Van az úgy, hogy az ember szeretetből fut. Akár kisebb sérüléssel is. Akár bő 85 kilométert is. Pontosan ez történt Mag Erikával, aki utóbb elmondta, nem volt a hétvégén tökéletes állapotban, mégsem szerette volna kihagyni a Piros 85-öt.
„A vége jó volt, de közben azért elég nehezen ment, mert nehezen regenerálódtam a Spartathlon után, volt egy kis sérülésem is, amit nem sikerült teljesen kiheverni, viszont nagyon szeretem a Piros 85-öt, tavaly is jó élmény volt, ezért indultam az idén is – mondta Mag Erika. – Sejtettem persze, hogy más lesz, mint egy éve, de nagyon szeretem a szép őszi erdőt, és azért így is megvolt az élmény, bár kicsit felülírta a jó érzéseket, hogy szenvedősre sikerült. Amennyire lehetett, próbáltam kiélvezni bizonyos pillanatokat, számítottam rá, hogy így alakul majd.”
Az idén az első Spartathlonját teljesítő ultrafutó elmondta, minden bizonnyal csonthártyagyulladása volt, ami már a görögországi megméretés utolsó harmadában is kínozta, s jó két hétig nem is múlt el a fájdalom.
Mag Erika hozzátette, talán kicsit túl is vállalta magát, ugyanis csak jövőre tervezte a Spartathlont, de nem tudott nemet mondani a lehetőségre, hogy már idén is rajthoz állhat a kultikus viadalon.
„Utólag semmiképpen sem bántam meg, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, hiszen ez volt a legnagyobb álmom, ami a futást illeti – folytatta a 35 esztendős kiválóság. – Amúgy sem szoktam megbánni dolgokat, a Piros 85-öt sem bánom. Vállaltam, közben fájt egy kicsit, de majd megszépül. Ahogy a Spartathlon is, sőt, az már közben is megszépült, egy percig sem gondoltam, hogy ne lenne ott még dolgom a jövőben.”
Mag Erika arról is beszélt, hogy a Spartathlon óta kevesebbet edzett, egy-két órás futásokkal próbálta formában tartani magát, most pedig egy pihenősebb időszak következik.
A tervben még kisebb terepversenyek szerepelnek, a nagy cél pedig az Ultrabalaton. No de mi lesz a Spartathlonnal jövőre?
„Nagyon kérdőjeles, ugyanis a kisfiam szeptemberben megy iskolába, a verseny meg ugye szeptember végén van, előtte felkészülési időszak, szóval ezért nem terveztem, de nem tudom, hogy leszek képes megállni, hiszen visszavágyom. A nagy cél most az Ultrabalaton, illetve terepen szeretnék fejlődni, mert a terepfutások is nagy élményt adnak. Mindkettő másért jó: aszfalton jobb eredményekre vagyok képes, az az én világom, több lehetőségem is van készülni, terepen inkább csak hétvégén tudok futni, és a technikám sem annyira jó – felfelé erős vagyok, de lefelé nem annyira. Szóval nem tökéletes, azonban mit tehetnék, az aszfalt mellett a terepfutást is nagyon szeretem.”
