Óriási buli a haverokkal, zenével, gulyással – látványos félmaraton a Tisza partján

Május 21-én másodszor rendezik meg Csongrádon a Fussuk le! Félmaratont, amely idén negyedmaratonnal és érdekes kísérőrendezvényekkel bővül.

Fontos, hogy a futás igazi közösségi élmény legyen

Hogy mennyire jól szervezett egy verseny, azt az is befolyásolja, milyen a hangulata, mennyire érzik magukat komfortosan a résztvevők, milyen környezetben futnak. A május 21-i csongrádi Fussuk le! Fél- és Negyedmaraton minden tekintetben jelesre vizsgázik. Aki még nem járt Csongrádon, a kis Tisza-parti ékszerdobozban, az úgy pótolhatja ezt hamarosan, hogy kiadós testmozgást is végez, mielőtt vagy miután ellátogatott, mondjuk, a Körös-torokhoz.

Bár éppenséggel ezt futás közben is megteheti, a félmaraton útvonala ugyanis érinti a Tisza-gátat, az óvárost, magát a Körös-torkot és a Holt-Tiszát is, és nem elhanyagolható szempont, hogy a minimális szintkülönbség miatt nagyon gyors a pálya, vagyis aki egyéni csúcsra hajt, könnyen megtalálhatja a számításait.

A versenyt először tavaly rendezték meg, háromszáz felnőtt és száz gyerek vett részt a különböző távokon. A félmaratonon kívül az óvatosabbak újdonságként nevezhetnek a rövidebb, 10.5 kilométeres távra is, míg a legkisebbek 750 méteres pályán futhatnak. A Londonban élő főszervező, Kecskés László az alapvetően az online térben működő, százötven tagot számláló Fussuk le! Sportegyesület vezetője hangsúlyozta, óriási bulit terveznek futóbarátaik körében, a pontos tájékoztatásért és a jó hangulatért profi szpíker felel, több ponton is szól majd a zene, mi több, további meglepetésekkel is készülnek.

Akik sikerrel járnak, kifejezetten színvonalas és tartalmas befutócsomagot kapnak, amelyből természetesen nem maradhat ki az érem, az izotóniás ital, ám ezeken felül alföldi gulyást és rétest is kapnak a teljesítők, mi több, ingyen bemehetnek felfrissülni a csongrádi fürdőbe.

A program nemcsak a verseny napjára koncentrálódik, már egy nappal korábban lehet futásról, sportolásról beszélgetni meghívott szakértőkkel és népszerű sportolókkal. A versenyhez támogatóként és indulóként csatlakozik Erdélyi Zsófia olimpikon (2012-ben és 2016-ban is szerepelt a nyári játékokon) maratonfutó. Zsófia Fussuk le!-futócsoportot szervez Gödöllőn, valamint az online órákba is bekapcsolódik majd az egyesület színeiben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.