Aktívan fut és versenyeket is szervez, de kezdjük a legelején: hogyan kezdődött a kapcsolata a futással?
Igazából a sport mindig kitöltötte az életem, és nem csak a futásról beszélek. A munkámból kifolyólag heti négy-öt, de akár hat napot is edzettem, de ezek inkább erő- és izomfejlesztő tréningek voltak – mondta Pósa Tibor, az EFK Esztergomi Futóközösség Csigafutás Sportegyesület elnöke a Csupasportnak. – Azt hittem, hogy engem néhány kisebb sérüléstől eltekintve mindig elkerülnek a problémák, de nem így lett.
A valóság nem ismeri az általam elképzelt ideális állapotot, szóval miután a harmadik térdműtétemen is túl voltam, drasztikusan visszaesett a heti edzésszámom a korábbihoz képest. Korábban közel száztíz kilót nyomtam, aminek a döntő része színizom, majd mire észbe kaptam, szintén ennyit nyomtam, viszont ez már igencsak pocakos állapot volt…
Be kellett látnom, hogy kétezertizenhatra »apukatestem« lett. Nem tetszett, amit látok, így életmódváltásba fogtam, egyik napról a másikra leraktam a cigit és elkezdtem kocogni, de a térdeim fájtak és vizesedtek. Azonban mentem előre, futottam, erősítettem a lábam és egy év alatt közel húsz kilót adtam le. Egyre rendszeresebben, egyre többet futottam, a vizesedés lassan megszűnt, a fájdalom is enyhült. Rengeteg információt, tanácsot, javaslatot kaptam, gyökeresen változott a mozgásom és a futóstílusom. Elkezdtem sportolók által szervezett edzésekre is járni, majd azt vettem észre, hogy fejlődöm. Türelmes voltam magammal szemben, nem mindenki lesz maratonista vagy ultrafutó, de amit lefutsz, az a tiéd, azt nem veheti el tőled senki. Nekem közel két évbe telt, mire eljutottam a félmaratoniig.
Ha jól tudom, az ultrában is kipróbálta magát.
Habár a nagyszerű magyar ultrásokkal nem szeretnék versenyezni, de a magam szintjén jó eredményeket értem el ultratávokon. Több alkalommal futottam maratonit, még többször ötven kilométeres vagy afölötti távot, részt vettem már hatórás versenyeken, továbbá egyszer háromfős csapatban, háromszor pedig párosban is teljesítettem az Ultrabalatont. Sőt, száz kilométeres párosviadalon aranyérmet is nyertem, szépen lassan a futás az életem részévé vált, olyan lett, mintha családtag lenne. A futásnak köszönhetem azt is, hogy olyan közösségnek lehetek a vezetője, amely ma már mindannyiunk örömére sportegyesületté alakult, és képes volt nem olyan régen megszervezni és lebonyolítani egy nagyszerű és szerethető backyardversenyt Esztergomban.
Az imént az Esztergomi Futóközösség Csigafutás Sportegyesületre célzott. Mit lehet tudni róla?
Büszke vagyok a közösségünkre, egyesületünkre, a Csigafutásra. A közösségi médiában ad hoc jelleggel alakult laza közösségből mára nagyszerű egyesületté alakultunk. Sportolóink heti szinten érnek el kiváló eredményeket a különböző versenyeken. Szinte mindenki a kezdő szintről rajtolt, valóban csigatempóban kezdtük és lélekben a mai napig ugyanazok a kezdő futók maradtunk. Büszke vagyok arra, hogy alapvetően nem csak esztergomiak tartoznak a csapathoz, távolabb élő futók, sportolók is szép számban tagjai már az egyesületnek. A felvidéki különítményünk jelentős erőt képvisel, sőt, van Erdélyben élő tagunk is. Remek a légkör, nagyon egységes csapatunk van.
Térjünk is rá a már említett esztergomi backyardversenyre. Honnan jött az ötlet?
Futós oldalakat böngésztem motivációs céllal, nagyon inspiráló számomra az emberfeletti teljesítményt nyújtó sportolók gondolatait olvasni, majd egyszer csak belebotlottam a backyardba.
Az első gondolatom az volt, hogy mennyire beteg dolog ez, de mégis érdekesnek és izgalmasnak véltem. Amikor valami így megfog, mindig remegést érzek a gyomromban, ez most is így történt.
Rengeteg kérdés merült fel bennem, először is, hogy Magyarországon rendeznek-e ilyen jellegű eseményt. Elkezdtem keresgélni, és találkoztam Baranyai Máté nevével és a Hungarian Backyard League-gel. Rögtön elmondtam az egyesületben, és be is dobtam a rendezés tervét.
Hogyan kezdte el a szervezést?
Rengeteg kérdőjel vetődött fel, fogalmunk sem volt, hogy merre induljunk. Arra gondoltam, hogy a legjobb tapasztalatszerzés az lenne, ha elmennék versenyzőként egy backyardviadalra és testközelből nézném meg, miképp mennek a dolgok. Felhívtam Baranyai Mátét, majd neveztem a tihanyi One Way Ticketre. Tudtam, hogy ez a verseny az egyik legnagyobb ebben a kategóriában, úgyhogy ezt választottam. Nemcsak versenyezni mentem oda, hanem minden apró részletre kíváncsi voltam. A párommal érkeztem meg a helyszínre, majd láttuk, hogy a nagy karám valóságos vízmosásban helyezkedik el a rengeteg eső miatt. Szinte mindenki ismert mindenkit, elképesztően családias volt a hangulat, mindenki baráti közvetlenséggel közeledett a másikhoz. Körbenézve szervezett körülményeket láttam, nagyon tetszett.
Aztán a rajt utáni második órában újabb hatalmas eső kerekedett, elképesztően szakadt, bokáig ért a víz, de mi csak futottunk és futottunk. Nagyon vicces jelenetek zajlottak a vizes, csúszós körülmények között, sokat nevettünk, és rájöttem, hogy ez nem csak egy verseny, itt emberi kapcsolatok alakulnak ki. Az elején még félve mertem olyan kiváló futókhoz szólni, mint Beda Szabolcs, Kelemen Anett, Fűrész Edit, Geszti Péter, Ferenczi István vagy Blaskó Mihály, de egyre jobban feloldódtam és rengeteg tanácsot adtak a srácok. Imádtam minden percét, és el is dőlt, hogy ilyen verseny kell nekünk Esztergomban! A backyardnak lelke van, nem csak a futás körül forog, olyan ez, mint egy kiváló hangulatú családi piknik. Persze emellett kőkemény erőpróba is, amelyen fizikailag és mentálisan kemény kihívás vár a versenyzőkre. Tíz óráig hadakoztam az időjárással és a körülményekkel, és amint vége lett a tihanyi versenynek, máris elkezdtük szervezni az esztergomit.
Milyen volt az első hazai rendezés?
A legnehezebb a tervezés folyamata és a megfelelő helyszín megtalálása. Az ideális pályavonal keresése érdekében több száz kilométert bringáztam, majd miután megtaláltuk a megfelelő pályát, közölték, hogy árvízvédelmi gát építése miatt változtatnunk kell. Az újratervezés során csak segítőkész és abszolút konstruktív gondolkodású emberrel találkoztunk, hadd ragadjam meg az alkalmat és külön köszönjem meg a gátépítéssel megbízott cég főmérnökének rugalmas, de ugyanakkor minden biztonsági rendszabályra kiterjedő hozzáállását, valamint az ÉDV Zrt. munkatársai részéről tapasztalt segítőkészséget.
A backyard speciális, akár több napig is eltarthat, s azt kell éreznie minden futónak, hogy ő az első, és a szervezőktől mindent megkap, amire csak szüksége van. Számomra a legizgalmasabb pillanat az volt, amikor megtörtént az első rajt, akkor hihetetlen megkönnyebbülést éreztem.
A verseny alatt szerencsére minden rendben ment, rengeteg emlékezetes pillanatot éltünk át, és nem szégyellem bevallani, meg is könnyeztem néhányat. Sok támogatót és segítőt tudnék felsorolni, mindenkinek nagyon köszönök mindent. Jólesett, hogy csupa pozitív visszajelzést kaptunk, így biztos vagyok benne, hogy van létjogosultsága ennek a versenynek, szóval megrendezzük jövőre is.
Milyen tervekkel várja a következő kiírást?
Idén százöt versenyző vett részt az eseményen, jövőre ezt a számot feltornásznánk százötven és kétszáz közé. A célunk az, hogy az ideihez hasonlóan jövőre is mindenki nagyszerűen érezze magát Esztergomban és ismét remek hangulatú, színvonalas versenyt rendezzünk. Ez egy kőkemény megméretés, amelyen jól érzik magukat a résztvevők, és közben hatalmas taktikai csata és pszichológiai hadviselés zajlik. Öröm ezt látni testközelből, és külön öröm, hogy Esztergomba érkeznek ezek a nagyszerű emberek. Jövőre innen folytatjuk.
