Nagy Katalin, az Egyesült Államok 24 órás válogatottjának tagja, a Spartathlon győztese szerint csakis a pozitív gondolkodás segíthet.
„A holtpont az az érzés, amit már minden futó átélt, miközben mindenki szeretné elkerülni. Könnyen holtpontra juthatunk, ha egy versenyen a határainkat feszegetjük, emellett valamilyen hibát is elkövetünk. Ez különösen igaz az ultratávokra, egyszerűen azért, mert ezek a versenyek időben hosszúak. Itt a kérdés már nem is az, hogy volt-e holtpont, hanem hogy kinek hány, és mennyi ideig tartott. Jó eredményt elérni úgy lehet, ha a holtpontok számát és hosszát is minimalizálni tudjuk.
Amikor én kerülök ilyen helyzetbe, próbálom észrevenni a pozitívumokat körülöttem. Arra gondolok, mennyi utat tettem már meg. Sohasem gondolkodom azon, mi van még előttem.
Átgondolom, mi történt az elmúlt időszakban, és igyekszem rájönni, mit rontottam el, és ezt hogyan tudnám kijavítani. Tudom, hogy ez átmeneti állapot csupán, és majd úgyis túljutok rajta, javul az állapotom. Nem szabad ilyenkor a negatív dolgokra figyelni, mert ezzel csak még jobban lehúzzuk magunkat a gödör mélyére. Úgy gondolom, ez tényleg fejben dől el. Leírni és elmondani a megoldást egyszerűen tűnik, de fáradtan és rossz fizikai állapotban szörnyen nehéz tud lenni. Bizonyos mértékig azonban lehet készülni ezekre a helyzetekre, illetve az elkerülésükre. Minden fő versenyen van segítőm, aki nemcsak a frissítésemre figyel, hanem gondolkodik, szükség esetén döntést is hoz helyettem.”
Menczel Zsuzsa, a PPKE-BTK Pszichológia Tanszék adjunktusa, sportpszichológus úgy véli, érdemes előre fejben felkészülni a holtpontokra.
„Kétféle holtpontot különböztetnék meg: az edzésmunka és a futás közbeni holtpontot. Az edzésmunka holtpontjai motivációhiányra utalnak, ilyenkor érdemes az edzőt bevonni és megvizsgálni, mivel lehetne motiválóbbá tenni a tréningeket. Változatosabb futásokkal, esetleg keresztedzéssel.
A futás közben bekövetkező holtpontokra mindenkinek magának kell megtalálnia a saját stratégiáját. Kutatások szerint a profi sportolók befelé figyelve lendülnek túl a kritikus időszakaikon, az amatőrök pedig figyelemeltereléssel.
A kutatók a mai napig vitáznak arról, létezik-e holtpont a fizikai valóságban, bár leírták, hogy a maratoni harminckettedik kilométere és az Ironman távjának szintén a harminckettedik kilométere a holtpont. Ezt sokan átélték már, ám objektíven vizsgálva a sportteljesítmények paramétereit, azaz mérhető módon, a teljesítmény fizikai megnyilvánulásában sehol sem jelentkezik mentális holtpont, vagyis nem lassul a tempó adott pulzusnál. A holtpont oka sokféle lehet. Az eléhezés a vércukorszint esését jelenti, és helytelen tápanyagbevitelre utal. Az elsavasodás az izomláz előjele, szintén okozhat holtpontot. Miként a százhetvenes pulzus feletti futás is és a túlhevülés, amely a túl nagy tempó és a hidratálás hiányában következhet be.
Egy másik elmélet szerint amikor a test a cukorraktárát felhasználta, a zsírraktárhoz nyúl, de ennek a folyamatnak a beindulása kicsit több időt vesz igénybe, az átmenet okozhat holtpontot.
Segíthet a figyelmi fókusz áthelyezése a negatív gondolatokról a pozitív gondolatokra, verseny előtt felkészülhetünk arra, hogy mire gondolunk majd, ha eljön a holtpont. Lehetnek belső képeink, szlogenjeink, amelyeket ilyenkor mozgatunk: például rohanó párduc vagyok, elképzelem magam, amint célba érkezem. De bármilyen kis mondat is megteszi, amelyről tudom, hogy továbblendít a holtponton.”
Márkus Öcsi versenyszervező és ultrafutó alighanem a nevetéssel oldja meg a szorultabb helyzeteket, lévén kérdésünkre is vicces választ adott.
„Nem szeretnék tippeket adni, de elmesélem a saját tapasztalataimat. Az ultrafutásnak három szakaszát különböztetném meg mentális és fizikai aspektusból. Amikor a futó jól érzi magát, az a nevezés pillanatában van, és talán még a rajt előtt. A második szakaszban rosszul érzi magát, ez a rajt után elég hamar bekövetkezik. Aztán nagyon rosszul érzi magát, ami a mentális és a fizikai holtpont elérkezésekor következik be, amelyek nem feltétlenül esnek egy időbe. A mentális holtpont bekövetkeztekor személy szerint siratódalokat kántálok, vagy Seress Rezső Szomorú vasárnap című dalát énekelgetem órákon keresztül.
Miután ezen túllendülök, elmerengek a létezés értelmén, és ha még marad energiám, akkor az állapotomhoz leginkább illő Grabovoj-számsorokat ismételgetem.
A fizikai holtpont könnyebb, ilyenkor egyszerűbb dolgokkal kell küzdeni, úgymint fáradtság, fájdalom, bélproblémák. Ezen segít, ha órákon keresztül ücsörgök, ami körpályás versenyeken hatékony is, mert tudok szurkolni is a többieknek, miközben titokban örömmel tölt el a szenvedésük. A-ból B-be versenyeken a padkán ülve hamar elhúz a mezőny, ezután kóbor kutyák inzultálnak, esetleg hölgyek tesznek ajánlatokat, bár sajnos ők jellemzően nyolcvan felettiek…”
