Múltkor szó esett pár versenyző típusról. A változatosság kedvéért most is erről lesz szó. Mivel múlt héten elértem a háromezer karakteres bloghatárt, és mivel nem vagyok grafomán, így maradt még néhány megírásra váró figura.
A PERFEKCIONISTA
Irigylésre méltóan tudatos, percre pontosan ki van mérve neki a szénhidrát és egyéb cuccok bevitele, karjára feltetoválva, melyik kilométernél milyen tempóval illik haladni. Ha nagy leszek, szeretnék olyan lenni, mint ő, bár lehet, olykor ő is kétségbeesik – valahogy így…
„Két másodperccel maradtam le az egyéni csúcsomtól, csakis amiatt lehetett ez, mert a hetvenötödik percnél két milligrammal kevesebb szénhidrátot vittem be, most már tudom.
De látom az óra is fél méterrel kevesebbet mért, mint a hitelesített útvonal, viszem is vissza ezt a vackot gariba a boltba, tiszta szégyen ilyet árusítani.”
AZ OKOSKODÓ
Na, tapasztalata révén mindent is jobban tud mindenkinél.
„Bélám, láttalak! Figyu, mi ez a mozgás? Két éve futok, mutatom, így kell ezt: kicsit dőlj előre, nem szégyen az, meg mi ez a leérkezés, hát normális vagy, nem sarokra, lábujjra! Te mit eszel?! Eszednél vagy?! Kiadtál ötszáz pénzt valami műanyag zselére?!
Ezt nézd: fél szál gyulai kolbász! Régen sem ették ezeket a vacak géleket, mégis repesztettek – Bélám, te a marketing és média áldozata vagy!
Na, megyek a rötyire, nem kellett volna tejet innom a kolbira.”
A CELEBKERESŐ
Vigyázó szemeit mindig hírességek nyomkövetésére használja, hogy aztán teleposztolja a netet.
„Ó, ott a Hiro, nem is tudtam, hogy fut! Te, figyu, Hiro, hallottam az új számod, azóta én is a kutyáim alatt tartom a pénzem. Ne haragudj már, de lőhetnénk egy közös képet? Mosolyogj, bazze’. Jaj, most látom a Zacher doki is itt van, várj már egy percet, mindjárt jövök, maradj itt. Vagy, várj, idehozom, jó, és akkor csináljuk hármasban.”
A MÁRTÍR
Legyen az bármilyen táv, mindenhol képes előadni a nagyhalált, majd a haveroknak, rokonoknak mindezt jól kiszínezve, egy drámai monológgal elő is adja.
„Két kilométernél tartottam, és éreztem, a kislábujjamba belehasít a fájdalom. Mit jöttök itt a szüléssel!
Ilyen infernális fájdalmat még ember nem élt át, az biztos, de összeszorítottam a fogam, és mentem tovább – azt hiszitek, feladom?
Megfordult a fejemben, de úgy voltam vele, inkább meghalok, mint hogy ne fussam le a maradék három kilométert. De a java még csak azután jött! Odasántikáltam a mentőkhöz, mondom, most azonnal vigyenek be a sebészetre, szerintem amputációra lesz szükség. Erre mit csináltak, megnézték, és minden érzéstelenítés nélkül kibökték a vízhólyagom, és elküldtek. Legközelebb, ha infarktust kapok, ki ne hívjátok őket, kegyetlen egy barbár népség!”
MIT KERESEK ÉN ITT?!
Rányomott a jelentkezés gombra, átutalta a zsét, de bohókás természete miatt igazából gőze sincs, mire. Jó esetben előző nap eszébe jut, hogy másnap valami verseny lesz.
„Te figyu, hány kilométernél tartunk? Tizenöt? Akkor mindjárt vége. Ja, hátravan még nyolcvanöt? Amúgy miért van még mindig aszfalt? Mi, Őrbottyán, nem Őriszentpéter?! Hát Őr, Őr, már mindegy, maradok.”
A HŐS
Hasonlít a mártírhoz, de a szenvedések mellett szereti kihangsúlyozni emberfeletti teljesítményét.
„Fájt, persze, hogy fájt, de ki kellett bírni, pedig olyan útvonalat még nem láttatok gyerekek, hát a Barkley Marathons semmi ehhez képest, ezeknek az amerikaiaknak gőzük sincs, mi az a technikás terep, amíg meg nem tapasztalják a Mátrát.
Volt vagy negyvenöt fok, vizem se volt, nézd, itt ezt a csaláncsípést még mindig látni, fehérje nem is kellett, annyi szúnyogot ettem.
Tízszer zakóztam akkorát, hogy nézd, a térdemen még mindig itt tátong a seb. Gyere közelebb, akkor látod: igen, igen, az a csík! De feljutottam a Kékesre, persze, ti nem tudjátok, max képeslapon láttátok, de így, ilyen tapasztalatok után euforikus élmény volt a panoráma. Lefelé kocsival jöttem, de fusson le Parádig, akinek két anyja van három megyében. Na, megyünk ma a wellnessbe?”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
