Nem tudom, másnak volt-e már kellemetlen tapasztalata kutyákkal futás közben, nekem ez visszatérő para. Komolyabb konfliktusom ugyan még nem volt, csak fenyegetve éreztem magam párszor, de az pont elég arra, hogy mindig figyeljek, és óvatos legyek. Mostanában reggel hat órakor indulok neki a távoknak, ami rendkívül ideális minden szempontból, de mivel kihaltak még az utcák, néha rám tör a félsz, hogy nehogy találkozzak kiszökött vagy kóbor kutyával, mert ilyenkor jobb, ha más is a segítségemre tudna sietni – de ugye a normális emberek ilyenkor még alszanak 🙂
Múlt vasárnap az egyik házból kihoztak sétálni egy kutyust, aki egyébként kinézetre aranyos és cuki volt, de én valamiért nem tetszettem neki – pedig első ránézésre én is az vagyok 🙂
A gazdája már rég messze járt, és füttyögött neki, azonban az eb nem mozdult. Én sem. Néztük egymást kellő távolságból, az órámat leállítottam és vártam a csodára. Jól elvoltunk egy darabig, aztán kezdtem bepöccenni, hogy ezért meg kellett szakítanom az edzést, ő azonban néha lépett egyet-kettőt, aztán megállt újra, s engem bámult feszülten. A türelmem fogytán volt, így kiabáltam neki, haladjon már tovább, amit a gazdája is meghallott, és visszajött érte, így végre folytathattam a futást. Nem volt jó élmény.
Korábban pedig az egyik erdős részen rendszeresen megjelent egy acsarkodó kutya, aki a területet védte – na de nemcsak a saját házukat, hanem az egész környéket.
A gazdái csak időnként jártak ki, így beszélni sem tudtam velük. Nagyon féltem tőle, mivel mindig egész közel jött hozzám, és fél méterre a lábamtól fröcsögve, hörögve ugatott. Ezért aztán felszerelkeztem kavicsokkal, és visszavágtam neki. Pár alkalom után békén hagyott, de nekem el is ment a kedvem attól a környéktől, mert nem akartam félve futni, és kaviccsal kutyát dobálni – én szeretem őket, s nem akartam sérülést okozni, úgyhogy inkább nem kocogtam arra. Nem tudom, lehet-e olyan kütyüt kapni, ami távol tartja, vagy elriasztja a harcias kutyusokat, ha úgy alakul, s persze nem tesz kárt benne. Ha esetleg van ötlete, tapasztalata valakinek, ossza meg velünk!
A héten is találtam érdekes bejegyzéseket, íme:
KOGARUN (Facebook)
Koller Gábor hihetetlen szép helyen futott, a Cortina Trailen vett részt, a táv sem kevés (48 kilométer), viszont a szintemelkedés igencsak embert próbáló, 2400 méter. A bejegyzésből kiderül, hogy várakozáson felül sikerült teljesítenie, hiszen 7:21:58 óra lett az ideje.
No de ha valakinek Maráz Zsuzsa az edzője, akkor – mondhatni – egyértelmű a kiváló eredmény.
Gábor nagyon szép képeket is megoszt a posztjában, tényleg pazar helyen futott. És még azt is megtudhatjuk, miért érdemes pénzt vinni a hegyre!
GYURKOO.COM (blog)
Nagy György (Gyurkó) a Hungaroringen múlt hét végén megrendezett futóversenyen vett részt, a tizenkét kilométeres távon indult. Mivel pár hete nem volt alkalma rendesen edzeni, ezért nem tudhatta, milyen az erőnléte éppen, de ezért nem is izgult az eredmény miatt, s így a teljesítés örömfutás volt.
21097KK.WORDPRESS.COM (blog)
Börzsöny Trail-beszámolóról szól ez a bejegyzés, s a szerző az L-távot futotta meg, ami harmincöt kilométer és 1584 méter pozitív szintemelkedéssel örvendeztette meg az indulókat.
A cikkből kiderül, hogy a vésztartalékos cukorpótló miért nem tette meg a hatását, hogy milyen egyszerűen lehet eltévedni és pluszban futni pár kilométert, valamint, hogy milyen menő jégesőben a hegytetőn futni!
HOSSZUTAV.BLOG.HU
Érdekes beszámoló a Bányász-félmaratoniról, ami különleges környezetben és terepen dolgoztatta meg az indulókat Csolnok környékén. Számomra teljesen új módszerről is olvashattam, hogy a nagy melegben hogyan tudjuk magunkat hűteni, és bizony itt is volt eltévedés, no de sebaj! 🙂
FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka a fartlekedzés hasznosságáról ír, ez az egyik legjobb módszer, hogy gyorsulhassunk, viszont nem szorít be keretek közé, mert játszhatunk a távokkal, idővel. A honlap másik anyaga is nagyon érdekes, hiszen fontos témát feszeget – a sörivást. Mindenki (a többség) arra vágyik legjobban edzés, verseny után, hogy ihassa a habos nedűt. Itt most kiderül a lényeg, azaz, hogy a nagy teljesítések után nyugodtan ihatunk – csak fussunk, fussunk!
MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Nem fáj az, csak másképp jó
Ez a mondás gyakran elhangzik futós körökben. Általában a kevésbé jól sikerült futásokra használjuk. Ez most duplán igaz volt a múlt hétvégi futásomra. Az egyik kedves futótársammal kitaláltuk, hogy a Korinthosz 80-ra való felkészülés részeként kétszer körbefutjuk a Velencei-tavat – ötvenhét kilométer. Délután indultunk, hogy ne legyen annyira meleg, de az első pár órában így is hatalmas hőség volt, árnyék persze sehol. A harmadik társunk csak egy darabon kísért minket, Pákozdon kiszállt.
Jómagam nehéz hét után, kialvatlanul indultam neki a két körnek, nem sok kedvem volt ennyit futni aszfalton, de nem lehet minden majális. Futótársammal, Szilvivel elég összeszokottak vagyunk, többször edzettünk már együtt. Általában pontosan megtervezem a frissítésem, de most nem akartam számolgatni. Beraktam öt-hat energiazselét, egy fehérjeszeletet, pár sókapszulát, és mehetett is a menet.
Pákozdon beugrottunk egy kocsmába, ahol én egy citromos, alkoholmentes sört ittam, elbúcsúztunk harmadik társunktól, aztán irány tovább. Jólesett a hideg Radler, ha már a futás nem annyira. Az elmúlt hetek nem voltak a legjobbak futás szempontjából, éreztem is ezt, a cipőm is kezd már öregedni, a Korinthosz előtt veszek is újat, remélem, lesz időm bejáratni. Az első kör vége felé jött még egy kocsma, ahol megint ittam egy citromos sört – ez pedig jó nagy hiba volt, mert kicsinálta a gyomrom, elkezdett görcsölni, s ez a teljesítésünk végéig meg is maradt. Hullámokban jött a gyomorgörcs, néha meg kellett állnom, s azon is elgondolkodtam, hogy nem kezdem el a második kört, de aztán megmakacsoltam magam. Volt már ennél rosszabb is, akkor sem adtam fel, úgyhogy az dörömbölt a fejemben, nem egy hétvégi hosszú csinál majd ki. Szilvi könnyedén futott, de nem hagyott el, végig kitartott mellettem, holott egyre lassabb lettem. A hatperces átlag hamar romlott, végül 6:35 körüli ezer méterekkel haladtunk. Sötétedés után kicsit lehűlt a levegő, de akkor sem lett sokkal könnyebb. Nem bírtam enni egy ideig, a kedvenc zselém sem esett most jól, de muszáj volt pótolni az energiát. A vége pokoli volt, Szilvi jelenléte, és a makacsságom tovább vitt, aztán… Vége lett. Nem volt taps, nem volt érem, csak mi, s a tudat, hogy megcsináltuk. Futottam már hosszabbat, futottam már nehezebbet, mégis futóéletem egyik legkeményebb élménye volt. Tanulságos volt, s jó nagy pofon is, de talán néha ilyen is kell, az ultrázás sokszor nem örömfutás, de úgy szeretjük, ha fáj.
