Kivételesen kezdjük ezt a beszélgetést a titokkal!
Milyen titokkal?!
Azzal, hogy milyen versenyeken indul kétezerhúszban.
Na, azért nem akkora titok, az viszont igaz, hogy minden tervemről most még nem szeretnék beszélni.
Amit biztosan eldöntöttem, hogy a 4 Deserts-sorozat mongóliai versenyén, a Gobi Marchon elindulok – ugyanebben a sorozatban tavaly az Atacama Crossingot, az idén a Namib Race-t futottam meg.
Az év elejére beterveztem egy rövidebb ultraversenyt, és vagy hatórás, vagy száz kilométeres teljesítés lesz belőle. Az év második fele – a tervek szerint – már utazgatósabb lesz, de ez még valóban a titokzatosabb része a versenynaptáramnak.
Karácsonyra is remek ajándék lehet a futást kedvelők számára a Futóarcok című könyvünk: a nemrég megjelent kiadvány Lubics Szilvia segítségével készült, és több mint harminc ismert magyar futót mutatunk be részletesen. A 236 oldalas könyv megvásárolható a könyvesboltokban és a Spuri boltokban, megrendelhető a lapcentrum.hu oldalon.
Pedig éppen akartam mondani, hogy májusban Ultrabalaton, szeptemberben Spartathlon.
Az Ultrabalatonra nagyon mennék, de ha indulok a júniusi Góbi-versenyen, akkor a két teljesítés túl közel lenne egymáshoz, és a kétszázhuszonegy kilométeres tókerülés után kockázatos lenne nekivágni a sivatagi futásnak. Azért úgy néz ki, hogy kísérőként ott leszek.
Akkor mi a helyzet szeptemberrel?
Benevezek a Spartathlonra! Januárban lehet jelentkezni, májusban kell véglegesíteni a nevezést, úgyhogy lesz időm megérlelni a döntést: ha úgy érzem, az általam elvárt formában vagyok, szeretnék visszatérni a görögországi versenyre.
Ez az év a nagy, sivatagi és a terepes kihívások jegyében telt, fantasztikus teljesítése volt a Namib Race, heroikus, a fizikai tűrőképesség határán is túllendülő versenye pedig az amerikai Kaszkádokban zajló Bigfoot. Mi vonzza vissza a görögországi aszfaltra?
A Spartathlon a futóéletem nagy szerelme, a hét részvétel, benne a három győzelem nem múlik el nyom nélkül, ennek nem lehet csak úgy hátat fordítani. Ha az érzelmeken túl prózaibb magyarázatot akarok adni, akkor azt mondom, már kétezertizenkilenc végén is jobban odafigyeltem magamra. Sikerült újra tempót vinni a futásomba, ráadásul sok és változatos keresztedzéssel készülök, és abban reménykedem, hogy ez jó hatással lesz rám a többnapos sivatagi, illetve a terepes kihívások során. A szeptember a családunk életében is változásokat hoz, a középső fiam is egyetemista lesz, így nem 2020 lesz az az év, amikor a másik álmomat – a következő kétszáz mérföldest az USA-ban – megvalósíthatom, mert nem szeretnék szeptemberben hosszabb ideig távol lenni a családomtól. A Spartathlont, azt hiszem, a családi „rutin” jobban elbírná. Nyilván semmi sem biztos, meglátjuk, mi lesz szeptemberig.
Kicsit már szakmaibb szemmel nézi a saját felkészülését, hiszen – ez már nem titok – egy világszerte elismert amerikai edzőképzésen vesz részt. Milyen érzés újra a tankönyveket bújni?
Élvezem a tanulást is!
Az United Endurance Sports Coaching Academy online hallgatója vagyok, és való igaz, akár a tananyag bebiflázása, akár a vizsgák során nagy hasznát veszem a versenyeken, felkészüléseken szerzett gyakorlati tapasztalataimnak is.
Talán az sem hátrány, hogy orvosként az élettani, biológiai, biokémiai szakanyagok nem ismeretlenek számomra, és bár a fogászati rendelésen én nyaktól felfelé praktizáló doki vagyok, jó újra elmélyedni az izmok, inak, erek világában is.
Ha már a munka… Hogy bírja a napi kombinációt: család, futótréning, fogorvosi rendelés, előadások, keresztedzések, tanulás, versenyek?
Nem tudok máshogy élni. Ha nem lenne a futás, más elfoglaltságot keresnék. Ami ebben a pörgésben „rossz”, hogy nem tudom elengedni egyik részletét sem – mondanám, ez az életmód olyan csapda, amelyből nem tudok kilépni. Ráadásul most, az év vége különösen „húzósnak” bizonyul, rengeteg a munka a fogorvosi rendelőben, sokfelé hívnak motivációs tréninget tartani, úgyhogy próbálom összehangolni a sportosabb részleteket – így ha Budapesten járok, a hétvégi futás és a verseny is a program része.
Aminek különösen örülök, hogy december tizennegyedikén ott lehettem az évek óta kihagyhatatlan Börzsöny Vulkántúrán is a férjemmel, Gyurival.
Újabban gyakran fut együtt legnagyobb fiával, Olivérrel. Milyen érzés?
Álom! Olivér amúgy is mindig aktívan benne volt a futós életemben is. Elkísért versenyekre, látta a befutókat, és az, hogy mostanában, amikor hétvégén hazajön az egyetemi napok után, és vagy velem, vagy az édesapjával fut, plusz öröm- és energiaforrás nekem.
Jó szív is kell a futáshoz
Futni csak teljes szívvel lehet – Lubics Szilvia pedig minden évben bizonyítja, a saját – mondhatni magányos – kihívásainak sikereit érdemes másokkal, jellemzően a hátrányos helyzetben lévő gyerekekkel is megosztania. A háromszoros Spartathlon-győztes a világ egyik legkeményebb versenyének tartott amerikai Badwaternek 2017-ben úgy vágott neki, hogy a lefutott kilométerek kapcsán összegyűlt forintokból végül sportpálya épülhetett a nagykanizsai gyermekotthon lakóinak, az idén pedig a CherryGo-futóalkalmazás segítségével jött össze jelentősebb összeg a Bátor Tábor javára.
„Futhat az ember bármennyit, mindig úgy érzi, ennél többet is tehet – éppen ezért ahol tudok, próbálok segíteni – mondta Lubics Szilvia. – Szerencsére nekem és a családomnak sohasem kellett nélkülözni. A srácoknak adva van a biztonságos, szerető család, amit sok gyermek nem kaphat meg. Rengeteg terület van, ahol lehetne segíteni, például beteg gyerekeknek vagy éppen a környezetvédelemben. Bárcsak mindenkinek segíthetnénk! A mai világban nagyon nehezen járható út, hogy egy kezdeményezéshez forintokat gyűjtsön össze a hobbisportoló, azonban a legutóbbi, a Bátor Táborral kapcsolatos kezdeményezés megmozgatta azokat, akik segíteni akartak a gyerekeknek azzal, hogy sportolni, mozogni kezdtek, és ezt egy mobilapplikáció segítségével regisztrálták is. Talán ez a pontgyűjtő módszer a sportolói segítségadás leghatékonyabb eszköze lesz a jövőben.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM
