Mezítlábas félmaratoni a fagyban

Újabb rekordot ért el Szilágyi Zoltán, azaz a Jégember, aki péntek reggel kevesebb mint két óra alatt futotta le mezítláb a félmaratoni távot.

Mezítláb futás fagypont alatt – nem rövid a megnevezés, ám a táv sem volt az Szilágyi Zoltánnak, a Jégembernek, aki ebben a kategóriában állított fel új magyar rekordot péntek reggel Zabaron.

Mint az extrémfutó elmondta, pontosan azért választotta helyszínnek a nógrádi falut, mert ezt a települést tartják Magyarország „hidegközpontjának”, sokszor mérnek itt hidegrekordot.

Szilágyi péntek reggel hétkor kezdett futni rövidnadrágban és mezítláb, a Nógrád megyei hírportál, a nool.hu beszámolója szerint valamivel több mint egy kilométeres köröket rótt a falu központjában, és végül 1 óra 41 perc alatt teljesítette félmaratoni távot.

A férfi nem először hívta fel magára a figyelmet, tavaly Mátraháza és a Kékestető között futott 23 kilométert valamivel több mint két óra alatt, amellyel akkor a fagypont alatti, mezítelen felsőtesttel, frissítés nélküli futás magyar rekordját állította fel.

„Bár kicsit félve és bizonytalanul, de azért elszánt harcosként indultam el, és végül sikerült, az edzés, a befektetett munka és a koncentráció meghozta a gyümölcsét – idézte őt a nool.hu.Hatéves korom óta versenyszerűn sportolok, húsz éve pedig csak futok. Négy éve láttam, hogy egy holland férfi a világon egyedüliként csinálja ezt. Gondoltam, ha ő képes rá, akkor én is meg tudom csinálni. Persze csakis nagy munkával és alapos felkészüléssel. Tartást ad, és egyfajta erőpróba nekem, ezzel is kifejezhetem az alázatot és a tiszteletet a természet, az időjárás és a környezetem iránt. Azt hiszem, az ember így kicsit félre tudja tenni az egóját. Úgy érzem, minden edzéssel kicsit jobb és egészségesebb emberré válok.”

A fagyos kaland után talán megbetegedéstől sem kell tartania: párja, a hivatásos mentőtiszt Lenkei Alexandra elmondása szerint a jelek szerint nem kell szövődmények miatt aggódnia.

Fotó: Szilágyi Zoltán Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.