Elképesztő teljesítmény: százhúsz nap alatt százhúsz félmaraton teljesítése! Ráadásul futópadon…
Nagyon boldog vagyok, ám örülök, hogy véget ért – mondta Piringer László a Csupasportnak. – A végére már eléggé monoton és unalmas lett, az biztos, hogy most egy ideig nem futópadozom. Kell még néhány nap, mire felfogom, hogy valóban vége van. A testem már teljesen hozzászokott, hogy százhúsz napon keresztül minden reggel kilenc órakor lefutottam egy félmaratont. Azonban nem pihentem, már másnap kimentem a szabadba futni, jólesett a csapattal a tíz kilométer gyorsasági edzés madárcsicsergésben.
Már gondolkozom, hogy mi legyen a következő kihívás.
Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy ezzel beírta magát a Guinness-rekordok Könyvébe.
Mindig szerettem volna, ha Guinness-rekord fűződik a nevemhez, már gyerekként is ábrándoztam róla. Hatalmas szemekkel lapozgattam a vastag Guinness-rekordok Könyvét, és azon gondolkoztam, hogy jó lenne egyszer bekerülni a sok csoda közé. Ha a 2024-esbe még nem is, a 2025-ösbe talán már bekerülök. Egy hónap múlva kapom meg a hivatalos elismervényt, amit büszkén teszek majd ki a falra. Klassz dolog, büszke vagyok rá. Remélem, ebből a fiam is tud majd egyszer erőt meríteni.
Ha már a kisfiát említette: a családja támogatása is kellett, felesége, ahogy mindig, most is ott volt ön mellett.
Nagyon sokat köszönhetek a feleségemnek, ő is rengeteget tett hozzá. Mindennap segített, a kamerát ő kezelte, a felvételeket ő töltögette fel az internetre, ott volt mellettem, és támogatott. Minden kihívásomban támogat, pedig baba mellett már kímélnem kellene, nem kellene az én hülyeségeimmel foglalkoznia.
Mi volt a legnehezebb a négy hónap alatt?
Nehezebb volt, mint előzetesen hittem. Úgy kezdtem el, hogy kellemes és könnyed kihívás lesz, ám egyáltalán nem csak arról szólt, hogy félmaratonokat kell futni. Úgy voltam vele, nem lesz nagy kaland, nem Európát szelem át, nem kell elutaznom sehova, itthon csinálhatom, aztán…
A baba miatt nem sokat alszunk éjjelente, a testem nem tudott rendesen regenerálódni, így aztán kialvatlanul kellett a szigorú szabályok betartásával minden reggel teljesíteni a távot.
Voltak holtpontok, ám nem fizikailag, hanem mentálisan. A negyvenedik naptól kezdett nagyon nehézzé válni, próbáltam pörgetni a napokat, hogy minél gyorsabban túl legyek rajta. Nehéz volt minden reggel odamenni, ráállni a futópadra és megnyomni a start gombot. Monoton volt az ingerszegény környezetben teljesíteni. Örülök, hogy nem a maratoni távot választottam, az sok lett volna.
Mennyire volt nehéz betartani a szigorú szabályokat?
Való igaz, szigorú szabályok voltak, de nem volt nehéz betartani őket. Volt egy-két kitétel, például kézzel nem érhettem futás közben a futópadhoz. Persze szervezést igényelt, hogy minden futást videóra vegyünk, vagy hogy mindig legyen ott az elejétől a végéig két tanú. Annak örülök, hogy egyszer sem hibásodott meg a futópad.
Az interjú előtt elárulta, hogy volt olyan történés, amellyel nem számolt…
Tudni kell, ha bármely szabályt megszegnek, az elejéről kell kezdeni az aznapi futást. Nos, előfordult, hogy futás közben a villanyszerelő javítani szeretett volna valamit, és lekapcsolta a főkapcsolót… A táv felén már túl voltam, ám előröl kellett kezdenem. Előfordult, hogy muszáj volt kimennem a mosdóba, nem bírtam tovább, akkor is visszamentem az elejére.
Hiába oldódott ki a cipőfűzőm, vagy nyomta a zokni, esetleg a cipő a lábam, nem lehetett abbahagyni.
Számolta, hogy az „ráhúzásokkal” mennyit futott?
Nyilván az újrakezdésekkel többet futottam a kelleténél, körülbelül kétezer-hatszáz kilométerrel fejeztem be. A leggyorsabb teljesítésem egy óra harminc perc volt, a leglassabb egy óra ötvenkét perc. Azt hozzá kell tennem, hogy ez a futás éppen ellenkezője a kinti futásnak. Kint a szabadságot képviseli a sport, gyönyörű helyeken lehet szaladni és csodálni a tájat. Itt nem volt mit nézni. Persze voltak jobb és rosszabb napok is.
A nemrégiben negyvennyolc órás világbajnoki címet szerző Beda Szabolcs is ott volt a befejező napon. Mennyit jelentett önnek?
Rengeteget. Nagy megtiszteltetés, hogy kétszer is kijött támogatni. Szabi komoly futó, jólesett, hogy elismerte, amit csinálok. A Sashegyi Gepárdoknál csapattársak vagyunk, sokat futunk együtt, az egyesületben kezdődött barátságunk. A tavalyi negyvennyolc órás országos bajnokságon ott voltam a segítőjeként, most is mentem volna a negyvennyolc órás világbajnokságra, de ugye éppen a rekordkísérletet csináltam.
Mesterként tekintek rá, sokat tanulok tőle.
Ne felejtsük el, hogy jó szokásához híven most is pénzt gyűjtött a Gyermekétkeztetési Alapítványnak.
Pontosan, mint mindig, most is a Gyermekétkeztetési Alapítványnak próbáltam és próbálok pénzt gyűjteni. Hozzáteszem, a kihívásom befejeztével nem zárult le az adománygyűjtés, legalább két hónapig még bárki hozzájárulhat. Minden forint az alapítványhoz kerül, ezúton szeretném megköszönni annak, aki támogatja ezt a szép ügyet. A Gyermekétkeztetési Alapítványtól is kaptam egy oklevelet, megköszönték a támogatásom. Aki szeretne esetleg adományozni, talán jó, ha tudja, a közösségi oldalaimon fel van tüntetve, hogy milyen úton-módon lehet eljuttatni az adományt.
Az interjú elején említette, már azon gondolkozik, mi legyen a következő kihívás. Mit lehet tudni?
Nagyobb terveim is vannak, ám ezekről egyelőre nem beszélhetek. A negyvennégy országban negyvennégy maratoni kihívást nem engedtem el, jövőre vagy két év múlva mindenképpen szeretném teljesíteni. Vannak terveim, de a baba miatt már össze kell hangolnom a családdal, nem tűnhetek el csak úgy hosszú időre. Év végén utazunk ki az Egyesült Államokba a feleségem családjához, az biztos, hogy januárban Floridában teljesítek egy hatórás versenyt. Nálam ez hagyomány, ezzel a versennyel szoktam kezdeni az új évet. Persze vannak tervben százhatvan kilométeres versenyek is, de jelen pillanatban a legfontosabb az, hogy végeztem a kihívással, és visszatérhettem a csapatomba edzeni. Vissza kell rázódnom a kinti futásokhoz, bevallom, vártam már, hogy eljöjjön ez az idő, és ismét szebbnél szebb helyeken futhassak.
Fotó: Váry Nilla
Vélemény
Beda Szabolcs, Piringer László csapattársa, 48 órás világbajnok:
– Miután hazaköltöztek az Egyesült Államokból, csatlakozott a Sashegyi Gepárdokhoz, ott találkoztam vele először. Egyből összebarátkoztunk, szimpatikusak lettünk egymásnak. Csodáltam a teljesítményét, elképesztő volt, hogy átfutotta az Egyesült Államokat. Elképesztő a Guinness-rekordja, én nem vállaltam volna. Futópadon százhúsz napon keresztül százhúsz félmaratoni… Ez bármelyik utcai ultrafutásnál őrültebb. Szerintem ebben az volt a legnehezebb, hogy minden egyes nap el kellett kezdeni, és ismét jött a monoton futás. Én is futok mindennap legalább egy félmaratonit, de kint a szabadban. Van több megszokott útvonalam, ezeket váltogatom, és csodálom a tájat. Ám bent ingerszegény a környezet, gyakorlatilag a falat nézi az ember. Mondjuk, Laci előtt tükör volt, így ő magát nézhette. Jólesett, amikor tavaly eljött segíteni a negyvennyolc órás ob-re, azt mondta, ki szeretné próbálni ezt az oldat is. Neki mindig a párja segít, meg akarta tudni, hogy milyen a másik szemszögből. Csak jókat tudok mondani róla, kedves, szerény és lelkiismeretes srác, ráadásul nagyszerű sportember.
