Ötven maratoni öt hónap alatt a katonától

Önmagát és mentális problémáit is leküzdötte a veterán katona, Steve George, aki jóval a maga szabta határidő lejárta előtt tett meg ötven maratoninak megfelelő mérföldet.

Rendhagyó ajándékkal kedveskedett magának egy brit férfi, Steve George. Ahogyan a BBC beszámolt róla, a leicesteri sportember még júniusban határozta el, hogy megtesz 1330 mérföldet (2140 km), mielőtt decemberben betöltené az ötvenedik születésnapját.

Mielőtt eljutnánk erre a pontra, érdemes bemutatni az egyébként sem mindennapi férfi történetét.

Steve George 17 évesen csatlakozott a hadsereghez, szolgált az Öbölháborúban, megfordult Boszniában, Irakban, Észak-Írországban és a Falkland-szigeteken. Aztán 2010-ben, 40 évesen leszerelt, visszatért a civil életbe. Csakhogy sok katonához hasonlóan ez neki sem ment zökkenőmentesen, hosszú ideig nem talált munkát, súlyos családi veszteségeket szenvedett el. Mindez arra késztette, hogy átgondolja az életét.

„Amíg a hadseregben szolgáltam, védve voltam, amolyan buborékban éltem. Sok minden van a civil életben, amelyről a buborékunkban nem tudunk, amellyel nem találkozunk, viszont ahogy kikerülsz belőle, mindennel szembesülsz.”

A vírus okozta helyzet ebben az évben a mentális állapotát is kikezdte, ezért határozta el júniusban, hogy lefut ötven maratonit az ötvenedik születésnapjáig, tehát decemberig. Fogadalmát részben Sir Tom Moore kapitány története inspirálta.

Steve George: nehéz volt, de sikerült

Moore volt az első, akit II. Erzsébet királynő a koronavírus miatti lezárások után – természetesen a megfelelő szabályok betartásával – lovaggá ütött. Az oka: több mint 32 millió fontot gyűjtött jótékonyságra, miután azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy százévesen több mint száz kört sétált otthonában. A háborús veterán Sir Moore-t egyébként Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke terjesztette fel az elismerésre.

Visszatérve Steve George-ra: „Valami olyasmire vágytam, ami kihívást jelent, és mentálisan is segít.”

Úgy tervezte, hogy tíz és harminc mérföld közötti távot tesz meg egyszerre, és egy héten hatszor fut. Már múlt pénteken végezhetett volna, ám az édesapja tüdőrákban elhunyt, emiatt kicsit késett a lezárás. Végül hétfőn egy 22 mérföldes (35.4 km) szakasszal teljesítette vállalását. „Ez volt a legnehezebb nap, az édesapám járt a fejemben a teljes táv alatt.”

Mint mondja, az egész azt bizonyítja, hogy még mindig képes magát elhatározni valamire, és meg is valósítani tervét. Plusz némi pénzt is gyűjtött a háborús veteránoknak segítő Help for Heroes alapítványnak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.