Mikulásfutás – néha hóemberekkel is

A világ számos helyén ünneplik Mikulás-futással Szent Miklós napját, Budapesten is így van ez, két táv közül választhatnak majd a futva szórakozni vágyók.

Idén ötödik alkalommal várja Budapesten a futókat a Mikulásfutás. Nincs is jobb módja, hogy az ünnepekre hangolódjunk, mint piros köpönyeget és sapkát ölteni, és részt venni az idei Mikulásfutás egyik távján. Ez az az esemény, amely kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt felejthetetlen élményt nyújthat. A Mikulás-ruhát a Budapest Sportiroda biztosítja, így csak azt kell eldönteni, hogy a családi 700 méteres vagy a 2300 méteres távot választják a futók.

A Mikulás sporttal való köszöntése egyébként a világ számos pontján népszerű esemény Los Angelestől Madridon át Oszakáig.

Los Angelesben évek óta tartanak Mikulásfutást december 6. környékén. A 2003-ban indult futóverseny mára a környék egyik legjelentősebb futóeseménye, amelyen rengeteg család és kis közösség is részt vesz. A Los Angeles-i futást minden évben jótékonysági céllal kötik össze, általában a futók maguk dönthetnek róla, kinek segítenek futásukkal.

A madridi Mikulásfutás távja 5.5 km és átlagosan 6000 Mikulás-ruhába öltözött vidám sportoló futja le a távot. A futás természetesen itt is jótékonykodással van összekötve, a nevezési díjak egy részét a világ számos pontján élő éhező gyerekeknek küldik el a szervezők.

Japánban több helyen is tartanak Mikulásfutást minden évben. Oszakában maratonit futnak, és a befolyó összeg egy jelentős részét olyan gyerekek segítésére fordítják, akik a karácsonyt kórházban töltik. A kiotói Mikulásfutást tíz éve rendezték meg először, azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Itt nem csak Mikulások vesznek részt, nem ritka, hogy karácsonyfák, hóemberek teljesítik a távot, de rénszarvasnak beöltöztetett kutyákkal is lehetett már találkozni a mezőnyben.

Természetesen Finnországban is tartanak Mikulás-napi futóversenyt, de nem decemberben, hanem júniusban. A rajt nem is lehetne máshol, mint az északi sarkkörön található Mikulás Műhely előtt, ahol a hírek szerint a Mikulás az ajándékait gyártja és szortírozza.

December 2-án az 5. Rossmann Mikulásfutáson is nagy szerepet kap a jótékonyság. A korábbi évek kezdeményezését folytatva a névadó szponzor partnere, az ÁGOTA Alapítvány közreműködésével a BSI idén is várja a résztvevők ajándékait , hogy azt azoknak a rászorulóknak juttassák el, akik különben nem kapnának ajándékot. A rajthoz közeli Budapesti Corvinus Egyetem aulájában elhelyezett óriásputtonyba tavaly csaknem 2000 csomag ajándék érkezett. A beérkező ajándékcsomagokat az ÁGOTA Alapítvány egy ünnepség keretében fogja továbbadni állami gondozott gyerekeknek.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.