A második legjobb magyar idővel ért célba a Spartathlonon: gyanítom elégedett a teljesítményével.
Maximálisan elégedett vagyok, időcélt nem tűztem ki magam elé, csak azt, hogy teljesítsem – mondta Nagy Miklós, aki 29:25:03-as idővel a második legjobb magyar eredményt érte el a Spartathlonon, összetettben pedig a 28. helyen ért célba. – A körülményekhez képest az időmmel is elégedett vagyok, akadtak nehezítő tényezők.
Melyekre gondol?
Nyolc kilométernél éreztem, hogy ég a talpam, éreztem, hogy szétszakadt a zoknim, ami miatt egy jó nagy vízhólyag nőtt a talpamra, így a maradék közel kétszáznegyven kilométert így tettem meg… Nyolc kilométer után levettem a zoknim, anélkül mentem tovább, hogy ne legyen nagyobb probléma. Tizenkét kilométernél lett volna lehetőségem másikat felvenni, adhattak volna egyet a ponton, de akkora tumultus volt, hogy nem volt rá lehetőségem. Így negyvenhárom kilométernél, amikor először találkoztam a segítőimmel, akkor tudtam új zoknit felvenni. A másik, ami nem esett jól az éjszaka történt, a hegyről lejőve körülbelül tíz Celsius fok volt, fújt a szél, ami eléggé visszavetett, lelassultam. Nem kedvelem a hideget. Majd amikor kezdett feljönni a nap, akkor kezdem el megint gyorsulni.
Így még nagyobb elismerést érdemel. A nehézségeket leszámítva minden úgy ment, ahogyan előzetesen eltervezte?
Ezt a két nehézséget leszámítva minden a lehető legnagyobb rendben ment, jó volt a gyomrom és az erőnlétem, az izmaim remekül működtek, ha az előbb említett problémák nem jönnek elő, tökéletes futás lett volna. Ám az ultrában mindig vannak külső, nem kalkulált tényezők. Összességében nagyon élveztem a Spartathlont. Pedig a rajt előtti este elkezdett kaparni a torkom, így meg kellett innom két forró gyógyitalt, de szerencsére sem szombaton, sem vasárnap nem volt semmi probléma, igaz, ezt követően kijött, ami bujkált bennem, betegen utaztam haza.
Milyen volt a frissítése?
Tökéletesen működött, nem volt semmiféle gyomorproblémám. Izót ittam és szilárdat ettem, többek között levest és tésztát.
Milyen érzésekkel futott oda Leonidász király szobrához?
Hatalmas élmény volt, akárcsak két évvel ezelőtt. A hajrában rákapcsoltam, az utolsó kilométereket öt harminc-öt húszas tempóban tettem meg, az utolsót pedig öt tizenkettesben. Az adrenalin vitt előre. Egyébként nem éreztem azt, hogy annyira elfáradtam volna, a célba érkezéskor csupán megkönnyebbülést éreztem. Nagyszerű érzés volt úgy befutni, hogy rengetegen tapsoltak, éljeneztek és szurkoltak.
Mit szól ahhoz, hogy ön lett a második legjobb magyar?
Ehhez szerencse is kellett. Az ember soha nem tudhatja, hogy egy ilyen hosszú verseny hogyan is végződik, és mi minden történik a kétszáznegyvenhét kilométer alatt. Bevallom őszintén, meglepődtem azon, hogy én lettem a második legjobb magyar, előzetesen az ötödik-hatodik helyre számítottam.
Milyen volt a szokásos gála?
Görögös. Az nagyon jól esett, hogy amikor a magyar csapatot szólították, akkor azt mondták, hogy az egyik legerősebb csapat érkezik… Ez hatalmas szó. A hétfői fehérneműs futás? Nem vettem rajta részt, igaz, aznap reggel hét órakor ugyanazon a pályán futottam három kilométert.
Lesz még versenye az évben? Jövőre ismét ott szeretne lenni a Spartathlonon?
Legközelebb novemberben az Agár-tető Trail-en veszek részt, majd jöhet a pihenés az alapozás előtt. Hogy ott leszek-e jövőre is a Spartathlonon? Ezen még nem gondolkoztam. A direkt nevezésem megvan, így automatikusan be tudnék kerülni a mezőnybe, de ez még a jövő zenéje. Egyelőre nagyon friss az idei Spartathlon-élmény, hagyok időt annak, hogy leülepedjen.
Fotók: Spartathlon Photography
