A kánikula mindig is esküdt ellenségem volt. Bármit is sportoltam, úgy éreztem, mintha a nap egyenesen leszívná az energiámat, és minél idősebb vagyok, annál rosszabbul élem meg, ha nagy melegben kell túráznom, futnom vagy kerékpároznom. Amikor eldöntöttem, hogy nyolc hét alatt megpróbálok felkészülni a félmaratonira, szintén a melegtől tartottam a legjobban, hiszen a Wizz Air Budapest Félmaratont augusztus végén rendezik, és jó az esélye, hogy olyan időben, amikor normális emberek ki sem mozdulnak a légkondicionáló jóvoltából kellemesen lehűtött szobából. Az első öt hét edzéseit szándékosan mindig úgy terveztem, hogy lehetőleg hajnali vagy esti időpontban induljak útnak, és a terv működött, az időeredményeim egyre javultak.
A hatodik és a hetedik héten viszont már nem halaszthattam tovább, próbára tettem magam a legnagyobb melegben.
Augusztus 15-én a Margitszigetre mentem ki, 12.30 órás kezdettel terveztem lefutni két szigetkört, ami nagyjából 10 kilométernek felel meg. A kezdésre nem lehetett panasz, 5:45-ös első kilométert futottam, ám a gyors indítás hamar megbosszulta magát, a 2-3. kilométer folyamán éreztem, hogy a melegben fokozatosan elhagy az erőm, és az Árpád híd környékén kénytelen voltam beiktatni egy kis sétát. További bosszúságra adott okot, hogy a karórámat elnyomtam, az 1-3. kilométer között nem mért semmit, így az adatok elemzését is elfelejthettem. Lehet, hogy jobb is, mert az első szigetkört szabályosan megváltás volt befejezni, a másodikra pedig jobbnak láttam el sem indulni…
A hetedik hét csúcspontját a vasárnapi edzés jelentette, amelynek szintén a legnagyobb melegben kezdtem neki, de ismertebb terepen, a Rákos-patak mentén. A szokásos hat kilométert mindenképp túl akartam szárnyalni, ez végül ha nem is sokkal, de sikerült, a meleg viszont ismét nagyon bekavart.
Jól látható a pulzusszám csökkenéséből, hol kellett sétára váltani
Ahogyan a képen is látható, az első három kilométeren át semmi gond sem volt. A tempót nem éreztem magasnak, utólag visszanézve teljesen megdöbbentem, hogy 6:02–6:07 között futottam, nem éreztem jelentősen gyorsabbnak, mint a 6:30 körüli tempómat. A gyors kezdésnek viszont itt is meglett a böjtje, a harmadik kilométer után, a Lantos Mihály Sportközpontot elérve elkezdett szúrni az oldalam, így sétára váltottam, amíg el nem múlt. Az ötödik kilométertől kezdtem, és a hetedikre sikerült teljesen visszatérni a futáshoz, a vívódás a kilométerek perceiből szépen nyomon követhető.
Hogy az augusztus 29-i félmaratonin így elindulok-e?
A válaszom egyértelmű: nem. Ahhoz, hogy a legnagyobb melegben bevállaljam a 21.1 kilométeres futást, ennél sokkal jobb erőnlét, nagyobb edzettség lenne szükséges. Az őrült nyolcas nem véletlenül kapta ezt a nevet, amit előre sejtettem, igazolódott. Nem lehet felkészülni egy félmaratoni versenyre a nulláról két hét alatt. Az elvégzett edzésmunkát viszont nem engedem kárba veszni, könnyen lehet, hogy a 10 kilométeres távon elindulok. A félmaratonit pedig elhalasztom más, alkalmasabb időpontra.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
