„Az esemény előzményei, a versenyzés és az azt követő kórházba kerülés, valamint az ott történtek egyaránt hatalmas élményt jelentettek, van mire emlékeznem” – Ezt írta nekem a hatórás országos bajnokság másnapján. Kezdjük a legfontosabbal: hogy van?
Most már jól, köszönöm szépen – mondta Berényi Imre, aki 84.427 kilométerrel győzött a hatórás országos bajnokságon. – A verseny előtt az ultrafutók többsége nem igazán tudta, mire számíthat tőlem, mivel csupán két éve ultrázom, és viszonylag kevés versenyen veszek részt. 2022 januárjában kezdtem el ultrákat futni Maráz Zsuzsanna iránymutatásai alapján, akkor tizenhárom hét alatt készített fel a száz kilométeres országos bajnokságra, amelyen Erős Tibor mögött a második helyen értem célba. Soha életemben nem futottam még ennyit. Majd a száz kilométeres világbajnokságon korosztályomban harmadik lettem, tavaly pedig megnyertem az ötven kilométeres ob-t.
Milyen célokkal indult a tapolcai hatórás versenyen?
Az elsődleges célom az volt, hogy megdöntsem a pályacsúcsot, de a verseny felénél már láttam, hogy nem jön össze. Aztán B tervként két maratoni teljesítését és a bajnoki címet tűztem ki magam elé, nagyon boldog vagyok, hogy összejött. Az idei hatórás magyar bajnokságra becsületesen felkészültem, büszke vagyok az aranyéremre, hiszen kifejezetten erős mezőny gyűlt össze. Miután idén én is megismertem a tapolcai pályát, még elképesztőbbnek tartom Beda Szabolcs tavalyi teljesítményét. Ennek megfelelően Szabitól vártam kimagasló eredményt, és úgy gondoltam, elsősorban őt kell megelőzni a bajnoki címért. Február tizenegyedikén Szennyai Dorián megnyerte a balatonfüredi ötven kilométeres versenyt, ezért őt is győzelemre esélyesnek tartottam, mivel nemcsak erős, de sokat fejlődött taktikailag is.
Arra viszont nem számítottam, hogy a verseny után kórházban kötök ki.
Mi történt?
A hatórás verseny sajátossága – és ez csak utólag tudatosult bennem –, hogy mindenki egy időben fejezi be a viadalt. Ilyenkor rögtön beszélgetünk egymással, élményeket osztunk meg, ugyanakkor itt jön ki az amatörizmusom: hatezer kalória elégetése után csak két banánt, egy kis csokit és izotóniás italt vettem magamhoz, teljesen elfelejtettem, hogy megfelelően étkezzek, ahogy azt előzetesen el is terveztem. Hazafelé már mondtam a barátomnak, aki elkísért és frissített a versenyen, hogy egyre jobban fáj a fejem. Sajnos a családom ezúttal nem tudott velem tartani, így egyedül tartózkodtam otthon, és az állapotom rohamosan romlott. Gyorsan felhívtam az egyik barátomat, hogy jöjjön át, ő vitt be a kórházba. Büszke vagyok rá, hogy a rossz fizikai állapotom ellenére tiszta maradt a tudatom, jó döntést hoztam, hogy egészségügyi ellátást kértem, és nem vártam meg, hogy nagyobb baj történjen.
Az autóhoz még el tudtam botorkálni, viszont a sürgősségire már hordágyon vittek be.
A vizsgálatok után kaptam két infúziót, ami után mintha kicseréltek volna, teljesen rendbe jöttem. Döbbenetes volt, hogy a „lábra sem tudok állni” állapotból a két infúzió milyen gyorsan rendbe tett. Teljesen profi kezekben voltam, ezúton is köszönöm a kórházi dolgozók munkáját.
Térjünk vissza az országos bajnoksághoz: milyen volt a futás?
Az előre kigondolt tempóval indultam, amit a verseny hajrájáig tudtam tartani. Körülbelül húsz-huszonöt kilométerig négyes boly élén futottam, ekkor szakadt le Belej-Fekete Bálint, majd a maratoni résztáv környékén Szennyai Dorián körülbelül száz méter hátránnyal követett bennünket. Végül nagyjából ötven kilométer után a tempómat Kohári Szabolcs sem tudta tartani, ám itt szeretném kiemelni Szabi meglepően kiváló formáját. Az első ötven-egynéhány kilométerig nehéz volt folyamatosan vezetni a bolyt fizikailag és mentálisan is, de bíztam a felkészülésemben, a taktikámban, így nem nekem kellett alkalmazkodni, hanem csak a saját tervemre kellett figyelnem. Dorián körülbelül hetven kilométerig tartotta a százméteres hátrányát, és közben átvette a második helyet Szabitól, de ekkor jelentős hátrányt szedett össze két kör alatt, ami engem is megnyugtatott. Én is visszavettem a tempóból, mert már láttam, hogy a pályacsúcs nem lehet meg, de ha még lassulok is, a két maratoni igen.
Az utolsó nagy izgalom az utolsó körökben jött, amikor Dorián hosszú hajrába kezdett, egyértelműen vissza tudott gyorsulni a korábbi tempóra, míg nekem ez már nem ment. Viszont az is látszott, ha nem omlok össze, nem marad elég idő, hogy a hátrányát ledolgozza. Ez adott erőt az utolsó körökre és percekre.
Nagy megkönnyebbülés volt a dudaszóra és végre befejezni a futást. A végén négyszáz méterrel, körülbelül két perc előnnyel lettem magyar bajnok, ami hatórás versenyen jóformán semmi. Dorián és Szabi is nagyon sokat fejlődött, és kemény versenyzésre kényszerítettek. A jövő bajnokai már egyértelműen itt vannak. Külön köszönet feleségemnek, aki nap mint nap segít nekem; Laci barátomnak, aki már a második bajnoki címemnél segített a frissítésben; Gergőnek, aki átjött, amikor bajban voltam, és bevitt a kórházba; valamint Zsuzsinak, akinek az iránymutatásai szerint edzek még mindig.
Hogyan alakul az idei versenynaptára?
Még nem végleges, de meghívtak áprilisban egy hatórás lengyel versenyre, amit négyszáz méteres pályán rendeznek, és az elitcsoportban indulhatnék. Továbbá októberben Németországban lesz egy hatórás megméretés, amelyet az előző két évben pályacsúccsal nyertem meg. Ha harmadszor is nyerek, hazavihetném a vándorkupát, ami igazán szép zárása lenne az évnek. Ez eléggé motivál, ez az esemény fontos lesz nekem.
