Alapesetben hét év alatt kell teljesíteni a LeFaGySz kihívást, ehhez képest ön hét nap alatt bejárta a Zemplént, a Bükköt, a Mátrát, a Karancsot, a Börzsönyt, a Pilist és a Mecseket. Honnan jött az ötlet?
A szervezőket sok-sok éve ismerem, régóta barátok vagyunk, tavaly a zempléni túrán mondtam nekik, hogy egy hét alatt megcsinálom az egészet – mondta Fridrich László. – Akkor jót mosolyogtak rajtam, hát kár volt…
Két évvel ezelőtt az év utolsó hét napján hét maratonit teljesítettem, egy év múlva is akartam valami őrültséget csinálni. A munkahelyemen ilyenkor két hét szünet van, most van rá idő, azért esik erre az időszakra a választásom.
Habár a LeFaGySz valójában nem a hidegre utal, mégis a télhez kapcsolódik. A tavalyi év eleje nem volt egyszerű a lágyéksérülésem miatt, nehéz volt visszatérni, de az év végére már helyre jöttem, így kellett valami bolondságot csinálni.
Hogyan nézett ki a gyakorlatban a kihívása?
Ahogy az elején szó volt róla, alapvetően hét év alatt teljesítik, minden évben rendeznek egy körtúrát, amely ötvennyolc és hatvan kilométer közötti távot jelent kétezernyolcszáz-háromezer méter szintemelkedéssel. Nos, én ezt most hét nap alatt teljesítettem. Mivel sokat kellett utaznom a helyszínek között, így mindenképpen a Zemplénnel akartam kezdeni, hiszen az van tőlem a legmesszebb, és az a legnehezebb rész, nem igazán futható. A nulladik napon Tokaj mellett rokonoknál szálltam meg, majd mikor megvolt a Zemplén, átmentem a Bükkbe. Egyébként mindenhova teljesen egyedül utaztam, nem volt kísérőm. A Bükk után következett a Mátra, január elsején pedig megvolt a Karancs, majd a Börzsöny, a Pilis és a Mecsek. A végére már nagyon fájt a jobb lábam, ez némileg hátráltatott.
Egyébként azt vártam, hogy a Mecsek lesz a legkönnyebb, ám olyan sok hóval találkoztam ott, mint az azt megelőző hat helyen összesen. Azt tudtam, hogy a környékén esett, de ilyen sokra nem számítottam. A Mecsekben néhányan csatlakoztam hozzám, ám éjszakára, az utolsó három órára egyedül maradtam.
Mennyi kilométert tett meg egy nap?
Nagy tempót nem mentem, átlagosan kilenc órát töltöttem a pályán, kivéve az utolsó napot, amikor több mint tizenegy óra alatt értem be. Akkor már nagyon be volt dagadva a jobb bokám, nem tudtam futni. Sok élményt éltem meg, de sok volt a gyötrelem is. Összesen több mint ezerötszáz kilométert autóztam a helyszínek között, ami pedig a lefutott és lesétált kilométeretek illeti, háromféle módon mértem, négyszáz és négyszáztíz között lett mindegyik valahol. Egyébként nyomkövetővel mentem, így minden egyes lépésemnek nyoma van. Önellátó volt a sztori, nem cipeltem sok-sok liter vizet, általában patakokból és forrásokból szereztem azt.
Mi volt a legnehezebb ebben a kihívásban?
A Mecsek, de nem tudom, hogy azért, mert sok hó esett vagy azért, mert ez már a hetedik nap volt, vagy esetleg a fájós lábam miatt. Ráadásul nagyon sokat fáztam. Hiába volt rajtam három réteg ruha, például a Mátrában mínusz hat Celsius fokban rajtoltam. Gyorsan megszokja az ember a hideg levegőt, de gyorsan be is melegszik, leizzad, ám nem mer levenni egy réteget. Az ujjaim is nagyon fáztak, az sem volt túl kellemes, így egyértelműen a hideget mondanám. Az utolsó két napban a fájós lábam is eléggé hátráltatott, a combom pedig beállt, akadályozott rendesen a haladásban. Sokszor féltem, hiszen egy rossz lépés, és rögtön probléma lehetett volna belőle, márpedig sokszor nagyon messze voltam a civilizációtól. Illetve a kevés alvás sem tett jót, nagyjából öt órát pihentem két szakasz között, de az sem végig alvással telt.
Melyik helyszín volt a legszebb?
A Bükk mindig nagy kedvenc, a Tar-kő elképesztő hely, csodálatos látvány tárul onnan elénk. Egy alkalommal egy hatalmas, gyönyörű baglyot láttam a Bükkben, előttem repkedett fáról-fára. Alig hittem a szememnek.
Tekintsünk előre egy kicsi: milyen célokat tűzött ki maga elé az esztendőre?
Nagyon friss még a LeFaGySz kihívás, fel kell ismét töltődnöm, majd másik irányba szeretnék koncentrálni. Szeretném a családot bevonni a Kéktúrába, el akarom vinni őket a legszebb helyekre. Most úgy érzem, hogy nem akarok futni, és nem csak a sérült bokám miatt mondom ezt. Persze, az ultrafutók telhetetlenek, így terveim azért vannak, de most azt érzem, hogy nem akarom ezeket megvalósítani. A tavalyi Ultrabalaton a lágyéksérülésem miatt kimaradt, most nem akarok azzal foglalkozni, vannak kedvenc túráim és helyeim, inkább ezeket helyezem előtérbe.
Képek: Fridrich László
