Eliud Kipchoge kenyai hosszútávfutó előbb döntötte meg a maratoni futás kétórás álomhatárát, mint gondoltuk volna. Ideális időjárási körülmények között, a világ legjobb iramfutóinak szélárnyékában, tökéletesen előkészített futóaszfalton, frissítőit precízen magához véve 1:59:40-es időeredménnyel teljesítette a távot. Mindez újra ráirányítja a figyelmet a tagadhatatlan tényre, hogy az ember elérte teljesítőképessége határát, amelyet csak a megfelelő tudományos háttér és eszközök segítségével képes átlépni.
„Elképesztő volt látni, ahogy a futót segítő szakmai stáb tagjai végigtekerték a csaknem negyvenkét kilométeres távot. Nagyon kíváncsi lettem volna arra, vajon mit néztek folyamatosan a kormányra erősített laptopokon, de vélhetően a futó sebességét, időeredményeit és a frissítési tervet követték figyelemmel” – mondta Szilágyi Tibor futóedző és teljesítménydiagnosztikai szakember.
A helyszínen lehetett szemtanúja az álomhatár megdöntésének Csere Gáspár hosszútávfutó olimpikon.
„A futót kísérő kerékpárosokat bízták meg azzal, hogy időnként gélt és frissítőt adjanak Kipchoge-nak, ami persze nem szabályos, többek között az eredménye ezért sem minősül világrekordnak. Ugyanakkor fontos üzenete volt, hiszen köztudomású, hogy az afrikai futók nem figyelnek oda kellőképpen a frissítésre, holott tudományosan bizonyított tény, a megfelelő frissítés az egyik, ha nem is az egyetlen kulcsa az álomhatárok megdöntésének” – vélekedett Csere Gáspár.
Szilágyi Tibor hangsúlyozta, a hivatalosnak nem minősíthető rekordöntésben óriási szerepe volt a mentális tényezőknek. Azzal, hogy legutóbbi rekordöntési kísérlete során mindössze huszonöt másodperccel maradt el a kétórás időtől, Kipchoge önmagának bizonyította, nincs lehetetlen.
Ahogyan Szilágyi Tibor fogalmazott:
„Kipchoge ezt követően jött rá végleg, le tudja futni a maratonit két órán belül. A korábbi sikertelen próbálkozásra azonban mindenféleképpen szüksége volt ahhoz, hogy most végrehajtsa az akkor lehetetlennek hitt tettet.”
A kenyai futó sikere kapcsán Szilágyi Tibor megjegyezte, más tényezőknek is jelentőséget kell tulajdonítani.
„Ne menjünk el amellett, hogy számos technikai újítás, valamint hosszan tartó, koncepciózus adatgyűjtés és alapos adatelemzés segítette elő az álomhatár megdöntését. Mindössze egy példát kiemelve: ismerve a futó mögött dolgozó szakmai stábot, szinte biztos, hogy előre megtervezték, a verseny alatt mikor és milyen rendszerességgel frissítsen, és hogy pontosan mi legyen a frissítőben. Kíváncsi lennék rá, laboratóriumi körülmények nélkül, valós versenyhelyzetben mire lenne képes.”
A rekorddöntés helyszíneként a kellemes éghajlatú osztrák fővárost, Bécset jelölték ki. A rendezők a végletekig kivártak a rajt pontos időpontjával, hogy Kipchoge ideális időjárási körülmények között vághasson neki a 42 195 méteres távnak.
A verseny szervezői még arra is figyeltek, hogy a Práterben található Haupthalléban kialakított 4-4 kilométer hosszú, oda-vissza vezető útvonal futásra kevésbé alkalmas részeit újraaszfaltozzák, és kicsit megdöntsék a kanyarokat a fordulókban.
Egyesekben felvetődhet a kérdés, mindez levon-e bármit is Kipchoge sikerének érdemeiből.
„A sportszakmai értékéből semmit sem von le, legnagyobb jelentősége pedig abban rejlik, hogy Kipchoge-nak végleg sikerült a mentális korlátait ledöntenie, amivel azt üzente, erre mások is képesek. Innentől fogva reális az esélye, hogy valós versenykörülmények között is elérhető legyen a két órán belüli rekord” – emelte ki Szilágyi Tibor.
A kérdéssel kapcsolatban hasonló véleményt fogalmazott meg Csere Gáspár is.
„Kipchoge sikere mögött hosszú évek tudatos munkája bújik meg, így nincs mit csodálkozni rajta, hogy egymás után hét maratoni futóversenyt nyert meg, és szombaton elsőként lépte át a kétórás álomhatárt. Sikerének szimbolikus jelentősége is van, hiszen Kipchoge megmutatta mindenkinek, ha valamit el akarunk érni, és hajlandóak vagyunk áldozatokat is hozni érte, előbb-utóbb meglesz az eredménye.”
