Legutóbb augusztusban írtunk a 2018-ban a Spartathlont is teljesítő, a 2017-ben Ultra Tisza-tó-győztes Mag Erikáról, aki akkortájt éppen súlyos sérülésből lábadozott, két fáradásos törést is szenvedett, és a bokájában is felfedeztek egyet. Nyolc hónapja még csak kezdett visszaszokni a hosszabb futásokra.
„Köszönöm, most minden klappol! Amennyire mostanság mentálisan jól lehet lenni, ahhoz mérten rendben vagyok” – válaszolt megkeresésünkre az edzőként is dolgozó futó, aki beszélt arról is, hogy azért nem volt ez mindig így.
„A sérülést követően nem voltam pozitív, mivel inkább realista beállítottságú vagyok, nem látok mindent szivárványosan. Úgy gondolkodom, hogy a rossz történéseket meg kell élni, és muszáj tanulni belőlük.”
Volt honnan visszatérnie, hiszen három hónapig nem is futhatott, ám végül céljainak megfelelően még a tavalyi naptári évben, decemberben eljutott a maratoni távig, sőt egy 50 km-es etapot is futott mellé. A rehabilitáció során felfedezte a szépséget a kerékpározásban, ám most már csak időhiány miatt is B-tervvé minősült a két keréken űzött sport. „Azért én futni szeretek. Most már a gyógytornát is hanyagolom, a futás mellett nyújtok és jógázom.”
Merthogy az A-terv az Ultrabalaton. „Versenyen vagy versenyen kívül, ám május 14-én mindenképpen körbe akarom futni a tavat.”
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
A kérdésre válaszolva nem kertel: neki igazából mindegy, hogy magányosan teljesíti a távot, az élményt szeretné átélni. „Ugyanakkor a többiek és a saját sportolóim miatt is nagyon szeretném, hogy sikerüljön megrendezni a versenyt, mindenkinek roppant fontos lenne, például a jó hangulat miatt.”
Pedig egy évvel ezelőtt, március végén és április elején még egyáltalán nem gondolta volna, hogy egy év múlva reális célkitűzés lesz a 221 km-es táv teljesítése. „Akkor nagyon mélypontra kerültem, azt mondták, el is felejthetem a futást. Meg kellett volna műteni, ám a koronavírus-járvány miatt sem az állami, sem a magánegészségügyben nem végeztek operációkat, amikor műthető állapotban volt a lábam. Azt sem tudtam, hogy forr össze a csont… A teljes kilátástalanság után most igazán élvezem, hogy jó állapotban van. Jaj, most nagyon jó pillanatban ért el.”
Mag Erika hangján érződik, hogy tele van energiával, pozitívan, tettre készen várja a jövőt. És mert hisz abban, hogy a mélypontokat is meg kell élni, az elmúlt év tapasztalataiból tanult és erősebb lett.
„Változtak a futáshoz kapcsolódó érzéseim, testileg és lelkileg is sokkal jobban megbecsülöm, hogy futhatok. Nem is gondoltam volna, hogy ennyit ad a visszatérés, ám a sérülés után minden teljesen új alapokra került. Plusz rengeteget tanultam magamról, a testemről is. Tudom, milyen érzésekre figyeljek, melyek azok a jelzések, amelyek után azonnal változtassak.”
Mivel Mag Erika realista, a már említett májusi Ultrabalatonnál nem tervez távolabbra: a habitusa és a világban uralkodó viszonyok sem engedik ezt.
„A futás sem úgy épül fel, hogy arra gondolok, harminc kilométer vár rám. Nem, előbb eszembe jut, hogy például elfutok a patakpart végéig, aztán iszom, és következik két kilométer, és így tovább. Ha sikerül az Ub, utána szusszanok, és kitalálom, hogy merre tovább.”
Mint mondja, a futáshoz kapcsolódó nagy álmait már teljesítette, például a Spartathlont, és bár van, amelyet szeretne ismét átélni, ha nem jön össze, akkor sincs nagy baj. De persze mindent megtesz azért – immár egészségesen –, hogy mégiscsak sikerüljenek.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
