Törölték a Spartathlont is

Nagyon rossz hírek keringtek az ultrafutó társadalom egyik kedvenc versenyéről: szerda este még korlátozásokról hallottunk, de csütörtökre kiderült, az idei verseny elmarad.

 

Frissítésünk: csütörtök kora délutánra kiderült, hogy a 2020-as Spartathlont törölték…

Korábban írtuk:

Futótűzként terjed szerda este futóberkekben a hír, miszerint elmarad idén a világ egyik legrangosabb ultrafutóversenye, a Spartathlon. Néhány korlátozásról már korábban beszámoltunk, most azonban úgy tűnik, ennél súlyosabb a helyzet,

az egész verseny veszélybe került.

Egyes hírek szerint külföldi nevezők e-mailt kaptak arról, hogy nem indulhatnak idén, hallani, hogy kizárólag görög futók állhatnak rajthoz, de arról is pletykálnak, hogy lefújják.

Ami biztos, Görögországban a napokban jelentős korlátozásokat vezettek be rendezvények szervezésével kapcsolatban, 100 főben maximalizálták a szabadtéri versenyek résztvevőinek számát, márpedig a Spartathlon ennél jóval több embert mozgat meg, tehát ez eleve kizárja a megtartását.

A döntés természetesen a magyar indulókat is rosszul érintené. Bogár János nagy visszatérésre készült.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.