Először is nézzünk még egy kicsit visszafelé: milyen volt az előző esztendeje?
Már a téli felkészülés alatt a Balaton Szupermaratonra készültem nagy erőkkel, ugyanis ezt kivéve az összes jelentős ultraversenyt teljesítettem már, s teljessé akartam tenni a „gyűjteményem” – mondta Soltész Attila a Csupasportnak. – A felkészülésem nagyszerűen sikerült, s a BSZM után a versenynaptáramban szerepelt az Ultra Tisza-tó és a Korinthosz is. A Balaton Szupermaratont húsz órán belüli időeredménnyel teljesítettem, elégedett voltam vele, jól is ment a futást. Aztán júniusban futballozás közben combizomszakadást szenvedtem, ami miatt egy időre még a járás is nehézkessé vált, nemhogy a futás… Így sajnos mind az UTT-t, mind a Korinthoszt ki kellett hagynom, az egész nyár rehabilitációval telt.
Ám korántsem ért véget az idénye, rendesen megnyomta az esztendő második felét.
Való igaz, szeptemberben aztán belehúztam, onnantól havonta négyszáz kilométer feletti távokat teljesítettem, novemberben összesen tizennégy félmaratonin vettem részt. A Zúzmara Félmaratont például egy óra harmincnyolc perces idővel abszolváltam, s igazából már onnantól készültem a kétezerhuszonötös idényre, amelyre nagy célokat tűztem ki.
Mielőtt ezekről beszélnénk, maradjunk még a tavalyi sikereinél. Az év második felére több mint kétezer kilométert tett meg, tényleg belehúzott…
A sérülésem után szépen lassan visszatért a tempóm, jól ment a futás, mostanra pedig remek állapotba kerültem. Nyolc esztendeje futok, négy éve ultrázom, de ilyen jó formában még sosem voltam, mint most. Még akkor sem, amikor huszonöt óra alatt teljesítettem az Ultrabalatont. Januárban és februárban versenyeken vettem részt, nagyon sok kilométert tettem a lábaimba, jó úton haladok. A futóknál sokszor előfordul, hogy kezdenek kiégni, kezdik elveszíteni a motivációt. Egy kissé én is hasonlóan éreztem, s lehetséges, hogy jól jött tavaly a sérülés miatti három hónapos kihagyás. Lehet, hogy ez is kellett ahhoz, hogy ismét elinduljak felfelé és ismét extra motivált legyek.
Említette, nagy céljai vannak az esztendőre: mit lehet tudni ezekről?
Az Ultrabalaton ebben az évben kimarad, azonban az Ultra Tisza-tó nem. Valószínűleg sokat versenyzek majd, a Balaton Szupermaratonon egyéni rekordot szeretnék dönteni, a Deseda Szupermaratonon jó lenne részt venni, de ahhoz kiváló formára lesz szükség. Vannak még egyéb céljaim, van köztük egy merész, ami örök szerelem, ám egyelőre erről még nem szeretnék beszélni.
Fotók: Facebook/Soltész Attila