Miért érzi úgy, hogy a legerősebb futóéve volt a 2024-es?
Nagyjából hat-hétszáz kilométerrel többet tudtam futni, mint az előző évben – mondta Mátyás Bence. – Pedig az esztendő felépítése szinte ugyanúgy nézett ki, mint a korábbi években, annyi különbséggel, hogy tavaly nyáron jóval többet tudtam edzeni. Nálam mindig a nyár a kritikus pont. Az Ultrabalatonig általában erős hónapjaim vannak, majd egy kicsit kiengedek, mivel bejön a dömping a teniszpályán, kezdődnek a nyári táborok és megnő az edzések száma. Tavaly igyekeztem ezek mellett is a lehető legtöbbet futni, ezért lett a legerősebb évem.
Többek között hat ultratávot és két teljesítménytúrát is lenyomott: melyeket emelné ki?
Az aszfaltos versenyek közül hármat is, mégpedig az Ultrabalatont, a hatórás országos bajnokságot és a BUFF tizenkét órás versenyét. Továbbá szeretnék megemlíteni még egy kedves versenyt számomra, a száznyolc kilométeres Vadlán Terep Ultrát. Életemben először futottam ennyit terepen, nagyon boldog voltam a célba érkezéskor.
Tudtam, hogy ötven kilométerig mire számíthatok, de úgy voltam vele, hogy afelett is élvezni akarom. Ez össze is jött, az útvonal magával ragadott, remek verseny volt.
Ami az Ultrabalatont illeti, ez volt életem első kétszáz kilométer feletti versenye, hatalmas élményt jelentett, rengeteg tapasztalatot szereztem. A célba érkezés után két nappal azt mondtam, hogy soha többet nem megyek, azonban az emlékek megszépülnek, így vissza fogok térni, de nem idén. Ez volt sorozatban a hetedik Ultrabalaton, amelyen csapatban vagy egyéniben rajthoz álltam, most viszont nem veszek részt rajta, de elképelhető, hogy a versenyközpontban kiállítóként ott leszek.
Volt olyan esemény tavaly, amely nem úgy ment, ahogyan eltervezte?
A tavaszi pozsonyi maratoni. Jó formában érkeztem a versenyre, de sajnos egy kicsit félvállról vettem. A felkészülésem remekül sikerült, és túl nagyot akartam futni, amatőr hibákat követtem el. Nagyon meleg volt, túl erősen kezdtem, nem vittem kulacsot, úgy voltam vele, a frissítőasztalokról majd megoldom. Keveset ittam a verseny folyamán, így harmincöt kilométernél elfogytam. Megszédültem, leültem, majd hiába akartam továbbmenni, nem engedtek. Nagyon sajnáltam, van bennem tüske, de tanultam belőle.
Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé idén?
Az új évet sajnos sérüléssel kezdtem, néhány napot ki kellett hagynom. Ami a versenyeket illeti, a Vadlán Terep Ultrán ismét ott szeretnék lenni, valamint egy kétszáz kilométer feletti verseny is tervben van. A Pozsony Maraton miatt van bennem hiányérzet, így szeretnék teljesíteni egy külföldi maratonit. A naptár tervezése kissé nehézkes volt, ám az biztos, hogy februárban a balatonfüredi ötven kilométeres Ultra Grande Amoréval kezdek, majd jön a Bodri Trail, illetve tervben van az Omszki Ultra ötven kilométere, a Miskolc–Kassa páros teljesítés, illetve a száz kilométeres országos bajnokság is. Jó lenne teljesíteni a Mátra 115-öt is, az év második fele pedig erősen kérdéses. Az biztos, hogy ebben az esztendőben a legfőbb motivációt a terepversenyek jelentik, az év második felére pedig van egy nagy célom, de még nem szeretném elárulni. Legyen elég annyi, hogy ehhez a Mátra 115 jó kis ugródeszka lenne…