Megdőlt a női 10 kilométer világrekordja Valenciában

A kenyai Agnes Ngetich 29 percen belül ért célba a spanyol városban, a verseny után nem is nagyon tudta szavakba önteni, mit érez.

Idén sem maradtunk korszakos eredmény nélkül a szélvészgyors valenciai pályán.

A vasárnap délelőtti 10 kilométeres versenyen a kenyai Agnes Ngetich első nőként ért el 29 percen belüli időt, 28:46-tal döntötte meg a korábbi világrekordot,

28 másodpercet vert a legjobb vegyes (férfiakkal közös) viadalon elért eredményre, amelyet két éve Castellónban az etióp Yalemzerf Yehualaw repesztett.

A második, ugyancsak kenyai Emmaculate Anyango szintén 29-en belül futott be, a harmadik és a negyedik helyet ugyancsak kenyai szerezte meg. Ngetich korábban mezeifutó-világbajnokságon volt bronzérmes, és már az öt kilométeres részeredményével rekordot döntött, illetve állított be, a 14:13 hat másodperccel jobb a korábbi vegyes csúcsnál, és századra annyi, mint amit nemrégiben Barcelonában Beatrice Chebet ért el női versenyen. Mi több, a 28:46 annál is gyorsabb, amit Letesenbet Gidey tudott 10 000 méteren (29:01.03) atlétikai pályán – nem kérdés, az iramfutó kitett magáért, szerencsére többen tartották vele a tempót. Masszív ellenszél nehezítette a versenyzők dolgát, emiatt a futam második felének eleje kicsivel lassabbra sikeredett, a nehezített körülmények Ngetichet kevésbé, Anyangót jobban megviselték – a többi pedig már történelem.

Egyébként úgy tűnt, Ngetich már tavaly szeptemberben megdönti a táv világrekordját Brassóban, ám két héttel később kiderült, hogy a pálya 25 méterrel rövidebb volt, ezért nem hitelesítették az eredményt. Novemberben aztán Lille-ben ment jó kis 29:26-ot (ott is Anyango lett a második mögötte), tehát újra bizonyította, képes lehet a világcsúcsra, amelyet január 14-én végre elért, persze ezt a futást is még hitelesíteniük kell a hivatalosságoknak.

„Őszintén szólva egyértelmű célom volt a világrekord, de a 28:46 minden várakozásomat felülmúlja. Amikor megláttam félúton, hogy 14:13-mal állok, nem ijedtem meg, inkább nagyon motivált, hogy nyomjam tiszta erőből a végéig. Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám, mit érzek” – nyilatkozta mosolyogva Agnes Ngetich.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.