Pizza, sör és különleges nyári tripla az ultrafutás királynőjétől

Különleges triplázást vitt véghez Courtney Dauwalter, aki élete legnehezebb nyarán van túl, és még mindig imádja a sört meg a pizzát.

A Csupasport 2019-ben készített interjút Courtney Dauwalterrel, a most 38 éves ultrafutónő már akkor is sorra döntötte a rekordokat, és azt is elárulta, miért fut kosarasruhákban. Na meg azt is, hogy nem követ semmiféle szigorú diétát, sőt a nachost, a pizzát, a burritót és a sört sem veti meg. Ez egyébként azóta sem változott, sőt azt is elmondta, hogy azért szereti a pizzát, mert a legtöbb helyen könnyen elérhető, és ritkán okoz csalódást. Már ebből is érezhető, hogy különleges egyénisége az ultrafutó-közösségnek (persze ki nem az?). Nemrég pedig azzal került ismét a figyelem középpontjába, hogy egy nyár, egészen pontosan 69 nap leforgása alatt megnyerte a Western Statest (160 km), a Hardrockot (165 km) és az UTMB-t (160 km).

Ám legalább ennyire figyelemreméltó, hogy 2019 óta huszonnégy versenyből huszonkettőt megnyert. Az egykori fizikatanárnőt tehát okkal nevezhetjük az ultrafutás koronázatlan királynőjének.

„A lábaim teljesen kikészültek, csak az érdekelt, hogy valahogy célba érjek, az időeredmény nem számított – mondta az UTMB megnyerése után az irunfar.com-nak. – Azért is szerettem volna megcsinálni ezt a triplázást, hogy még többet tanulhassak az ultrafutás finomságairól, a regenerációról, az edzésről, a felkészülésről. Volt olyan időszak, amikor legszívesebben kikapcsoltam volna, hogy kicsit egyedül lehessek. De erre természetesen nem volt lehetőség. A zene sokat segített, csak bedugtam a fülem, hogy kicsit kizárhassam a külvilágot, és magamra koncentrálhassak. Úgy álltam hozzá, mintha ez lenne az egyetlen versenyem a nyáron. Nem akartam a fáradtságra gondolni vagy kifogásokat keresni. Úgy voltam vele, majd kiderül, ez mire lesz elég. Egyelőre nem vagyok olyan mentális állapotban, hogy a jövő céljairól beszéljek, de ha kicsit összeszedem magam, elkezdem majd tervezgetni a folytatást. Nagyon kemény nyár volt, de sokat is adott.”

Persze ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és a Marca cikkében azt is elmondta, hogy bármilyen kemény is az UTMB, egy finom francia croissant-nak bizony nem tud ellenállni a verseny előtt.

„Mindig hallgatok a testemre – folytatta. – Ha sört és egy halom nachost kívánok, akkor azt fogyasztok, ha pedig salátát, croissant-t és tojásrántottát, akkor azt, mert a szervezetemnek arra van szüksége.”

Mellesleg nemcsak a nyara telt mozgalmasan, év elején első nőként teljesítette kilenc órán belül (8:59:34) a Bandera 100K-t, majd februárban első nőként tizenöt óra alatt (14:40:39) futotta le a Transgrancanariát (126 km).

Áprilisban pedig, még a bravúros triplázás előtt, a CNN készített vele terjedelmes anyagot, amiben egyebek mellett a mentális erőről is beszélt, na meg arról, hogy a növekvő népszerűségét leginkább arra használná, hogy másokat is bátorítson a merész célok megfogalmazására.

„Vizuális típus vagyok, ezért amikor úgy érzem, fizikailag teljesen kimerültem, és lépni sem tudok, akkor elképzelem magam a fájdalombarlangomban, képzeletben vésőt ragadok, hogy kiszabaduljak onnan. Sokszor a testünk már azelőtt feladná, hogy ténylegesen elértük volna a határainkat. Nekem az edzés, a verseny és a felfedezés öröme is hatalmas élmény. Élvezem, hogy futás közben gyönyörű helyeket csodálhatok meg. Azt látom, hogy általánosságban a többségnél elég alacsonyan van a léc, pedig érdemes magasra tenni. Olyan célokat kell megfogalmazni, amelyek elsőre kissé őrültségnek tűnnek vagy legalábbis nagyon nehéznek. Ilyenkor fel kell tenni a kérdést, hogy miért ne sikerülhetne, és meg kell próbálni. Ezért is örülnék, ha minél többen próbálnák ki az ultrafutást.”

Fotók: instagram.com/courtneydauwalter

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.