Kitartásának köszönhetően sikert sikerre halmoz az akadályversenyeken

Nagy Adrienn valamennyi országos bajnokságot megnyerte az előző évben, idén is győzelemmel kezdett, és gőzerővel készül az olaszországi OCR Európa-bajnokságra.

Első Fighters’ Run versenyén vett részt ebben a évben, rögtön győzött is. Remek kezdés.

Igen, nagyon örültem a győzelemnek, a nagyon erős női mezőnynek köszönhetően nagy küzdelem volt – mondta Nagy Adrienn, aki 00:43:29-es idővel győzött a nők között a Lupa-tónál rendezett Fighters’ Run 7.8 kilométeres távján. – Ezen a versenyen ugyan számomra többnyire könnyebben teljesíthető OCR akadályokkal kellett szembenéznem, de a szervezők ezúttal is kitettek magukért és a tériszonyomat igencsak megdolgoztató tíz méteres magas kerettel lepték meg a versenyzőket. Az idei főversenyem az olaszországi Európa-bajnokság lesz, így nagy a szükségem a hasonló kihívásokra. Szeretném a magyar OCR közösséget minél méltóbban képviselni. Egyelőre nem érzem magam csúcsformában, sokat kell még készülnöm, de bizakodásra ad okot ez a teljesítmény.

Maradjunk még a Lupa-tónál rendezett eseménynél: milyen volt a verseny?

Kifejezetten remek volt a légkör, igazi fesztivál hangulat uralkodott. Januárban Spartan-versenyen vettem részt, amely jóval hidegebb és zordabb időjárási körülmények között zajlott, ezzel szemben a Lupa-tónál valósággal tengerparton érezhette magát az ember, ráadásul megérkezett a nagy meleg, ami szintén plusz kihívást jelentett. Utóbbit igazán nem bántam, mivel a nyári Európa-bajnokságon is nagy melegre lehet számítani, így jó lehetőség volt hasonló időjárásban versenyezni.

Ami a feladatokat illeti, roppant mókásnak tartottam, hogy a futam elején megjegyzendő betűsort a verseny végén egy damilra kellett felfűzni. Magas pulzusszám mellett eléggé nehezen koordináltam az ujjaimat.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

A fesztivál területre érve a már mondhatni Fighters’ Run védjegyévé vált „Liánok” nevű akadállyal találtam magamat szembe. Ezen az akadályon kötelek és hevederrel lógatott karikák követik egymást. Egy rossz mozdulattal vagy súlypontáthelyezéssel nagyon könnyű elrontani, sokan szoktak leesni erről a keretről. Szerencsére a versenyt megelőzően lehetőségem volt a szadai OCR Alaptáborban gyakorolnom ezt az akadálysort, így sikeresen átküzdöttem magam rajta.

Már rutinosnak mondható az akadályversenyzés világában: mióta űzi?

Kétezerhúszban vettem részt az első versenyemen, a szüleimtől kaptam a nevezést születésnapomra a Pannonhajszára. Egyből megtetszett a különböző akadályokkal tarkított terepfutás, korcsoportomban első, összetettben pedig negyedik lettem. Aztán berobbant a koronavírus-járvány, nem volt lehetőség versenyezni, majd belebotlottam a Margitsziget STG által meghirdetett kültéri edzésbe. Akkor hallottam először az OCR-ről, azaz a terep-akadályfutásról, amely rögtön felkeltette az érdeklődésemet, vonzott, hogy van egy olyan sportág, ahol futni és mászni kell, márpedig ezek pont beleilletek a „repertoáromba”. Elkezdtem OCR-versenyekre járni, rögtön jöttek is az eredmények, majd a nagykanizsai Spartanon is első lettem open kategóriában. A következő megmérettetésem már age group-ban volt, a salgótarjáni esemény beast távján második lettem egy erős nemzetközi mezőnyben, komoly kihívás volt, de nagyon boldoggá tett ez az eredmény. Mivel jól szerepeltem és remek eredményeim voltak, beválasztottak a Magyar Futósport Egyesület kiemelt csapatába a Titans of Hungary-be, ami nagy büszkeséggel töltött el. Kétezerhuszonkettőben négy országos bajnokságon vettem részt és mindegyiken sikerült abszolút elsőként végeznem a nők között, majd a cseh nemzeti bajnokságon először mérettem meg magam külföldi versenyen, első lettem abszolút női korosztályosban. A tavalyi esztendő kifejezetten sűrűre sikeredett, kiemelném a hazai rendezésű OCR Európa-bajnokságot, ahol nagy örömömre karszalaggal értem be a célba. Kiemelném még a szerbiai Nothstorm OCR-versenyt, ahol nagyon meleg és erős mezőny volt, ám ennek ellenére sikerült ismét a dobogó legfelső fokára állnom.

Hogy mi az erősségem? Falmászó előéletem miatt jól mennek az akadályok és igencsak kitartó vagyok.

Említette, hogy az olaszországi Európa-bajnokságra készül. Milyen céllal vág neki?

Valóban, nagy erőkkel készülök az OCR Európa-bajnokságra, ahol a női korcsoportos dobogó a célom. Korábban előfordult, hogy túlizgultam egy-egy versenyt, fejben kell nagyon felkészülnöm, maximális koncentrációra van szükség. Sokat segít, hogy a szadai OCR Alaptáborban végre versenyszimulációs edzéseket is beépíthetek a felkészülésembe. Az biztos, hogy becsülettel felkészülök a megmérettetésre.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.