amerikában száraz meleg van. Magyarországon nem párolog az izzadság, csuromvíz a ruhám, ezt nehezebb elviselni. A Halál-völgyben épp az ellenkezője történt, egy csepp izzadság sem volt rajtam. A levegő páratartalma huszonegy-néhány százalék, gyorsan kiszárad az ember. Itthon óránként egy liter folyadékot iszom, kint két litert. Alattomos verseny, úgy érzed, minden rendben van, ám a testhőmérsékletnél melegebb levegő fejbe vágja az embert. Ott az indulók többsége a verseny folyamán szembesül ezzel. Én száztíz mérföld környékén álltam fejre, amikor kijött rajtam a túlhevülés. Száz mérföld után még az első tízben voltam, jó lett volna, ha akkor érek célba, végül összetettben tizennyolcadik lettem. Ha az ember többször vesz részt a Badwateren, tapasztaltabb lesz, ha még egyszer indulhatnék, lassabban kezdenék, és jobban hűteném magam.”
Aztán 2017-ben ismét visszatért Amerikába, ám akkor már Lubics Szilvia kísérőjeként.
„Mivel előző évben teljesítettem a versenyt, Szilvi megkért, hogy csatlakozzak a csapatához. Kötelező a kísérőcsapat, mivel a rendezők nem biztosítanak ellátást. A csapatban kell lennie olyannak, aki korábban akár kísérőként, akár versenyzőként részt vett már. Próbáltam átadni a tapasztalataimat, ám sajnos nála is előjött a belső hőmérséklet-emelkedés miatti fejreállás. Gyorsan kezdett, és megcsapta a meleg, végül összetettben a huszonnyolcadik helyen ért célba. Azt meg kell említenem, hogy a verseny utolsó szakaszát, egy félmaratoni távot a leggyorsabb pályacsúcstartó japán futó is három óra alatt teljesítette. Itt már nincs meleg, ám brutális az emelkedő.”
Vajda Zoltán 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben teljesítette a 246 kilométeres Spartathlont, amelyet Athén és Spárta között rendeznek.
„Nagyon izgatott voltam az első alkalommal. Először sérülten futottam végig, ez meg is látszott az eredményemen. Achilles-ín-gyulladásom volt, a verseny után két hétig járógipszben voltam. Másodjára már huszonkilenc óra negyvenhat perc, harmadjára pedig huszonkilenc óra nyolc perc alatt sikerült lefutnom. Ide szeretnék még visszatérni, célom, hogy huszonnyolc órán belül érjek célba, úgy érzem, képes vagyok rá.
A Spartathlon nagyon jó hangulatú verseny, egyszer egy kis völgyben futottam száztíz kilométer környékén, ahol egy nyolcvan év körüli néni kapált, amint meglátott, eldobta a kapáját és megtapsolt.
Az ott lakók pontosan tudják, milyen nagy hagyományú verseny ez.”
Az ultrafutó jelenleg Kecskeméten él, biológusként dolgozik a Kiskunsági Nemzeti Parkban, ami napi 8-9 óra munkát jelent, mellette edz folyamatosan, és természetesen próbál megfelelő időt szakítani a családra és a pihenésre.
„Elkövettem néhány hibát karrierem során, az egyik, hogy későn kezdtem el edzővel futni. Egy éve dolgozom Szabó Gáborral, heti hat edzésnapom van, ami alatt maximum százhatvan kilométert futok. Megkértem az edzőmet, nézzük meg, mi van még bennem, rengeteg célom van ugyanis: július elején szeretnék részt venni egy százhatvan kilométeres, tízezer méter szintemelkedéses terepultrán Spanyolországban, ősszel pedig visszamegyek Olaszországba a Tuscany Crossing száz kilométeres terepversenyre, persze, ha a koronavírus engedi…”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
