Lubics Szilvia túl az év legkeményebb hetén, az UTH után jöhet Skócia

Az Ub-győztes Cseke Lilla beszélgetett kétszeres Ub-győztes futótársával, aki már a 364 kilométeres célversenyre készül.

A pünkösdi hétvégén, május 28-án éjfélkor rajtolt el Szentendre főterén a Salomon Ultra-Trail Hungary (UTH), hazánk legrangosabb terepfutóversenye. Idén hetedik alkalommal rendezték meg a külföldi sportolók körében is népszerű eseményt, amely igazi futóünnep is. Hét különböző távon több mint 1300 induló volt, köztük Lubics Szilvia is, aki a 111 kilométeres távot teljesítette, amelyen csaknem 4200 méter szintemelkedés volt. Szilvi bár először indult ezen a versenyen, tervezi, hogy visszatér, s azt is elárulja, miért.

Tapasztalt futóként sok helyre eljutottál, akár többször is. Az UTH útvonala mennyire volt ismerős neked?

Néhány évvel ezelőtt indultam az 54 kilométeres távon, de nemigen maradtak róla emlékeim. A verseny előtt két héttel Szimandl Aniátával bejártuk az utolsó 68 kilométert, így Pilismaróttól már ismerős volt a pálya.

Segített a verseny alatt a pályabejárás?

Abszolút, és másnak is ajánlom, hogy terepverseny előtt ismerkedjen az útvonallal. Szívem szerint bejártam volna az egészet, de mivel nem Budapesten lakom, nehezen tudtam volna megoldani. Ha célverseny lett volna, biztos, hogy megoldom Nagykanizsáról is. Ráadásul Anitával szakadó esőben jártuk be, így a verseny alatt jó volt megélni azt, mennyivel könnyebben futható az útvonal, ha nem esik-fúj.

Mire emlékszel vissza szívesen ezek közül, mi az, ami megfogott az UTH-ban?

Mivel elég sokat futottam aszfalton hosszú időn keresztül, évi 8000 kilométert is, már nem vágyom rá, a terep sokkal izgalmasabb és érdekesebb. Ezt tapasztaltam az UTH-n is, csodálatos volt az útvonal, nagyon élveztem. Sokat voltam egyedül, amit nem bánok, mert szeretek egyedül futni.

Köves, sziklás helyeken nehezebben boldogulok, de itt nem volt technikás a terep, végig futható az útvonal, még a lejtőkön is.

Nagyon tetszett az éjszakai indulás, éppen előző nap volt a születésnapom is, ennek is különleges hangulata volt, akárcsak a hajnali futásnak. A szervezés is szuper volt, a pontokon nagyon kedvesek voltak, szóval csupa jó élmény ért útközben.

Sőt, volt még egy különleges kísérőd is.

Igen, Maráz Zsuzsi kísért végig. Örülök, hogy elvállalta a frissítést. Ő is nagyon lelkes volt végig, ami engem is motivált.

Bár említetted, hogy nem volt célverseny, a táv és a szintemelkedés miatt készültél külön edzéssel?

Eleve terepen edzek, ezért nem készültem külön erre a versenyre, hacsak a bejárást nem veszem annak. Rápihenés sem volt, az előző hetekben elég sokat futottam, ráadásul az indulás előtt volt az év legkeményebb hete. Mivel augusztusban Skóciában indulok a Race Across Scotlandon, ami 364 kilométer hosszú, csaknem 7200 méter pozitív szintemelkedéssel, szükséges, hogy legyen néhány 100 kilométeres futásom, erre az UTH tökéletes felkészülési verseny volt. Örülök, hogy részt vehettem rajta, és ajánlom önálló célversenyként is.

Fotók: Lubics Szilvia a Salomon Ultra-Trail Hungary versenyen

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.