Elképesztő teljesítménnyel, szintidőn belül teljesítette a 490 kilométeres görögországi ultrafutást: ez volt eddigi legnehezebb versenye?
Semmiképp sem ez volt a legnehezebb – mondta a felvidéki Bíró Attila. – Amolyan zarándokútként fogtam fel az egészet. Mint mindig, úgy most is megnéztem a rajtlistát, és igyekeztem találni olyan futótársat, akivel azonos lehet a tempónk. Az utolsó tíz nevezőt a hotelben ellenőriztem a regisztrációs eligazítás után, ekkor bukkantam a belga David Van Den Bosschéra. A versenyen Korinthosznál ért utol már vagy harmadszor vagy negyedszer, akkor megszólítottam, onnan a „maradék” három napban gyakorlatilag végig együtt haladtunk. Úgy gondolom, mindkettőnknek nagyon jól jött, hogy összeakadtunk, segítettük és támogattuk egymást, ennek is köszönhetően remek állapotban értem be a célba. Fontos szempontnak bizonyult, hogy mentálisan is tudtuk egymást építeni, s mivel kísérő nélkül mentem, még hatványozottabb volt a társasága. Voltak csendesebb órák is, de inkább hosszasan és jókat beszélgettünk. Egyébként egyáltalán nem görcsöltem rá az eredményre, nem volt extra elvárásom magammal szemben, csupán három kisebb célt tűztem ki. Az első, hogy érjek be a második napon sötétedés előtt Spártába, de mindenképp a Spartathlon szintidején belül. A második, hogy nappal lássam a hegyet, a harmadik pedig, hogy a negyedik napon ne csússzak bele az estébe. Szerencsére mind a három összejött. Nagyképűen hangozhat, bár ez volt életem leghosszabb versenye, de közel sem a legnehezebb.
Egy ilyen hosszú versenyen rengeteg körülmény közrejátszik. Ön mit tapasztalt?
A tavalyi Spartathlonon egy kutya akadt az utamba, az idein már öt-hat, most sokkal több. Általában tízből kilenc veszélytelen, de az az egy valóban támad… No, én épp kifogtam, Korinthosz környékén hajnalban megtámadott egy kutya, ám szerencsémre éppen arra jött egy autó, amely megzavarta, éppen közöttünk ment el. De mondom, ez tízből egy, alapvetően szelídek a kutyák. Nemea előtt egy mellénk is szegődött, csak ha autó jött, akkor állt be mögénk, egyébként harmadikként futott mellettünk. Ami az időjárást illeti, tudtuk, hogy az első napon nagyon meleg lesz, ez nekem optimális volt, mégsem haladtam megfelelően. Rájöttem, hogy egyre erősödik a szembeszél, ami napokon át jellemző is maradt… Ám így is tudtam élvezni a futást, gyönyörködtem a tájban, maximálisan ki tudtam élvezni azt, hol is vagyok. Visszafelé jövet a hegynél elképesztően gyönyörű volt a táj, készítettem is fotókat, nagyon élveztem.
Miképp oldotta meg a pihenést?
Egyórás alvásokat igyekeztem beiktatni, de előfordult, hogy öt és tíz percekre is ledőltem. Kevés tapasztalatom volt e téren, de előzetesen kikértem Toldi Péter véleményét is, aki készségesen osztotta meg a tapasztalásait, sokat segített abban, hogy jól össze tudjam rakni a taktikát. Meg aztán valamelyest igazodtam futótársamhoz, David Van Den Bosschéhoz is, aki hamar meggyőzött, hogy érti az alvás háttérműködését. Hogy mi volt a legnehezebb kihívás? Eltalálni a megfelelő öltözéket. Alapvetően fázós vagyok, mégsem volt annyira hideg az éjszaka, ám nem lehetett tudni, ha esik, mennyit esik a hőmérséklet.
Említette, hogy kísérő nélkül ment: hogyan oldotta meg a frissítést?
Előre meg kellett határozni, mennyi frissítést küldök előre az ellenőrzőpontokra, ki kellett számolni, miképp osztom be a különböző szakaszokra. Előzetesen egy kicsit tartottam attól, hogy görögösen elcsúszik itt-ott az elküldött csomag, de nem így történt, szerencsére ez is nagyszerűen ment. Volt egy pont, ahová komplett váltóruhaszettet küldtem előre, oda volt tervezve az átöltözés, előtte ötszáz méterrel elkezdett szakadni az eső, rendesen eláztam… Húsz-harminc percet vett igénybe, amíg levettem a csurom vizes ruhákat, felvettem a szárazakat és ledőlhettem pihenni. Ez is szerencsésen jött ki, hogy épp ott kellett átöltöznöm, ahova előzetesen is terveztem.
Négyszázkilencven kilométer megtétele után gyanítom, kellett egy kis idő a regenerálódásra.
Ahhoz képest, hogy majd’ ötszáz kilométert futottam, a verseny után szinte tökéletes állapotban éreztem magam. Magam is meglepődtem ezen, mintha a testem törölte volna a fáradtságot, mintha nem is futottam volna ennyit. Ami furcsa volt, hogy utána két éjszaka is csak hat-hat órát tudtam aludni. Azóta is a minőségi alvás hiánya okozza a legnagyobb kihívást.
Jövőre ismét ott lesz a versenyen?
Ez a történet így volt kerek, nem érzem azt, hogy egy év múlva vissza kéne mennem az Authentic Phidippides Runra. Jövőre néhány héttel a görög verseny előtt lesz a huszonnégy órás világbajnokság, az prioritást élvez. De… A díjátadón annyira családias hangulat alakult ki, hogy ott már azt éreztem, egyszer szívesen visszatérnék ide. Meglátjuk…
