Kovács Ádám életében először vett részt a 490 kilométer hosszú Authentic Phidippides Run versenyen, ám 245 kilométernél fel kellett adnia a viadalt.
„Korábban nem voltak tapasztalataim a versenyről – mondta a Csupasportnak a 48 esztendős Kovács Ádám. – A Spartathlon teljesen más, az nyáron, melegben van, sokkal keményebb. Hiába tettem meg éppen egy „spartathlonnyit”, nem hasonlítható össze a két esemény. Több dolog is közrejátszott abban, hogy nem sikerült beérnem a célba. A legfőbb ok, hogy nem készültem fel eléggé a versenyből. Jó formában voltam, jó erőben éreztem magam, sőt akkor is így éreztem, amikor kiálltam. Egy kicsit jobban rá kellett volna készülnöm, meg kellett volna néznem az időjárás-előrejelzést, illetve azt, hogy a depózást hol lehet elvégezni. Sokat esett az eső, bekentem magam vazelinnel, de az esővíz lemosta. Ha tudom, hogy ilyen sokat esik, akkor jobb, vízálló krémet viszek magammal. Maráz Zsuzsával mentem az első kilencven kilométeren, nem figyeltem a testem adta jelekre, mert elbeszélgettük az időt… A combom belső része és a bőröm lágyabb részei teljesen kidörzsölődtek, hiába kentem be másik krémmel magam, már késő volt.”
Az ultrafutó sokat tanult a versenyből, ugyanakkor elmondta, konkrét terv szerint haladt.
„Nagy volt a napi hőingadozás, nappal húsz-huszonkét Celsius-fok, éjjel pedig fagypont körüli volt a hőmérséklet. Készülni kellett ruhával, ám azt hittem, hogy csak a nagy pontokon lehet depózni negyven-ötven kilométerenként, ám kiderült a csomagleadásnál, hogy több helyen is lehetett volna. Azt sem tudtam, hogy oda-vissza címkézéssel ugyanazt a csomagot oda-vissza használhatjuk. Sokat tanultam ebből a versenyből. A terv az volt, hogy futok a magam ritmusában, így tudom, milyen napszakra milyen tempót szánok. Ha megcsúszom, lehet, hogy úgy érek a hidegre, hogy nincs nálam meleg ruha.”
Miután feladta a versenyt, városnézéssel ütötte az időt, de úgy érzi, van még dolga az Authentic Phidippides Runnal.
„Néhány kilométert tudtam volna még menni, de ha elindulok visszafele Spártából, és akkor kell feladnom, szinte reménytelen lett volna, hogy visszajussak. Nem bántam meg, hogy idő előtt befejeztem, de azt bánom, hogy nem figyeltem jobban a részletekre.
Amatőr futó vagyok, szenvedni nem akartam. Ha néhány kilométer lett volna a célig, valahogy beérek, de sok volt még. Ráadásul lemerültek volna az eszközeim is, halmozódtak a problémák.
Szombaton Spártában felszálltam a buszra, és visszautaztam Athénba a szállásra. A hátralévő napokban városnézéssel töltöttem az időt, és persze szurkoltam a többieknek. Lelkileg jobban megérintett, mint testileg, de mára túltettem magam rajta. Jövőre nem hiszem, hogy megpróbálom, de van még dolgom ezzel a versennyel.”
Sok negatívumot tapasztalt a verseny alatt, véleménye szerint a magasan lévő részek szebbek, mint a Spartathlonon.
„Voltak azért negatívumok bőven. A Spartathlonon jobban vigyáznak a futókra, az Authentic Phidippides Runon harmincnyolc versenyző esetében nem így volt. Ez a verseny nincs annyira a köztudatban, az autósok sem figyelnek eléggé.
Előfordult, hogy a korláthoz kellett tapadni, mert éppen jött egy autó. A görögök vezetési stílusa miatt jobb volt folyamatosan résen lenni…
Ráadásul a kóbor kutyákkal is sok probléma volt. Érdekes, a Spartathlonon nem találkoztam állatokkal, most viszont sokkal. Amikor Maráz Zsuzsival mentem, előfordult, hogy elő kellett venni a spray-jét és az ennivalóját, hogy elkerüljük a komolyabb konfliktust. Szerencsére csak az ételt kellett használni… Az útvonal sem volt olyan szép, bár szerintem jobb, mint a Spartathlonon. A hegyes részek szebbek, egyébként is jobban szeretek olyan területen futni, ahol elengedhetem magam, és csodálhatom a tájat.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
