Finoman fogalmazva sem úgy sikerült a múlt év Bódis Tamásnak, ahogyan elképzelte. Sérülése miatt az év jelentős részét ki kellett hagynia, és a kora tavaszi maratoni országos bajnokságon és a Spartathlonon kívül csupán két kisebb edzőversenyen vehetett részt.
„Kisebb daganat volt a két lábujjam között, és emiatt folyamatosan szúró fájdalmat éreztem
– mondta a 2019-es Spartathlon és a 24 órás világbajnokság 2. helyezettje, aki 2018 óta ostromolja az ultratávokat. – Sérülésem miatt alig akadt felmutatható eredményem tavalyról, talán egyedül a tavaszi maratoni országos bajnokságon 2:24:12-es idővel elért második helyemre lehetek büszke. Persze ott sem voltam teljesen egészséges, fájós lábam miatt nem ideális versenycipőben futottam. A Korinthoszon később azért nem mertem elindulni, mert nem tudtam, vajon kibír-e a lábam olyan hosszú távot.”
Persze Bódis Tamás vérbeli ultrafutó, és előfordul, hogy nem tud ellenállni a csábításnak. Mielőtt elindult az ősz eleji Spartathlonon, konzultált orvosával, aki azt mondta, a terhelés miatt verseny közben begyulladhat a lábfeje. Ennek ellenére úgy döntött, vállalja a kockázatot, és rajthoz áll.
„Mivel erre a versenyre meghívtak, mindenképpen el akartam indulni. Ha nem hívtak volna meg, biztos, hogy nem megyek. Úgy voltam vele, mindent egy lapra teszek fel. A márciusi maratoni és a szeptember végi Spartathlon között csupán két hegyi félmaratonit teljesítettem. Ötven kilométernél kezdtem először érezni a szúró fájdalmat, nem mertem rendesen terhelni a lábam. Főként hegyről lefelé ment nehezen a futás, hiszen állandóan fékeznem kellett, ami csak fokozta a fájdalmam. Emiatt feszült lettem, nem tudtam megfelelően összpontosítani, és végül százkilencvenöt kilométernél feladtam a küzdelmet.”
Bódis Tamás némi bizonytalansággal tekint előre, no persze nem a sérülése miatt kell aggódnia. Október elején megoperálták a lábát, amely ugyan még nem százszázalékos, és a szövetek is csak nyár közepére regenerálódnak teljesen, újra terhelhető. Leginkább a sűrű versenynaptár okoz neki fejtörést.
„A számomra fontos versenyek nagyon közel esnek egymáshoz.
Szinte képtelenség egy héten belül lefutnom egy ötven kilométeres és egy tizenkét órás versenyt jó eredménnyel, mert nem marad elég időm a pihenésre. Annak ellenére mondom ezt, hogy nekem az eredmény számít, és kevésbé a helyezés, ezért aztán idén kevesebb versenyen merek elindulni.”
A remek futóval először egy március közepén sorra kerülő ötven kilométeres edzőversenyen találkozhatunk, majd április elején – amennyiben a járványhelyzet is megengedi – részt vesz a 100 kilométeres brit bajnokságon. Ha belefér, szóba jöhet az április végi Ultrabalaton is. Ősszel aztán a világversenyeké lesz a főszerep: a nyár végi berlini 100 kilométeres világbajnokságé, továbbá az ötven kilométeres és a szeptember közepi veronai 24 órás Európa-bajnokságé. Kérdéses, hogy ilyen sűrű ősz mellett marad-e ideje és ereje a Spartathlonra. Annyi biztos, rajta (és a lábán) semmi sem fog múlni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
