Különleges ultrát nyert a magyar fiatal: 55 kilométer volt a biztos táv, 107 lett belőle

Puskás Máté Strifler Attilával együtt ért célba a Black Hole versenyen, így két első helyezettet hirdettek.

Ismét izgalmas verseny volt a Black Hole, semmit sem lehetett tudni a rajt előtt.
Előzetesen csupán annyit lehetett tudni, hogy valahol ötvenöt és százhúsz kilométer között lesz a táv – mondta Puskás Máté. – Tavaly valamivel több információt közöltek velünk a szervezők, most azt sem tudtuk, milyen messze vannak egymástól a frissítőpontok. Végül százhét kilométer lett a vége, kétezer-hatszázötven méter szintemelkedéssel megfűszerezve.

Szereti az izgalmas kihívásokat?
Igen! Már tavaly is nagyon szimpatikus volt a verseny, idén pedig még jobban tetszett. Még izgalmasabb volt, mert annyit sem tudtunk, mint az előző évben.

Folyamatosan hajtott a kíváncsiság, vártam, hogy mikor jön a következő frissítőpont, és milyen lesz a következő szakasz. Végig fenntartotta a lelkesedésem. A pálya tökéletesen volt szalagozva, egyszer sem mentem rossz irányba.

Márkus Öcsi és csapata ismét kitett magáért, kiválóan szervezett esemény volt.

Fotók: Black Hole

Milyen volt a futás?
Jól sikerült az első száz kilométer feletti versenyem! Korábban nem teljesítettem száz kilométert egyben, kifejezetten elégedett vagyok a futásommal. Ráadásul nehéz volt a pálya, hiszen a sár és az emelkedők gondot okoztak, így rendesen elfáradtam a végére. Két nappal a verseny előtt futás közben megbotlottam, és ráestem a csípőmre, ami miatt eléggé aggódtam, kérdéses volt az is, hogy végig tudok-e menni. Bíztam benne, hogy nem jön elő a csípőproblémám, és a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Szerencsére így is lett, szépen tudtam haladni.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
A frissítőpontok távol voltak egymástól, és előfordult, hogy annyira éhes voltam, hogy alig tudtam kivárni a következőt.

Különleges befutót lehetett látni, ugyanis Strifler Attilával együtt ért a célba.
Szinte végig együtt futottunk, segítettük egymást. Voltak olyan részek amelyek neki, voltak olyanok, amelyek nekem mentek jobban. Nyolcvan kilométer körül lehettünk, amikor már gondoltuk, hogy nincs messze a cél, nem láttuk értelmét annak, hogy elkezdjünk versenyezni. Így együtt értünk a célba, két első helyezettet hirdettek.

Hol lesz a következő megméretése?
A május végi Ultra Trail Hungaryn tavaly az ötvennégy kilométeres távon győztem, idén a száztizenegy kilométeresen leszek ott. Jól jött a Black Hole-on aratott győzelem, önbizalommal telve várom a folytatást.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.