Két nap múlva Lubics Szilvia elindulhat az év számára legfontosabb versenyén, a Moab 240 viadalon. Amikor májusban beszélgettünk vele a Magyarországon még kevésbé ismert kihívásról, így fogalmazott: „Már darabokra szedtem a Moab 240 útvonalát, tervezgetem a felszerelésemet, nézegetem a térképeket, videókat, olvasom a beszámolókat, gondolatban, lélekben pedig már valahol a táv kétszázadik kilométerénél járok, de messze még a vége.”
Most, néhány hónappal később, amikor már kint van az Egyesült Államokban, és tényleg csak nagyon rövidke idő választja el az október 7-i rajttól, könnyen el lehet képzelni, mennyire várja már a versenyt.
A Moab 240 egy hármas kihívás része, a Tahoe 200 és a Bigfoot 200 adja ki együtt a Triple Crown-versenysorozatot. Ennek a lényege, hogy az Egyesült Államok legszebb hegyvidékeit mutatja be futás közben, lehetőség szerint minimális ismétlődéssel, hiszen a szervezők célja, hogy minden egyes megtett lépés valami varázslatos újdonságot jelentsen a futó számára (mondjuk a hármas nevezésért elkért 4500 dollárért cserében ez talán elvárható). A három versenyt öt hónap alatt bonyolítják le: júniusban van a kaliforniai Tahoe, augusztusban a Washington állambeli Bigfoot, és most Utah-ban a Moab. Lubics Szilviának a Bigfoot nagyon is ismerős, afféle beugró versenyként három éve sikeresen teljesítette.
A Moab 240 pontos távja 238.2 mérföld, vagyis 383 kilométer, ami sík pályán sem lenne könnyed kocogás, hát még a kanyonokban, sziklák között, hegyekben. A szintemelkedés mindösszesen 8800 méter, annyi trükkel, hogy az első fele még elfogadhatóan szintes, aztán jön egy-két kegyetlenebb emelkedő, majd a 170 és 200 mérföld közötti maratoni egy igazi égbe kapaszkodás, benne a 3140 méteres hegycsúccsal (a rajt és a cél 1210 méteres tengerszint fölötti magasságon van). Mindezt 113 órán belül kellene megoldani.
A verseny meglehetősen fiatal, 2017-ben rendezték meg először, 98 futó ért célba, Courtney Dauwalter győzött 57:55:13 órával. Egy hölgyről van szó, aki a férfimezőnyt is maga mögé utasította, ráadásul nemcsak a hegyeken zseniális, hiszen ő tartja a Backyard ultrák női világrekordját 68 órával. Amúgy pedig egy volt fizikatanár, aki kosarasnadrágban fut, derült ki a Csupasportnak adott korábbi interjújából.
Legutóbb 168-an teljesítették a távot, a szintén amerikai Michael McKnight volt – már második alkalommal – a leggyorsabb, 55:49:58 órával.
Lubics Szilvia a nyáron Szlovéniában és Ausztriában edzett terepen, néhány napja pedig már Utah államban készül a versenyre. Különleges futás előtt áll, hiszen ahogy Facebook-oldalán is fogalmazott, mintegy nyolckilós csomaggal fut, ennek része a minimum három liternyi folyadék is.
„A frissítőállomásokon nem a tipikus futóversenyeken megszokott választék van, bár lesz zselé, izo, ilyesmi, de szendvicsek, tortilla, palacsinta, rántotta, bacon, hamburger a fő menü. Szóval akár egy jó hosszú gasztrotúraként is fel lehet fogni az egészet” – írta nemrég közösségi oldalán. A segítője férje, Lubics György lesz, ám a szigorú szabályok szerint mindössze a frissítőpontok harmadán találkozhat vele, körülbelül 12-18 óránként.
További érdekesség, hogy a verseny második részében már iramfutó is segíthet egy-egy résztvevőt, de ezzel a lehetőséggel a magyar sportoló nem él, bár nem tartja kizártnak, hogy a férje az utolsó két szakaszon mellette fut.
„Nagyon hasznos volt az előző négy nap, amit magaslaton és hidegben töltöttünk, mert a verseny jó részén meglehetősen hidegre, bőven fagypont alatti hőmérsékletre lehet majd számítani. Holnaptól (szerdától) pedig barátkozom a meleggel, hiszen a verseny első 100 kilométerén a 30 fok feletti hőmérséklet is előfordulhat” – fogalmazott legutóbbi posztjában, jelezve, hogy bizony az extrém hőingadozással is meg kell majd küzdenie.
Kőkemény erőpróba lesz, az nem vitás, de reményeink szerint Lubics Szilvia ezt a versenyt is teljesíti.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
