Imádom az olimpiát. Amíg tartott, képes voltam az ébresztőórát hajnali 4.30-ra beállítani és végignézni a kajak-kenu döntőket, és a 23.30-kor kezdődő 10 kilométeres nyílt vízi úszóversenyekből sem csináltam problémát. A sportágak közül egyedül a szinkronúszással és a gyaloglással nem tudok mit kezdeni, előbbi a víz felett táncoló lábakkal számomra bizarr és értelmezhetetlen, utóbbi „bűne”, hogy megnéztem, mennyi idő alatt érnek be a legjobbak, és nem hittem a szememnek. A 20 kilométeres távon győztes olasz Massimo Stano ideje 1:21:05, a nőknél első, szintén itáliai Antonella Palmisano 1:29:12 alatt ért célba, és ha ezeket összevetem azzal, hogy négy éve 1:15:48 alatt futottam (!) le 11.5 kilométert a Kolonics György-emlékfutáson, kis túlzással az összes szabadidős sporttól elmegy a kedvem…
Persze nem vagyok versenysportoló, értelmetlen magamat hozzájuk hasonlítani, és ha a saját teljesítményemet nézem, elégedett lehetek a fejlődéssel.
A félmaratonira készülés negyedik és ötödik hete alatt ugyanis érezhetően nőtt az állóképességem. Pedig a körülmények nem feltétlenül voltak optimálisak az edzéshez, a negyedik héten a munkámból kifolyólag négy napot külföldön töltöttem, így nem tudtam tartani a tervet. Három helyett egy edzést sikerült csak beiktatnom, viszont a kinti napokat sem lazsáltam el. A Donkey Republic alkalmazás segítségével sikerült ingyenesen kerékpárt bérelnem, és napi legalább egy órát tekertem. Habár ez teljesen más edzésmódszer, de abban segített, hogy valamennyire formában tartsam magam, így amikor az ötödik hét péntekjén (augusztus 6.) letudtam a legutóbbi futásomat, elégedetten pillanthattam az órámra.
Ahogyan a képen látható, sikerült a 6 kilométer időeredményét 40 perc alá szorítanom.
Jó, bevallom, a „rekordbeállítás” nem volt szándékos. Az történt, hogy bár meglehetősen későn indultam útnak, sokan sétáltak a Rákos-patak mentén, és számos csinos hölgy mellett kocogtam el. Előttük mégsem szüttyöghettem öreguras tempóban, kihúztam magam, kissé megnyújtottam a lépéseimet, és mire a hatodik kilométer végére értem, meglepődve láttam, hogy több mint két percet faragtam abból az időből, amelyet a harmadik hét végén ugyanezen a távon teljesítettem.
Persze tisztában vagyok vele, hogy ez édeskevés egy félmaratoni teljesítéséhez. Az előttem álló három hétben nem lazsálhatok, minél előbb próbára akarom tenni magam 10 kilométeren (lehet, kétszer körbefutom a Margitszigetet), aztán a hetedik héten a 15-ös lépcsőfokkal is illene megpróbálkozni. Ha nem jön össze vállalható idővel, a félmaratonira sem látok sok esélyt, ha viszont igen…
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
