Július elsejét írunk. Lepörgött egy hónap, magam mögött hagytam durván 100 kilométert futva, ami, ahogy a mottóm is tartja, „kis lépés az emberiségnek, de hatalmas ugrás egy embernek”.
Nekem speciel a korábbi nullához képest mindenképpen az. Nyilván Lubics Szilvia vagy a ma szülinapos Makai Viktória (Istenke éltesse őt sokáig!) vidáman elnyargalászik hetente vagy 120-150-et is, de az ultrafutás számomra egyelőre afféle csillagászati távlatnak tűnik, az én vállalásom, vagyis a félmaratoni pedig olyan kis része a „futóvilágegyetemnek”, mintha a szobám egyik falától a másikig futkosnék. Ti ezzel a bloggal bepillantást kaphattok ebbe a „lelki szobába”, ami kicsit még kupis ugyan, néha vetetlen is az ágy, de ez a „felkészülés” pontosan a rendet és a rendszerességet kívánja megteremteni olykor őskáoszos életemben.
Kezdjük a rendszerességgel, ami heti három futásban és két erősítő edzésben már testet is öltött. Előbbi afféle hozzászoktató jelleg volt két 40-50 perces, valamint egy hétvégi hosszabb futással, utóbbiban pedig fitneszedzőim (Csilla és István) azonnal futókompatibilissé tették a konditermi munkát, amit ezúton is nagyon köszönök nekik. Július elsejével egy kis piros Polar M200-as is csatlakozott a felkészülésemhez, illetve én csatlakozom rá. Gyorsan le is töltöttem egy félmaratoni edzésprogramot, vagyis most már jöhetnek a pulzushatárok, az intervallumedzések, a jól felépített hosszú futások, és az „easy jog”, amiből – lássuk csak… – mindössze négyet találtam októberig a naptáramban. Hát, a 30 perces miniedzésekkel nem bántak túl bőkezűen!
Folytassuk a renddel és a szabályokkal, amelyekhez igyekszem tartani is magam.
Vagyis rendesen bemelegítek, már viszek vizet magammal, figyelek a tartásomra, hogy a „gyomláló” pozíció helyett egyenes derékkal fussak, és természetesen le is nyújtok futás után.
Hogy ne legyek orvosi eset, vettem rendes cipőt, és a titokzokni helyett lett futózoknim is – igaz, néha úgy kell lerángatni a kisebbik lányomról, aki szerint nagyon „menő a cucc”. És talán a szemükben menő lett a futás is, mert a „Mi a kaja? Miért nincs wifi? Mi a gépkód?” kérdések mellett már elhangzik az is: „Anya, ma mennyit futottál?”
Úgy érzem, már egy hónapnyi edzés is képes jó irányba terelni az embert, bár kétségtelen az is, hogy a futástól (vagy általában az új dolgoktól) egy kicsit beszűkül az ember tudatállapota. Míg korábban a messengeren csinos ruhákat küldözgettünk egymásnak a barátnőmmel, most megtett kilométerekről, átlagidőkről és szintemelkedésről szól köztünk a diskurzus. S azokkal, akik még nem merültek el ebben a műfajban, nehezebb megértetni, miért veszed fel esőben is a cipőd, vagy egy jó futástól miért vagy olyan elégedett, mintha Gerard Butler mellett ébredtél volna…
De ez, azt hiszem, már más lapra tartozó történet.
Hát, induljon a július!
