A bőség zavarával küzd Bogárdi Szilvia, hiszen az Ultrabalaton 2018-as győztese sok futóversenyen indult, rengeteg kedves emléket őriz. Arra kértük, válassza ki az öt kedvenc eseményét, és ossza is meg az olvasókkal, melyik miért lopta be magát a szívébe.
1. Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaraton
A „futóőrületem” azzal kezdődött, hogy váltóban indultam rajta. Meghatározó élmény volt kezdőként nézni a nagy futókat, például Bogár Jánost a levágott orrú cipőjével. Aki nem futott a csapatból, kocsival kísért, máig tartó barátságok szövődtek. Sok település felkészült a szupermaratonira, az egyiken például óvodások vagy kisiskolások vonultak ki a saját készítésű kis zászlócskáikkal, szenzációs élmény volt. Akkor még nem tartottam ott, hogy egyéni indulásról álmodjak, még akkor sem, amikor Győr–Budapest távon rendezték meg. De ha ma lenne, biztosan nekivágnék egyéniben is. Nagy presztízse volt a versenynek, a második nap száz kilométer feletti távja miatt különösen keménynek számított. Aztán amikor ezt csökkentették, teljesen átalakult a dinamikája, ám így is nagyon durva erőpróba maradt.
Akkortájt nem is volt ennyire tele a naptár ultraversenyekkel. Ez volt az egyik biztos pont. Kár, hogy megszűnt, jó lenne újjáéleszteni, de vissza kellene szereznie a tekintélyét.
2. Sárvár
Ismert és elismert viadal a maga huszonnégy, tizenkét vagy hatórás távjával. Remek, nagyszerűen futható az egy kilométeres pálya, ráadásul látványnak sem utolsó, hogy a Nádasdy-vár körül keringünk. Gyakorlatilag pályaszállások vannak, a futók birtokba vehetik az apartmanokat. Szinte csak a szobából kell „kimotyózni”, és máris indulhat a verseny, az sem okoz nagy gondot, ha valami otthon marad, mert csupán beugrom a szállásra. A barátságnak is fontos szerep jut a versenyen, sokakkal csak ott találkozom, együtt futunk, beszélgetünk. Sokan nem bírják a körözős versenyeket, én azonban szeretem, hogy szinte semmire sem kell figyelni, csak menni és menni. Sokat számít, hogy nagyjából hatpercenként találkozom a segítővel, aki általában Máténé Varju Edit barátnőm. Ismerjük már egymás minden gondolatát, látjuk, mikor akar kibukni a hiszti, olyankor elegendő csúnyán nézni, és a másik inkább fut tovább.
3. Korinthosz
A legjobban szervezett magyarországi versenyek egyike. Márkus István, azaz Öcsi és Németh Zoltán valósította meg először, hogy az utolsó beérkező is ünneplést kapjon egy díszvacsora keretein belül. A legtöbb verseny után kiszólítják az első három helyezettet a dobogóra, a többiek megkapják a befutóérmet, aztán mennek haza. Öcsinél a verseny után díszvacsorán mindenkit a színpadra hívnak, és méltó elismerést kap, legalábbis tavaly és tavalyelőtt már biztosan így történt.
Aki hét óra alatt teljesíti az ultrafutóversenyt, az ugyan gyorsabb, s másként facsarja ki magát, de az is megérdemli az elismerést, aki például tizenegy óra alatt ér célba. Egyébként tényleg minden a futók érdekében történik. A frissítőpontokon az emberek lesik az indulók kívánságait, ha meleg van, töméntelen mennyiségű jéggel készülnek, és az asztalok tartalma is gazdag. Egyébként az érmek, a pólók, az ötletek, az egész arculat remek. Nem mondom, hogy a többi verseny nem jól szervezett, egyszerűen Márkus Öcsi figyelme tényleg mindenre kiterjed. A viadal egyébként a Spartathlonhoz is kapcsolódik, az utolsó hosszú, a spártai körülményekhez hasonló versenylehetőség azoknak, akik arra készülnek. A nyolcvan kilométeres táv is kapcsolódik a görög ultrához, hiszen az ottani Athén–Korinthosz táv szintideje sokaknak sorsdöntő. Frissítőponton is dolgoztam már a Korinthoszon, reggel, aztán este indult a nyolcvan kilométer, azon már futottam. A százmérföldes versenyek egyike lett, amikor kitalálták, hogy oda-vissza tegyék meg a nyolcvan kilométert.
4. Ultrabalaton
Egy-két év kivételével szinte mindegyiken indultam valamilyen formában, váltóban, párban vagy egyéniben. Eleve óriási élmény megkerülni a Balatont, és ahogy a többi esemény, úgy ez is fontos a közösség miatt. Aki most kezd futni, eszméletlen környezetben szerethet bele a futásba. Nagyra becsülöm azokat, akik a futásban vagy egyáltalán a sportban megteszik az első lépést, így aztán mindegy, hány kilométert fut le váltóban.
Az Ultrabalaton remek céges csapatépítő program, utána biztosan teljesen megváltozik a kollégák egymáshoz fűződő kapcsolata.
A reggeli indulás és általában a meleg miatt az egyéni indulók többsége estére már fáradtabb, így az éjszaka enyhülést hozhat, segít kiszabadulni a meleg fogságából, a szúnyogok is aludni térnek, gyorsabb tempót lehet futni. Én eleve szeretem a sötét időszakot. Az éjszakai szakaszt, a déli partot amúgy is kedvelem, sok kedves gyermekkori emlék jut eszembe a nyári táborokról. Egyéni teljesítésemkor estefelé estem át az egyik holtponton, feltettem tehát a fülest – és léggitároztam.
5. A New York-i maratoni
A terep, a hidak, a szintek miatt ez a maratoni nem alkalmas az egyéni csúcs megfutására, de nekem New York egyébként is a szívem csücske. Elképesztő élmény végigfutni a városrészeken a felhőkarcolók között. Itt népünnepély a maratoni, aki nem fut, szurkol, ám olyan sokan, hogy még drukkerként is nehéz odafurakodni a futókhoz. Mindenki pacsizik, biztosan hallasz egy jó szót, kiraknak egy-egy táblát azzal a biztató üzenettel, hogy „Menj tovább, te vagy a legjobb!”. A szervezés is elképesztően alapos: hatvan-hetvenezer sportoló indul, erre szó szerint egy másodperc alatt adták oda a rajtszámot. Azt is nagyon flottul oldották meg, hogy kompokkal átszállítsák a nevezőket a rajtra, Staten Islandre, pedig szigorú az ellenőrzés, még kutyával is végigszaglásztatták az indulókat. A maratonit megelőzi a nagy csinnadratta, a nemzetek bevonulása, illetve a verseny előtti este minden évben palacsintapartit tart a magyar konzul. Előre kellett jelentkezni hozzá, a többi magyar indulóval a konzulátuson fogadott minket, megismertük őt és a családját, sokat beszélgettünk – ez is nagy élmény volt.
(Megjelent a Futóversenyek 2020 magazinban)
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
