Mindent megtesz, hogy bekerüljön a 24 órás válogatottba

Drexler Gábornak jelenleg három fix verseny van a naptárában, ám várhatóan ennél több futóeseményen lesz ott, párosban az Ultrabalatonon is indul.

Lassan kezdődik az idei versenyszezon, hol tart a felkészülése?

Szépen haladok, a hosszú alapozó futások mellett már mennek a gyorsító edzések is – felelte Drexler Gábor a Csupasportnak. – Úgy érzem, jó formában vagyok. Ha sikerül a teljes felkészülési időszakot a terveim szerint végigvinni, akkor szép eredményeket érhetek el.

Melyek a legfőbb célkitűzései?

Habár a balatonfüredi negyvennyolc órás világbajnokságra van nevezésem, a huszonnégy órás betétfutamban szeretnék indulni. Nagyon foglalkoztat a huszonnégy órás válogatottba bekerülés, ez nagy célom. A tervek szerint harmadszor veszek részt az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres távján, valamint a Celtic63-ra is vissza szeretnék térni, meg akarom javítani az időeredményemet. Jelen pillanatban ez a három esemény van a naptáramban. Az idei Ultrabalatonon is ott leszek, ismét páros felállásban. Tavaly is jól sikerült, remélem, idén is egy újabb álom válik valóra.

Ezeken felül biztosan lesznek kisebb edzőversenyeim, ahol inkább az élmény megszerzése a cél és az, hogy versenykörülmények között méressem meg magam.

Visszatekintve kicsit: milyennek értékelné a tavalyi idényét?

Inkább kisebb viadalokon vettem részt, nem sok nagyobb tétért zajló eseményen voltam ott. Kettőt emelnék ki, a többit edzőversenynek fogtam fel, melyeken az eredmény helyett az élmény átélése, a versenyhangulat volt a fontos. Szándékosan alakítottam így az évem, de nem volt különösebb oka, egyszerűen így alakult.

Melyik volt az a két verseny, amelyet kiemelne?

Az egyik a Celtic63, a másik a balatonfüredi huszonnégy órás verseny. Előbbin kisebb térdsérülést szenvedtem futás közben, ezért nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem, de legalább versenykörülmények között lehettem. Balatonfüreden nagy terveim voltak, ám az eső eléggé hátráltatott, egyébként minden körülményt figyelembe véve jól sikerült, habár nem értem el azt az eredményt, amelyre számítottam. Egy kicsit több kilométert szerettem volna megtenni, remélem idén majd összejön.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.