Bocs, gyerekek, nem volt semmi ihletem a héten, de szombaton fél napot voltam kénytelen ülni a fenekemen (még fizettem is érte), és a belsőelválasztású mirigyek hormontermelése közben mit csináljon az ember, mint hülyeségeken agyal. Jelen esetben az egymást túllicitáló embereken. Vannak a nagyon szerény egyedek, úgymint: „Jaj, ugyan, az az egy órán belüli félmaraton szóra sem érdemes, egyáltalán nem vagyok formában mostanság…” A másik pólus, hogy ellenfelünket verbálisan minél jobban sikerüljön felülmúlni a teljesítményünkkel, még akkor is, ha annak semmi alapja. Azt nem állítom, hogy ebben a sztorifeldolgozásban nem hagyott nyomot bennem a Monty Python.
– Jól nézel ki, Bandikám, látom, a futás megtette a kedvező hatását, meg a kevesebb kajálás.
– Hát, igen, miért is tagadjam, jó kondiban vagyok. Ha láttad volna, annak idején honnan indultam, el sem hinnéd: százötven kilót nyomtam nettóban. No de Sanyikám, te sem panaszkodhatsz ám, ahogy elnézlek.
– Igen, de nagyon keményen meg kellett dolgozni az eredményért. Kétszáz kilót nyomtam nettó, még a piát is csapattam akkoriban rendesen. Az a két liter vodka naponta nem kicsit vágott haza.
– Öhm… Az a százötven kiló már később volt. Kétszázhúszról indultam, hallod, rettenet. Három liter vodka meg tíz sör naponta, a világomat nem tudtam.
– Azt elhiszem, mivel háromszáz kilóról indultam. Az ágyból nem tudtam felkelni, vénásan toltam magamnak a napi négy liter vodkát és három rekesz sört. Borzasztó idők voltak.
– El tudom képzelni. Nekem infúzióba kötötték be a napi öt liter vodkát és tíz rekesz sört, mivel négyszáz kiló voltam. Két tűzoltó vitt a legközelebbi detoxba.
– Nem csodálom. Két éve kimutatták, hogy külön gravitációs mezőm volt, három tűzoltó vitt el a kórházba, ahol nem találtak vért az alkoholszintemben, és azt mondták, egy életre gazdag lennék, ha a rajtam lévő zsírt leszívnák, és eladnák fenékimplantátumnak Koreában.
– Kemény idők voltak.
– Azok, bizony, de már vége, hála a sportnak. Amúgy hogy étkezel mostanság, Bandikám?
– Ketózom!
– Az komoly, én is toltam, de csak három hét után jött elő a köszvényem, így át kellett váltanom valami szigorúbbra. Búzacsíra-diétát tartok, és napi három deci frissen facsart narancslevet iszom ásványvízzel.
– Az igen! Én is csináltam ezt egy ideig, de búzakalászok kezdtek kinőni a fülemből, így most maradt a narancslé szódával.
– Öhm… A csírával már én is felhagytam, meg ezekben a ki tudja honnan jött narancsokban sem bízom. Három hete csak sima vízen élek.
– Én mindennap hajnalban kimegyek az erdőbe, flaskába összegyűjtöm a friss harmatvizet, majd a nap folyamán elkortyolom, bőven elég ez nekem.
– Én felhagytam a harmativással, ödémásodott tőle a lábam. Naponta háromszor kiülök az erkélyre, és a napfényből táplálkozom.
– Én felhagytam a fényevéssel, nagyon erős mostanában az UV-sugárzás, teljesen leégett a vállam. Azóta csak levegőt veszek. Naponta háromszor.
– Nagyon durván tolod, Bandikám, meg is látszik az az oxigénhiány rajtad, mi tagadás. Most nézem, a legújabb cipő van rajtad, tuti hasítasz benne, mint Zetor a búzaföldön.
– Hát, igen, ötvenezer volt, de megérte.
– Én is gondolkodtam ezen a típuson, de túl olcsónak találtam. Ez, amit látsz rajtam, hetven volt, de kit érdekel, a minőséget meg kell fizetni.
– Ó, ez is már egy nyugdíjazott darab, csak fűnyírásra használom. Nézd, itt van ez, egy „kilóba” került. Volt kilencvenezerért is, de valami olcsó gagyira az aliról nem adok egy fillért sem.
– Én most egy személyre szabottat rendeltem. Kiutaztam Amszterdamba, lemérték a lábam mindenhogy is, mondták, három hét alatt legyártják Kínában. Hohó, mondom, mit gondoltok, ezt a cipőt csak egy velencei kézműves cipész készítheti el gyertyafénynél. Igaz, így három „kilóba” került, plusz utazás, de megérte.
– Én olyat rendeltem, amit még meg sem terveztek, de mondom, nem érdekel, ha nincs megtervezve, akkor tervezzék meg. Igaz, két „kilóba” fáj majd a tervezés meg a gyártás. Euróban! De nem érdekel, minden fillért megér.
– Abban felszaggatod az aszfaltot, Bandikám, az biztos. Mi a következő verseny?
– Lesz ez a Szahara-futás hosszában, ezernyolcszáz kilométer három nap alatt, hatvan fok, homok, ötvenkilós hátizsák, na, ez már az én szintem.
– Én is szemeztem ezzel a szaharással, de nekem nem fekszik ez az ingerszegény környezet. Az Amazonasban futok! Hetven fok, száztíz százalék páratartalom, hatvankilós zsák, plusz a fegyverek a tigrisek, madárpókok, bennszülöttek ellen.
– Igen, azt én is néztem, futok majd én is az Amazonason, csak a vízen. Cirka hétezer kilométer két nap alatt, nyolcvan fok, százhúsz százalék a víztartalom, hetvenkilós zsák, szigonypuska a krokodilok, kígyók ellen, plusz még az oxigénpalack.
– Szépek is ezek a dzsungelfutások, de nálam tervben van a Himalája-csúcsfutás is. Tengerszinttől indul. Kilencven fok lent a parton, mínusz hatvan a csúcson. Kötelező a százkilós hátizsák mellett tűzhelyet vinni, plusz még egy serpát is cipelned kell a nyakadban.
– Ejha, hát, azt nem mondhatja senki, hogy nem szép a mi sportunk, Sanyikám.
– Úgy, ahogy mondod, Bandikám! Na de eleget csevegtünk, ideje rendelni valamit. Pincér, két vodkát kérek!
– Én három vodkát és egy korsó sört.
– Elnézést, rosszul mondtam, öt vodkát kérnék és három korsó sört. Meg egy csülöktálat.
A régi szép idők emlékére, Sanyikám, mikor még nem sanyargattuk így magunkat, és nem csináltunk ekkora baromságokat.
– Egészségedre, Bandikám!
