Nem pimaszságból előzi az idősebbeket

Juhász Patrik, a Kékes Csúcsfutás 18 éves győztese még megkapja az idősebbektől, milyen pimasz, amiért lehagyja őket, de úgy gondolja, a fiatalok is jól teljesítenek a hegyi és terepversenyeken.

Tavaly éppen lemaradva második lett, a múlt héten az akkori idejénél több mint fél perccel jobbat futva első. Figyelembe véve, hogy nagyon jól ismeri a Mátrát, milyen volt a mostani verseny?

Elég jól ismerem, valóban, gyakran edzek ott, mivel gyöngyösi vagyok, és csak néhány percre van innen a hegy. Nagyon jó edzéslehetőséget jelent, és már nagyon régóta szerettem volna részt venni a Kékes Csúcsfutáson. Korábban túl »kicsinek« gondoltam magam, de 2020-ban második lettem, tehát nem volt kérdés, hogy 2021-ben ismét elindulok. Nagyon örülök, hogy sikerült nyernem az erős mezőnyben.

Végig vezetett vagy hátulról jött fel?

Amint elrajtoltunk, a tavalyi tapasztalataimból kiindulva tudtam, hogy mindenki egyből gyors tempóra vált, ezért kicsit lassúbbra vettem, nem akartam elfutni magam, csak a harmadik kilométernél csatlakoztam az élbolyhoz.

Onnantól kezdve fej fej mellett haladtunk Bogos Tamással, aki elég sokat vezetett. Végül az utolsó kilométeren váltottam tempót, mert úgy éreztem, maradt még bennem, és megnyerhetem a versenyt.

Melyik a táv legmeredekebb része?

Végig elég kemény, viszont ahogy Mátraházáról ráfordulunk a kékesi útra, az a pálya legmeredekebb és leghúzósabb része, ott nagyon koncentrálni kellett, hogy bírjuk még a tempót, és ne lassuljunk túl sokat.

Terepfutásban, hegyi futásban nem gyakori, hogy egy tizennyolc éves srác jó eredményeket érjen el. Ez nem zavarja az idősebb ellenfeleit?

Sokszor megkapom, hogy ilyen fiatalon milyen pimaszul lehagyom vagy megverem az idősebbeket… Sokan mondják, hogy a hegyi futásban, a terepfutásban – mivel vannak hosszabb távú versenyek – inkább az idősek a kiemelkedőek, de úgy érzem, van sok velem egykorú vagy nálam is fiatalabb versenytársam, és mi is nagyon jól teljesítünk.

Hogy telt az elmúlt másfél éve, mennyire befolyásolta a versenyzési lehetőségeit a pandémia?

Rengeteg versenyt töröltek, halasztottak a korlátozások miatt. Még 2020-ban részt vettem volna az ifjúsági terepfutó-világbajnokságon, nekem az lett volna az év fő eseménye, de elhalasztották. Be kellett érnünk hazai versenyekkel, ha épp megtartották őket, ezért nagyon vártam az idei szezont, remélve, hogy javul a koronavírushelyzet. Szerencsére így is lett, több versenyen indulhattam, sőt, a terepfutóvébét is megrendezték.

Gondolkozik-e utcai maratoni, félmaratoni futásokon?

Gondolkozom rajtuk, de a hegyi futást tartom a fő számomnak, erre is edzek. A Kékes Csúcsfutáson szerettem volna revansot venni a tavalyi második hely után, feltétlenül nyerni akartam, ám nem tervezgetek több aszfaltos versenyt, viszont ha adódik egy jó, azt kihasználom.

Mik a tervei idén és jövőre?

Még a Muzsla Trailen indulok idén, ami 27 kilométer 1200 méter szintkülönbséggel. Ez a Mátrabérc Trail egyik kisebb futama. Október 31-én a World Mountain Running Association által rendezett új nemzeti kupán is szeretnék versenyezni Olaszországban, velem együtt négyen indulunk férficsapatban.

 

 

Az iskolát össze tudja hangolni az edzésekkel?

Végzősként szerencsére vannak lyukas óráim, így egy nap akár többször is tudok futni. Az iskolában is megértik, ha hétvégén versenyre utaztam, és nem tudtam annyit tanulni, elnézőek, így össze tudom egyeztetni a kettőt.

Továbbtanulásra is készül?

Szeretnék egyetemre menni, a sportjogász szak érdekel leginkább, meglátjuk, mi lesz belőle.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.