Az Atacama-sivatagban futó Lubics Szilvia már a 250 kilométeres táv második szakaszát is teljesítette, és a verseny honlapján látható esemény- és eredménykövetés alapján stabilan teljesítve küzdi le a távot. Ezen az etapon már tesztelhette, milyen fel- és lefutni a homokdűnéken, illetve vízzel teli kanyonban is futnia kellett. A nagykanizsai ultrafutónő férje a háromszoros Spartathlon-győztes Facebook-oldalán írja mindazt, ami az Atacamában történik, míg az Atacama-crossing honlapján Lubics Szilvia a neve mellett látható blogfülön tud néhány sorban írni élményeiről, de ezen az oldalon üzenni is lehet a sportolónak.
Lubics György így írt az Fb-oldalon a második napról
„A hétfői szakaszt is sikeresen teljesítette Szilvi a kétszázötven kilométeres sivatagi futáson. Ezúttal harminchét kilométer volt a táv, az útvonal igazán változatos terepen vezetett: nem sokkal a rajt után például egy térdig érő vízzel teli kanyonban haladtak a futók, ami talán hűsítően hatott az amúgy rekkenő forróságban. De volt egy rövid bányászati alagút is a hétfői szakaszban, illetve az egyik legnagyobb kihívást a kétszáz méter körüli homokdűne megmászása jelentette, ahonnan már »egyenes út« vezetett az Atacama-sivatag »Halálvölgyébe«, ahol a célt jelentő sátortábort felhúzták. 
🤔 Úgy látszik, Szilvi vonzódik a Halálvölgyekhez… 
😯
😁 Szilvi végül az ötödik női versenyzőként, hat óra huszonhárom perc alatt ért célba.”
A verseny előtt Lubics Szilvia Csupasporton vezetett naplójának néhány fejezetében is olvashatták, a világ egyik legjobb hosszútávfutója leginkább a hideg éjszakáktól tartott, a két nap alapján azonban elmondható, tökéletesen választotta meg a pihenéshez szükséges felszerelését, merthogy:
„…megint fagyott éjjel, de aludtam, mint a bunda. A plusz hővédőréteggel tök jó a hálózsák, nem fázom. Nagy kihívás kibújni belőle hajnalonként a fagyba. Ötkor megyek ki általában, mert egy csomó idő összerakni a zsákot.”
Óriási kaland részese tehát Lubics Szilvia, aki úgy is vágott neki a sivatagi futásnak, hogy annak minden egyes perce és métere örök emlék maradjon, és tény, ez a futás olyan kihívás, amely csak kevés ultrafutónak adatik meg. Profin odafigyel minden részletre. A hétfői vizes terep után a zoknicsere fontos részlet volt, a futónő lanolinnal is lekezelte a lábát, nehogy a víz és a homok elegye problémát okozzon – és mint üzenetéből kiderült, bőven megérte ez a néhány percnyi pihenős átöltözés, gond nélkül fejezte be a szakaszt.
A versenyről a következőket írta a Facebook-oldalán:
„Tizenhét kili után jött egy hétkilis mászás. Jól ment, egy csomó embert megelőztem. A tetőről kezdődött a homokdűne. Hihetetlenül gyönyörű volt, szemben a sziklák, én pedig a kétszáz méteres dűne tetején. Mesés volt!
Élveztem a lefutást. Azon vettem észre magam, hogy hangosan nevetek, és folyik a könnyem. Mintha súlytalan lettem volna – tízkilós zsák ide vagy oda. Imádtam!
Aztán jött kb. tizenhárom kili homok a célig. Bőven maradt erőm, szóval futottam. 6 lányt elhagytam, fura volt. Az utolsó két órában volt vagy negyven fok. Ez brutál volt. Tartogattam a számban a vizet, de nem tudtam annyit inni, hogy ne legyek szomjas. 
😅 A gyomrom oké. A GU tuti. Sokat eszem futás után, tegnap már a sátortársak kajáját is megdézsmáltam. Persze engedéllyel. 
A vállamat leragasztották, mert nagyon kidörzsölődött. A lábam oké, csak a hátam fáj nagyon. Ma a kajás tálamban kimostam a topom és a pólóm, mert nem bírtam a saját szagom. 😁 Jó, hogy nincs tükör, biztos rémesen nézek ki… Ölelés mindenkinek, köszönöm a rengeteg üzenetet – megkaptam!”
A harmadik etapon 39 kilométer vár a mezőnyre – itthonról is lehet szurkolni a fantasztikus teljesítésnek! Hajrá, Szilvi!
