Sikeres futó volt, mielőtt edzőnek állt. Atlétaként mi ösztönözte a legjobban?
Csepelen az, hogy elképesztően jó csapat jött össze, ott volt Szekeres Ferenc, Babinyecz József és a Janek testvérek, Gyuri és Zoli, akikkel egyébként tavaly ötven éve nyertük meg a mezei futó országos bajnokságot. Nálunk szerveztünk egy ebédet, a nejem tortát készített, volt rajta gyertya, és emléktrikót húztunk fel. Csepelen nagyon jól éreztem magam, fiatalok és boldogok voltunk, nem kellett dolgoznunk a sport mellett. Mivel harmincéves koromig versenyeztem, sportállásom volt, a Csepel Vas-és Fémművek kerékpárgyárában voltam meósnak nevezett műszaki ellenőr, de azt ne kérdezze senki, mit kellett volna ellenőriznünk… Reggelenként tíz kilométer futással kezdtünk, mindennap kétszer edzettünk, sokat jártunk edzőtáborba és versenyre, külföldre is. Jó barátok voltunk, és stresszmentes életet éltünk.
Hogyan állt edzőnek?
A mai napig gondban vannak a sportolók, hogy mihez kezdjenek magukkal, ha befejezik a versenyezői pályafutásukat, velem sem volt másképp. Talán az adott lökést, hogy mindig jó kommunikációs képességem volt, már huszonkilenc-harminc éves koromban a nálam öt-hat évvel fiatalabbak gyakran megkérdeztek, mi a véleményem az edzésükről, a versenyzésükről, én pedig szívesen elmondtam, amit gondolok, pedig sosem készültem rá. Aztán egyre többen voltak kíváncsiak a véleményemre, mindig tudtam is mondani valamit, és amikor abbahagytam, egykori futótársam, Janek Gyuri, aki akkor már a Volán SC atlétikai szakosztályának vezetőedzőjeként dolgozott, odahívott engem is, én pedig örömmel mondtam igent. 1978. október tizennyolcadikán kezdtem edzőként dolgozni tizenkét-tizennégy éves gyerekekkel, addigra már elvégeztem az alapfokú edzőit, és éppen csináltam a középfokút.
Volt edzői hitvallása?
Fiatalon nem, csak jóval később tetszett meg egy idézet Howard Hughestól, akiről az Aviátor című film is szól. Az ő gondolata volt, hogy »az alázatot sohasem szabad elveszítenie az emberi lénynek«, ami a pályám során mintegy mottómmá is vált. Az is az alázat fogalma alá tartozik, hogy mindig legyél ember, maradj a földön. Csepelen sokszor beszélgettem a legendás olimpiai bajnok öttusázóval, Balczó Andrással, aki mindig tudott olyat mondani, amiből erőt lehetett meríteni. »A belső béke forrása az a tudat, hogy mindent megtettem a cél érdekében« – ezek az ő szavai.
Ez egyben ahhoz is útmutatást nyújt, hogy minden esetben a cél határozza meg a feladatot, legyen harmóniában a kettő. Én is állandóan ezt kérdezem a tanítványaimtól: mi a céljuk, és mit tesznek meg érte? A válasz fogja meghatározni a feladatokat, amelyeket majd el kell végezni.
Kárai Kázmér
Jelenleg is dolgozik edzőként?
Két helyen is: a Központi Sportiskolánál atlétákkal foglalkozom, és 2018 óta az Újpesti TE öttusázóit is edzem. Van két versenyzőm, Szép Balázs, aki tavaly világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, az év férfi öttusázója volt itthon, valamint a tizennyolc éves Tamás Botond, aki egyéniben ifjúsági Európa-bajnok lett. Az UTE-hoz egyébként Tibolya Péter szakosztály-igazgató hívott, aki egykor szintén a tanítványom volt, és bár eleinte vonakodtam, végül nem bántam meg, hogy igent mondtam, jó döntés volt.
Miben változott a maratoni futás nemzetközi szinten az elmúlt évtizedekben?
A maratoni futás az idősebbek sportja, a világcsúcstartó Eliud Kipchoge például harminckilenc éves lesz, és továbbra is a világ élvonalában van – ugyanakkor ezt cáfolva jól látható a változás: a nemzetközi mezőnyben huszonévesek is futnak, és kiemelkedő eredményeket érnek el. Korábban a jó öt- és tízezres versenyzők a koruk előrehaladtával átálltak a maratonra, elég, ha csak a két etióp legendát, Kenenisa Bekelét és Haile Gebrselassiét említem. Mára megváltozott a trend, a futók a pályaversenyeket kihagyva rögtön a maratonra állnak rá, így aztán fiatalodott az élmezőny.
Szabó Nóra
Mi a fő oka, hogy kevés jó magyar maratoni futó van?
A nőknél Szabó Nóra most döntött országos csúcsot, a férfiaknál Csere Gáspár évek óta hozza az eredményeket, korábban ott volt Józsa Gábor. Most Szemerei Levente képességei is egészen kiválóak, neki egy-két év biztosan kell, míg beérik – a mennyiségi intenzitási mutatói jók, kérdés, lesz-e elég elhivatott, alázatos és türelmes. Nekünk annak idején napi nyolcórás munkaidő-kedvezményünk volt, rendes fizetéssel, de minden megváltozott. Emlékszem, az 1983-es New York-i maratonin kaptunk kétszáz dollár zsebpénzt a teljes ellátás mellé, a Sheraton Hotelben voltunk elszállásolva, Manhattan közepén, Kiss Zoli pedig ezer dollárt is kapott a helyezéséért. Ma viszont annak is örülni kell, ha egyáltalán elfogadják a nevezésedet. Minden másképp működik, arról nem beszélve, hogy nem sokan vállalják már azt a munkát, amit el kell végezni. Minden tiszteletem Szabó Nóráé, aki a munka és az iskola mellett az edzéseket is magas színvonalon végzi, ehhez elhivatottnak, szinte megszállottnak kell lenni.
Mi kell ahhoz, hogy több jó hosszútávfutónk, maratoni futónk legyen?
Erről a kérdésről a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron és az alázat jut eszembe. A Fazekas Mihály Gimnáziumba járt, érettségi előtt bement az iskolába, és azt kérte, hogy ugyan le tudná tenni az érettségit, de mivel sokat hiányzott, hadd járja újra a negyediket, hogy meglegyen a tudásszintje.
Az iskola belement, Szilágyi Áronnak pedig ma már a három olimpiai aranyérme mellett több diplomája van, nyelveket beszél, és a történetből is látszik, hogy a gondolkodásmódja tette azzá, aki.
A teljes interjú a Magyar Edző 2023/1. lapszámában jelent meg
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
