Elképesztő teljesítményt ért el, miután szintidőn belül teljesítette a 490 kilométeres Authentic Phidippides Run-t: ez volt eddigi legnehezebb versenye?
Semmiképpen nem ez volt a legnehezebb – mondta a felvidéki Bíró Attila, aki 82:40:26-os idővel ért célba a 490 kilométeres görög Authentic Phidippides Run-on. – Egy utazásra készültem, amolyan zarándokútként fogtam fel az egészet. Mint mindig, úgy most is megnéztem a rajtlistát, és igyekeztem találni olyan futótársat, akivel azonos lehet majd a tempónk. Az utolsó tíz nevezőt a hotelben ellenőriztem a regisztrációs eligazítás után, ekkor bukkantam a belga David Van Den Bosschéra. A versenyen Korinthosznál ért utol már vagy harmadszor vagy negyedszer, így leszólítottam, onnan a maradék három napban gyakorlatilag végig együtt haladtunk. Úgy gondolom mindkettőnknek nagyon jól jött, hogy összefutottunk, segítettük és támogattuk egymást, ennek is köszönhetően remek állapotban értem be a célba. Fontos szempontnak bizonyult, hogy mentálisan is tudtuk egymást építeni, s mivel kísérő nélkül mentem, még hatványozottabb volt az ő társasága. Voltak csendesebb órák is, de inkább hosszasan jókat beszélgettünk. Egyébként egyáltalán nem görcsöltem rá az eredményre, nem volt extra elvárásom magammal szemben, csupán három mini célt tűztem ki. Az első, hogy érjek be a második napon nappal Spártába, de mindenképp a Spartathlon szintidején belül. A második, hogy nappal lássam a hegyet, a harmadik pedig, hogy a negyedik napon ne csússzak bele az estébe. Szerencsére mind a három összejött. Nagyképűen hangozhat, bár ez volt életem leghosszabb versenye, de közel sem a legnehezebb.
Egy ilyen hosszú versenyen rengeteg körülmény közrejátszik. Ön mit tapasztalt?
A tavalyi Spartathlonon egy kutyával találkoztam, az idein már öt-hattal, de most még sokkal többel futottam össze. Általában tízből kilenc veszélytelen, de az az egy valóban támad… No, én épp kifogtam. Korinthosz környékén hajnalban konkrétan megtámadott egy kutya, ám szerencsémre éppen arra jött egy autó, amely megzavarta, és éppen kettőnk között ment el. De mondom, ez tízből egy, alapvetően szelídek a kutyák. Nemea előtt egy mellénk is szegődött, csak ha autó jött, akkor állt be mögénk, egyébként harmadikként futott mellettünk. Ami az időjárást illeti, tudtuk, hogy az első napon nagy meleg lesz, ez számomra optimális volt, de mégsem haladtam megfelelően. Rájöttem, hogy egyre erősödik a szembe szél, ami napokon át jellemző is maradt… Ám így is tudtam élvezni a futást, gyönyörködtem a tájban, azt éreztem, maximálisan ki tudtam élvezni azt, hogy hol is vagyok. Visszafele jövet a hegynél elképesztően gyönyörű volt a táj, készítettem is fotókat szorgosan, nagyon élveztem.
Miképp oldotta meg a pihenést?
Egyórás alvásokat igyekeztem beiktatni, de előfordult, hogy öt és tíz percekre is ledőltem. Kevés tapasztalatom volt e téren, de előzetesen kikértem Toldi Péter véleményét is, aki készségesen osztotta meg a tapasztalásait, sokat segített abban, hogy jól össze tudjam rakni a lehetséges taktikát. Meg aztán valamelyest igazodtam futótársamhoz, David Van Den Bosschéhez is, aki hamar meggyőzött, hogy érti az alvás háttérműködését. Hogy mi volt a legnehezebb kihívás? Eltalálni előre a megfelelő öltözéket. Alapvetően fázós vagyok, mégsem volt annyira hideg az éjszaka, ám nem lehetett tudni, ha esik, mennyit csökken a hőmérséklet.
Említette, hogy kísérő nélkül ment: hogyan ment a frissítés?
Előre meg kellett határozni, hogy mennyi frissítést küldök előre a pontokra, ki kellett számolni, hogy miképp osztom be a különböző szakaszokra. Előzetesen egy kicsit tartottam attól, hogy görögösen elcsúszik itt-ott az elküldött frissítsem, de nem történt, szerencsére ez is nagyszerűen sikerült. Volt egy pont, ahova komplett váltóruha-szettet küldtem előre, oda volt tervezve az átöltözés, előtte ötszáz méterrel elkezdett szakadni az eső, rendesen eláztam… Húsz-harminc percet vett igénybe, amíg levettem a csurom vizes ruhákat, felvettem a szárazakat és ledőlhettem pihenni. Ez is szerencsésen jött ki, hogy épp ott kellett átöltöznöm, ahova előzetesen is terveztem.
Négyszázkilencven kilométer megtétele után gyanítom, kellett egy kis idő a regenerálódásra.
Ahhoz képest, hogy négyszázkilencven kilométert futottam, a verseny után szinte tökéletes állapotban éreztem magam. Magam is meglepődtem ezen, mintha a testem törölte volna a fáradtságot, mintha nem is futottam volna közel ötszáz kilométert. Ami furcsa volt, hogy utána két éjszaka is csak hat-hat órát tudtam aludni. Azóta is a minőségi alvás okozza a legnagyobb kihívást.
Jövőre ismét ott lesz a versenyen?
Ez a történet így volt kerek, nem érzem azt, hogy egy év múlva vissza kéne mennem az Authentic Phidippides Run-ra. Jövőre néhány héttel a görög verseny előtt lesz a huszonnégyórás világbajnokság, az prioritást élvez. De… A díjátadón annyira családias hangulat alakult ki, hogy ott már azt éreztem, a jövőben egyszer szívesen visszatérnék ide. Meglátjuk…
