A hazai futók nagy pillanatait felidéző sorozatunkban már írtunk Szőnyi Ferencről, Csécsei Zoltánról, Bódis Tamásról, Lubics Szilviáról, Beda Szabolcsról, Sperka Tamásról, Nagy Péterről, Jenkei Péterről és Maráz Zsuzsannáról, most pedig Merényi Tímea Krisztina hegyifutó mondja el a 2021. szeptember 3-án, Ausztriában rendezett masters hegyifutó-világbajnokságon szerzett aranyérmének történetét.
„Az évemet a WMRA (World Mountain Running Association) világkupa-sorozatának szenteltem, de közben azért »szemezgettem« a masters hegyifutó-világbajnoksággal is. Nehéz döntést kellett hoznom, hiszen ugyanazon a napon rendezték meg a vb-t és a világkupa vertikálfutamát. Szerencsére jól tettem, hogy a korosztályos megméretést választottam, és hamarosan ki is derül, miért.
A versenyt az ausztriai Stubai-völgyben fekvő Telfesben rendezték meg huszonegy ország hatszáz indulójával. Ránk, „öregekre” 7.4 kilométernyi táv várt, amely összesen hétszázhetvenöt méter szintemelkedéssel párosult, a cél pedig kétezer-százharminc méter magasan volt.
Szeptember másodikán, csütörtökön indultunk autóval a verseny helyszínére, és nyolc óra utazás után érkeztünk meg Telfesbe. A szálláshelyünk közel esett a versenyközponthoz. Másnap reggel átmozgattam az izmaimat, befutottam a környéket, és akkor fogtam csak fel, milyen csodálatos helyen vagyunk. Délután átvettem a rajtszámot, és örömmel láttam, hogy páratlan számot kaptam, ami jó előjelnek ígérkezett, hiszen általában szerencsét hoz. Este tartották a megnyitót, itt találkoztunk a többi magyar indulóval. Megbeszéltük, hogy másnap ki, mikor és honnan indul. Életkortól függően más-más távot kellett teljesíteniük a férfiaknak és a nőknek. Korán lefeküdtem, de a lámpaláz miatt alig tudtam aludni.
Elérkezett a szombat, a verseny napja. Szerencsére az időjárás kedvezően alakult. Bár előző nap még esőt jósoltak, a viadal napján napsütésben vághattunk neki a távnak. A női verseny rajtját felvonóval közelítettük meg. Amikor megérkeztünk, meglepődve láttam, hogy a rajtnál egyenetlen volt a terep, így nem tudtam bemelegíteni. A különböző korosztályok eltérő időpontban rajtoltak, az enyém tizenegy negyvenkor volt. A szintemelkedés miatt az előző nap nem akartam bejárni a pályát, így nem tudtam, mi vár rám. Először a legidősebbek vágtak neki, a többi korosztályt húszpercenként indították.
Háromnegyed tizenkettő előtt öt perccel eljött az én időm. Mint mindig, most is felettébb izgultam. Nézegettem a rajtszámokat, vajon kik lehetnek a vetélytársaim, és többüket is esélyesnek véltem. Meglehetősen vegyes volt a mezőny: olasz, amerikai, brit, ír, cseh, osztrák, német és román futók szálltak harcba a világbajnoki címért. Ezt látva csökkenni kezdett az önbizalmam, és azt gondoltam, nincs esélyem felállni a dobogóra.
Eldördült a startpisztoly, mi pedig egyből »nekiestünk« a hegynek. Az első ötszáz méter tizenöt százalékos emelkedővel kezdődött, és azt vettem észre, hogy a mezőny elején futok. A következő három kilométeren növeltem az előnyömet, és meglepően jól ment, jólesett a futás. Ekkor elérkeztem egy kereszteződéshez, amelyet nem jelöltek ki egyértelműen, így rossz irányba haladtam tovább. Amikor észrevettem, hogy a másik irányba kellett volna futnom, az olasz lány már előttem járt. Ez azonban annyi adrenalint adott, hogy visszafordultam, és hamar visszaelőztem. A pálya ideális volt a futásra, s bár egyre inkább emelkedett, nekem kifejezetten kedvezett. Sok helyen meg kellett állnom, mert nem egyértelműen szalagozták ki az útvonalat. Gyorsan mentek a kilométerek, és azt vettem észre, hogy már csak kettő van hátra. Amikor utolértem az előző futam versenyzőit, és meghallottam a szpíker hangját a célban, felnéztem, de a szerpentines szakasz miatt még távolinak tűnt a cél.
Ekkor már elért hozzám a magyar szurkolók hangja is, és kezdtem felfogni, hogy győzhetek. Hátranéztem, de senkit sem láttam. Az utolsó ötvenméteres szakasz nagyon meredek volt, a végén pedig ott várt a cél. Amikor beértem, mérhetetlen boldogság öntött el, hogy mastersvilágbajnok lettem. Miután magamhoz tértem, szurkoltunk a többi magyar futónak. Az esti eredményhirdetésen meghatódva álltam fel a dobogó felső fokára, ahol nekem játszották el a magyar himnuszt. A győzelmemen felbuzdulva úgy döntöttem, elindulok a szeptember 16. és 19. között esedékes masters Európa-bajnokságon is, amelynek Olaszország ad otthont.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
