Mi, a kezdők kezdői általában jól elvagyunk azzal a felszereléssel, amely valahogy éppen ránk került, néhány kilométert talán faklumpában is tudnánk száguldozni.
De azért időnként csak bekeményítünk: például ha azt vesszük észre, hogy futás közben egy borsónyi kavicsra lépve a fájdalom egyenesen a nyakcsigolyánkig hatol, ott azért már joggal elvárható egy cipőcsere. Mert az eredeti jószág talpát valahol elhagyhattuk.
Az egy külön cikket érdemelne, hogy amatőrként hogyan tudunk eligazodni az áruházak tényleg remek, de túlzottan is nagy kínálatában, maradnék a rövid ténynél: jó egyórányi, vérprofinak álcázott nézelődés és próbálgatás után végül csak sikerült választani. Nézzük, mit tud a Mizuno Wave Ultima 9-es modellje (még bejáratós, a tapasztalatok 70–80 km után íródtak).
Elöl kellemesen széles, elférnek a lábujjak
Küllem: Valódi tökamatőrként a szín is fontos szerepet játszott a döntésben (mit tagadjam, a legfontosabbat…), ez a citromsárga remekül passzol a kék gatyóhoz. Természetesen egy számmal nagyobbat vettem az utcai cipőknél megszokottnál – ám miközben a hasonló méretű futballcsukámba alig megy bele a lábfejem, ez kellőképpen széles, kényelmesen elfér az öt lábujj, még vastagabb zoknival is.
Ígéretek: Ütéscsillapító, stabil, kényelmes, könnyű – ez volt a cipő címkéjére írva.
Ebből hármat abszolút jóváírok (csak 30 deka!), bár legutóbb kilenc kilométer környékén úgy éreztem, mintha láncos buzogánnyal masszíroznák a lábamat – ha ez valóban az ütéscsillapítás eredménye, megnyugtató, az úthenger-fíling még rosszabb lett volna.
De ezt nem a cipőnek rónám fel, hanem edzettségi állapotomnak. Inkább a stabilitás, ami nem teljesen tiszta: nyilván bennem van a hiba, de bárhogy trükközöm, kötök-fűzök, a jobb láb mindig ki akar ugrani a cipőből, miközben a bal kényelmesen viseli a sorsát. (Megnéztem az imént a biztonság kedvéért, ugyanaz a méret a kettő..!)
Használhatóság: A fenti kisebb malőrt számítva semmi gond vele, rendesen szellőzik, nem nyomja a sarkat, jól elvannak benne a lábujjak, és a cipő nyelve is illeszkedik a lábfejre. Aszfaltra tervezték, így tucatnyi futás után még újszerű, hiba nincs sem a talpán, sem a varrásoknál (persze, ilyenkor ne is legyen!). A sarokbetét remek, és a leírás szerint 12 mm a különbség a cipő elülső és hátsó részének vastagsága között, kipróbálva tökéletes.
Kosz van, kopás nincs, ez még a jobbik eset
Hibák: Korábban azt olvastam róla, esőben bizonytalan, nem megfelelő a tapadása. Elszántságom annyira azért nem volt nagy, hogy ezt valamelyik felhőszakadásban is teszteljem, de egyszer tényleg eső után indultam útnak, és volt egy-egy keservesebb lépés, hogy ne hason csúszva érkezzek a következő keresztúthoz. És külön vigyázni eperfával-szederfával: a járdára hulló gyümölcsök kellemetlen meglepetést tartogathatnak, ha éppen ott vágtázunk, de ez sem feltétlenül a cipő bűne.
Ár-érték: Jó cipő, remek tulajdonságokkal. Hogy olcsó vagy nem olcsó? Nem tűnik annak, bár láttam a polcon hatvanezreset is, ahhoz képest szinte semmi…
A tesztelt cipő mintegy 35 ezer forint, azaz hármasával aligha dobáljuk a kosárba, ugyanakkor már kezdőként érdemes a fejünkbe verni: egy normális futócipő nélkül még csak félig komolyan sem érdemes belevágni.
És ha jó ezer kilométert tényleg kibír, az másfél-két évre lebontva (mert mi télen azért csak nem futunk!) havi szűk kétezer forint – annyit pedig megér a lábunk, gerincünk, nyakcsigolyánk. És még a színe is szép!
Hajrá, tökamatőrök!
