Megijedt a Börzsönytől, elfelejtett cipőt cserélni, de teljesítette a távot

Spisák Emil az első privát Ultra Lupa-tó eseményen 14 óra 39 perc alatt teljesítette a 130 kilométeres távot.

Miért döntött úgy, hogy lefutja privátban az Ultra Lupa-tó-eseményt?
Nem volt tervben ez a futás – mondta Spisák Emil, aki 14 óra 39 perc alatt teljesítette a versenyt. – Tavaly év végén, amikor a januári privát Ultrabalatonra jelentkeztem, megkérdezték a szervezők, hogy nem lenne-e kedvem kipróbálni a privát Ultra Lupa-tó-futást is. Igent mondtam, és mivel ez volt az első privát az Ultra Lupa-tó történetében, jelenleg én tartom a pályacsúcsot. A viccet félretéve, remek döntés hoztam, hogy elvállaltam.

Milyen volt a futás?
Remek. Nem volt hullámvölgy, egyedül az időjárás lehetett volna jobb. Amikor Szolnokról hajnali négy órakor elindultunk, szakadt az eső, és mivel tudtam, hogy fel kell szaladni a Börzsönybe, nem volt ideális. Ám nem zavart, vártam, hogy elrajtoljak. Szeretek esőben futni, így nem magamat, hanem a segítőimet féltettem. Ahogy a PUb-on, úgy most is volt egy autós és egy kerékpáros kísérőm. Ám a rossz idő ellenére jól éreztük magunkat. Szégyellem, de korábban még nem jártam ezen a környéken, egyszerűen gyönyörű a táj. Lekötött a természet, még ebben a borongós, esős időben is csodálatos volt. Azt a tempót tartottam, amit elterveztem, sőt, talán még valamivel jobban is ment, aztán a Börzsöny keresztülhúzta a számításaimat.

Újdonság volt a verseny útvonalában, hogy a Börzsönyt is érintette a pálya. Beszélne erről?
Amikor igent mondtam a privát teljesítésre, még nem tudtam a Börzsönyről, ugyanis az Ultra Lupa-tó oldalán még a tavalyi, százkilenc kilométeres aszfaltos pálya volt feltüntetve.

Őszintén megmondom, megijedtem, amikor megtudtam, hogy fel kell menni a Börzsönybe.

Mivel Szolnokon élek, a legkomolyabb emelkedő a vasúti felüljáró, távol áll tőlem a terepfutás, sohasem próbáltam. Újítás, hogy ettől az évtől Verőcénél fel kell menni a Börzsönybe, majd egy kör után Verőcénél kell lejönni, ez körülbelül harminc kilométer. A teljes futás alatt körülbelül ezerötszáz méter szintemelkedés volt, ennek nagy része a hegységben. Száraz időben könnyebb, jobban futható lett volna, így sár és dagonya fogadott.

Úgy tudom, ezen kívül még valami újdonság volt önnek.
Számomra újdonság volt, hogy Tahitótfalunál komppal kellett átkelni a váci oldalra, és mivel óránként megy komp, sietni kellett, hogy elérjük. Ebben az időben nem akartunk várni. Ez annyira megborított, hogy elfelejtettem cipőt cserélni, így az első tíz kilométert a Börzsönyben aszfaltos cipőben tettem meg, aminek meg is lett az eredménye… Remélem, nyáron nem esik majd az eső, és száraz idő fogadja a futókat. Összességében remek verseny volt, gyönyörű helyen.

Milyen céljai vannak?
Vannak céljaim, ám a munkám miatt nehezebben tudok válogatni a versenyek között.

Legközelebb Csopakon a Backyard Ultrán leszek ott, egyre népszerűbb Magyarországon és a világon is ez a fajta futás, kíváncsi vagyok, hogy mire vagyok képes.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.