Önfeledten dagonyáztak a Brutálfutáson

Szombaton ezernél is több nevező döntött úgy, hogy kipróbálja, milyen, amikor a futáshoz az alábbi sportágak társulnak: csúszás, kúszás, úszás, kötél- és hegymászás, aquafitness.

Mi lesz egy dimbes-dombos motokrosszpályából, ha folyamatosan locsoljuk vízzel, alkalmi tavakat alakítunk ki rajta, illetve szalmabála- és autógumi-alakzatokat építünk bizonyos részein, no meg szögesdróttal és álcahálóval is felszereljük?! Akadálypálya egy bulifutáshoz. A BSI által rendezett Brutálfutás 9.0 résztvevői a nyáregyházi motokrosszpályán kialakított 7 kilométeres útvonalat tették meg futva, a táv mentén elhelyezett 35 akadályt leküzdve.

Derékig sárban mindenki jókedvű – Fotók: BSI

A járványhelyzet korlátozásai miatt több ponton is változott az esemény lebonyolítása a résztvevők és a szervezők biztonsága érdekében. Kevesebb, korlátozott létszámú futam várta az érdeklődőket, ezek időben úgy különültek el egymástól, hogy ne tartózkodjanak egyszerre túl sokan a helyszínen. Az időbeosztásnak köszönhetően az adott futam résztvevői a futás végeztével a lehető legkevesebb kontaktussal el tudták hagyni a helyszínt. A területre való belépés csak testhőmérséklet-ellenőrzés után volt lehetséges.

Tetőtől talpig sarasan értek célba a résztvevők – Fotók: BSI

Sokak örömére az idén az időjárás is a dagonyázást és a sarat kedvelők mellé állt. Az esemény előtti péntek egész napos esőzése megfelelően előkészítette a talajt és a vizes akadályokat. Szombat reggelre az eső elállt, a talaj elkezdett szikkadni, de a nyáregyházi motokrosszpálya talaját végigtaposó 3000 láb gondoskodott a folyamatos híg sár utánpótlásáról, így minden résztvevő nyakig koszosan ért célba. Hazautazás előtt még egy utolsó akadály, a hideg vizes szabadtéri zuhany várt azokra, akik nem szerettek volna néhány maréknyi nyáregyházi homok társaságában hazautazni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.