Nincs mindennap karácsony: Benson Kipruto győzött Tokióban

A korábbi világcsúcstartó Eliud Kipchoge meglepetésre csupán tizedik lett az év első major maratoni versenyén – a nőknél sem a favorit nyert.

Amit korábban írtunk, ahhoz kapcsolódhatunk: Eliud Kipchoge Tokióban, az év első major maratoni versenyén valóban igazolta, már sehol sem indulhat a biztos győzelem reményében, ugyanakkor az a megjegyzésünk, hogy nem kell félteni őt, nem feltétlenül igaz. A 39 éves kenyai legenda csupán 10. lett, 2:06:50-es időeredménye a negyedik legrosszabb pályafutása során – van még ideje a nyárig, de egyáltalán nem lehet kőbe vésni, hogy megszerzi harmadik olimpiai aranyérmét is.

Már a 20 kilométeres ellenőrzőpont környékén leszakadt az élmezőnytől, amelybe az iramfutókon kívül a későbbi három dobogós tartozott. Huszonöt kilométernél több mint egyperces hátrányt szedett össze, és a tempója a folytatásban is lefelé csúszott.

„Ez most így alakult, nincs mindennap karácsony. Kellően fitt voltam, de valami történt a verseny közepén… Korai most még Párizsról beszélni, visszavonulok pihenni, és ismét nekivágok az edzéseknek” – értékelt a korábbi világcsúcstartó Kipchoge, vagyis látszólag nem izgulja túl a történteket.

Egyébként a két évvel ezelőtt felállított pályacsúcsát is elbukta, győztes honfitársa, a 32 éves Benson Kipruto 2:02:16-ot repesztett, így Boston és Chicago után egy harmadik helyszínen is nyert már majorversenyt.

Kipruto mögött éppen azok végeztek a második és a harmadik helyen, akik előzetesen borsot törhettek Kipchoge orra alá, és ugyancsak kenyaiak: 2:02:55-öt futott Timothy Kiplagat és 2:04:18-nál állította meg az órát Vincent Kipkemoi Ngetich.

Az esélyeket latolgatva azt is írtuk, ha a holland Sifan Hassan jó formában utazott Ázsiába, nehéz lesz megszorongatni a nők között. Nos, mintha némi súlyfelesleggel küzdene a tavaly Londonban és Chicagóban is diadalmaskodó világklasszis, aki így pályafutása harmadik klasszikus távú versenyén a dobogóról is lemaradt (2:18:55).

A győztes Etiópiából érkezett, és Kiprutóhoz hasonlóan pályacsúcsot ért el: Sutume Asefa Kebede 2:15:55 óra alatt ért célba. Második lett egyéni legjobbal a címvédő kenyai Rosemary Wanjiru (2:16:14), míg a dobogó harmadik fokára a tavalyi budapesti világbajnok, Amane Beriso Shankule állhatott fel (2:16:58).

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.