A Spartathlont is teljesítő Bene Ármin korábban szép sikereket ért el erőemelésben, mégis az ultrafutást választotta.
„Kétezerháromban felhúztam a futócipőt, kiléptem a kapun, majd az élet úgy hozta, hogy találkoztam az egyik ismerősömmel, aki szintén akkor indult futni – mondta a 33 esztendős Bene Ármin. – Róla tudni kell, akkorra már többször teljesítette a Spartathlont. Csatlakoztam hozzá, szuper érzés volt tizenöt évesen húsz kilométert lefutni vele. Ez volt a kezdő löket. A középiskola elején aztán elkezdtem az erőemelést, elég jól ment. Fél év edzés után ifjúsági magyar bajnok lettem, sorra jöttek a diákolimpia győzelmek, majd tizenhat évesen már a felnőttek között értem el első és második helyezéseket. Tizenhét évesen Európa-bajnoki bronzérmes lettem, majd jött egy újabb Eb-bronz és egy világbajnoki negyedik hely. A dániai vb előtt kiderült, hogy az eseménnyel egy időben lesz a pécsi maratoni, közöltem az erőemelő-edzőmmel, hogy a futóversenyre megyek, mert futó szeretnék lenni. Nagyon mérges lett, majdnem megvert. Felnőtt fejjel visszagondolva igaza volt, ám éppen lázadó korban voltam. Elmentem a versenyre, lefutottam három óra harminc perces idővel a maratonit. Itt dőlt el, hogy a futással szeretnék a jövőben foglalkozni.”
A sportoló kétezertízben nem akármilyen címet szerzett magának.
„Tizenegy éve a világ legfiatalabb Dupla Ironman-teljesítője voltam. A bonyhádi világbajnokságon 7.6 kilométer úszást, háromszázhatvan kilométer kerékpározást és nyolcvannégy kilométer futást 34:25:30-as idő alatt teljesítettem.”
Először 2009-ben vett részt a Spartathonon, akkor még nem sikerült befejeznie, de 2018-ban sikeresen végigfutott a legendás versenyen.
„Jó móka volt, probléma nélkül megcsináltam, hatalmas motiváció dolgozott bennem. Kint volt velem a családom, nyolcvan kilométer után, a Korinthoszi-csatornánál úgy váltunk el, hogy másnap dél körül Spártában találkozunk. Azt nem tehettem meg, hogy kísérő autó visz be, muszáj volt a magam erejéből beérnem. Brutális eső volt, orkán erejű széllel, folyók áradtak meg, mondták a helyiek, hogy ilyen vihart még nem láttak. Ennek ellenére tettem a dolgom, ám az utolsó tizenkét kilométert már félig alva teljesítettem, sokszor majdnem az árokban kötöttem ki. Gyönyörű a Spartathlon, most már még jobban felnézek rá. Egyértelműen vissza akarok térni, sajnos buta voltam, a rá következő évre megvolt a kvalifikációm, ám nem vettem részt. Szeptember huszonötödikén lesz a tizenkét órás magyar bajnokság, meg szeretném szerezni a Spartathlon-kvalifikációt.”
A sportember úgy futott le augusztusban összesen hatszáz kilométert, hogy nem vett részt versenyen.
„Az augusztus különleges hónap volt, motivációban extra löketet kaptam, mivel az általam használt futóalkalmazásban láttam, hogy az egyik futótársam magasra tette a lécet.
Eldöntöttem, hogy legalább ötszáz kilométert szeretnék teljesíteni, majd ahogy haladtam, láttam, könnyen meglehet a hatszáz is. Nem feltétlenül kell versenyen részt vennem, hogy ösztönözzem magam, az általam felállított táv is nagy motivációt jelent.
Érdekes, mert augusztusban nem vettem részt versenyen, így jött össze a hatszáz kilométer. Előfordult, hogy a családommal elmentünk kirándulni, de jóval előbb elindultam, lefutottam hatvanöt kilométert, a feleségem és a kislányom utánam jött autóval, majd együtt folytattuk a napot. Sokszor egy nap többször is elmegyek futni, reggel gyors tíz kilométer negyven perc alatt, majd ebéd után húsz kilométer, este pedig újabb tízes. Szépen gyűlnek a kilométerek.”
Bene Árminnak fontos az idő, ám a futás közben szerzett élményeket is értékesnek tartja.
„Mindig harc van bennem, hogy hajtsak az eredményért vagy az élményeket tartsam szem előtt. Ha két hét múlva indulnék a Spartathlonon, nem hajtanám ki magam, hagynék időt egy szőlőfürt elfogyasztására.
Kétezertizenkettőben a Bécs–Budapest háromszázhúsz kilométeres futáson az első nap hetvenharmadik kilométerénél éppen szántottak, jobban bennem van az az illat, mint a résztáv ideje.
Szeretem ezeket az emlékeket, ám az is igaz, hogy versenyző típus vagyok, szeretek hajtani, fontos az idő is. A júliusi pécsi maratonin három órán belüli időt szerettem volna, sajnos elnéztem az órát, így tizenegy másodperccel túlmentem… Ott eléggé harcoltam az idővel.”
A bajai sportember júliusban két versenyről mesélt, valamint a közeljövő céljait is megemlíttette.
„Júliusban két versenyt emelnék ki, az egyik a Mamma Montana nyolcvan kilométeres távja, ez a Balaton és a Bakony térségében lévő ultraverseny, itt 6:52:27-es eredménnyel harmadik lettem. A másik a pécsi maratoni, amelyet pályacsúccsal megnyertem. A jövő? Október közepén a balatonfüredi negyvennyolc órás magyar bajnokságon indulok, kemény lesz. Korábban Barcelonában már részt vettem egy négyszáz méteres körpályán rendezett huszonnégy órás eseményen, ha minden összejön, idén decemberben is teljesítem ezt a versenyt.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
