Sohasem volt ekkora az érdeklődés az Ultrabalaton iránt

Az idei tizenhétezer indulóhoz képest jövőre biztosan húszezer embernél is több vesz részt az Ultrabalatonon, a főszervezőt kérdeztük, ez mit is jelent.

Szombaton 17 óra 17 perckor nyitották meg a 2023-as Ultrabalaton nevezését az 5–13 fős csapatoknak, és – alig 24 óra tapasztalata alapján – az érdeklődés hatalmasnak bizonyult. A népszerű Balaton-kerülő futóverseny főszervezőjét, Zelcsényi Miklóst kértük meg, foglalja össze a helyzetet.

„Kissé minket is meglepett, hogy noha a tízezer fő feletti tömegsport-események létszámában az elmúlt években visszaesést vehettünk észre, ebből az Ultrabalaton kimaradt – magyarázta Zelcsényi Miklós. – Idén több mint tizenhétezren vettek részt a versenyünkön, és biztos, hogy jövő májusban húszezer feletti lesz a létszám, mert eddig ezerhétszáz csapat adta le a jelentkezését, és a kis létszámú csapatoknak még nem is nyitottuk meg a nevezést.

Mivel már tudjuk szabályozni a rajtot és befolyásolni, hogy egyszerre hány csapat legyen a pályán, megszüntetjük a nagy létszámú csapatokra vonatkozó limitet. Máris látszik, hogy ez a döntés helyes volt, nullára csökkent azoknak a száma, akik csalódottak voltak, mert nem tudtak bekerülni a versenyre.”

A 2–4 fős együttesek és az egyéni versenyzők nevezése szeptember 24-én 17.17-kor startol, és Zelcsényi Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy amelyik nagy létszámú csapat még nem regisztrált, de szeretne indulni, hétfő 17 óra 17 percig regisztrálhat. A nagyobb verseny természetesen mindig nagyobb kihívás is a szervezőknek, hiszen több munkával jár.

MTI/Varga György

Azért is került korábbi időpontra a nevezés kezdete, mert a pólók és az érmek külföldről érkeznek, a szállítási határidők megnövekedtek, ezzel együtt nőtt a bizonytalanság, a háború és a Covid rányomta a bélyegét erre is. Fontos tehát, hogy az Ultrabalaton ne legyen kiszolgáltatva a külső körülményeknek, és mindenki nyakában ott lóghasson az érem, valamint magára ölthesse a verseny trikóját – mindehhez szükség volt arra, hogy október legelejéig leadhassák a megrendeléseket a szervezők.

„A feladatok változnak, nem lehet ugyanazt a sémát követni, mint legutóbb, a piac átalakult, ami Ultrabalatonra is hatással van – tette hozzá Zelcsényi Miklós. – A legfontosabb változás a nevezés átalakítása volt, de kiemelném a 2022-es versenyre bevezetett Ub-applikációt is, ami a versenyzők tájékozódását, a csapatok szervezését és mozgását segíti. Nagyon jól működött ez a megoldás, a mezőny kilencvenöt százaléka használta. Már tizenhétezer főnél is azt érzékeltük, hogy kiegyensúlyozott, stabil haladást tesz lehetővé, kevés az eltévedés, pontosak a váltások, és ehhez mindenképpen kellett az applikáció. Sok információt verseny közben is tudunk közölni, jól tervezhető, mikor érnek be a csapatok, kevesebb izgalommal jár és könnyebb így a rendezés is.”

Zelcsényi Miklós gondolatait azzal zárta, hogy noha a tematika a legutóbbihoz hasonló lesz, próbálják tovább erősíteni a „zöld vonalat”, vagyis még kevesebb szemetet termelni. Készülnek egy-két meglepetéssel és újdonsággal, hogy minél kisebb legyen a verseny ökológiai lábnyoma, de ezekről majd a következő hetekben, hónapokban kommunikálnak a szervezők.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bogár Jánost 366 km-nél igazságtalanul kizárták, befutni sem engedték
Szabó Nóra szédületes magyar csúcsa maratonon, tovább faragta a saját rekordját
Kihasználta, hogy a többiek eltévedtek, és győzött a 23 kilométeres versenyen
A gumicsizma otthon maradt, először lépett fel kisbabájával a dobogóra
Egyedülálló sícirkusz a Berni-Alpokban

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat
A magyar hegymászás legsűrűbb éve: a tragédiától a sikerig minden benne volt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.