Azt hittem, csak a Kontrollban szerepel a metrófutás műfaja, de találtam videókat a YouTube-on, és konstatáltam, hogy nem. Okés, nem az alagútban kell futni az utolsó előtti metró elől, hanem a felszínen. A lényege, hogy megáll a szerelvény, és elindulsz, mint az őrült, hogy a következő megállónál elérd ugyanazt a földalatti-kocsisort, és lehetőleg ugyanazon az ajtón ess be, amelyiken kiszálltál.
Főleg a Móricz–Újbuda-központ útvonal megállói között szokták gyakorolni ezt versenyt. Nem túl hosszú szakasz, de nem is a legrövidebb, szóval sprintelni kell rendesen, és még bele kell számolni, hogy le- és fel kell futni a lépcsőkön, plusz kerülgetni a piacról szállingózó embereket.
Ha érdekel a műfaj, és kicsiben szeretnéd kezdeni, a kisföldalatti jó gyakorlópályának tűnik. A megállók közti távolságok itt a legkisebbek, s jóval kevesebb lépcsőn kell felhágni. Ezek közt is a legkisebb a Kodály körönd–Bajza utca távolság: kemény 190 méter, ami csakugyan rövid, de számolni kell azzal, hogy a földalatti olykor 50 km/óra irgalmatlan sebességgel is tud robogni, bár még sosem tapasztaltam, hogy az öreg járgány valaha is száguldott volna ekkora tempóban. Szóval, a küldetés egyáltalán nem lehetetlen, mint ahogy a vonal többi állomásán történő metróversenyzés sem, mivel tényleg rövidek az állomások közti szakaszok.
Ha már szanaszét előzted a kisföldalattit, jöhet a nagyobb falat, a már említett 4-es metró. A Móricz és az Újbuda-központ közötti szakasz már karcosabb, a jó öreg földalattinál a metró gyorsabban robog, akár 80 km-rel is, plusz jóval több lépcsőt is kell leküzdeni ahhoz, hogy elérd ugyanazt a szerelvényt. Ha, mondjuk, a 4-es metrót választod, itt is találsz rövidebb pályákat, a Kálvin tér és a Fővám tér, illetve a Fővám tér és a Szent Gellért közti szakasz rövidebb.
A helyzetet nehezíti a Szabadság hídon tobzódó embertömeg, akikkel olykor közelharcot kell vívni, még akkor is, ha épp nem a metróval versenyzel.
Haladóknak meg ott van a jó öreg 2-es és 3-as vonal. Utóbbinál a legrövidebb szakasz szűk 500 méter a Kálvin tér és a Ferenciek tere között. Ha a Kecskeméti utcán rohansz, nem is kell hatalmas kanyarokat tenned, viszont az ilyen felújított aluljáróknál érdemes tájékozódni, mert én például a mai napig nem tudom, melyik kijáraton kell felcaplatni ahhoz, hogy nagyjából ne a világ túlsó végén lyukadjak ki. A vonal leghosszabb szakasza a legvégén található, mégpedig a Határ út és a Köki között. Bár most, hogy ott épp nem jár a metró, maximum a busszal lehet versenyezni – de ha valaha jár még azon a szakaszon a metró, jó másfél kilométert kell leküzdeni. Na, ide már igazi pro emberek szükségesek.
Éééés! Íme a 2-es metró, illetve az összes metróvonal leghosszabb szakasza, a legendás Keleti pályaudvar–Stadionok szakasz a maga két kilométerével. Párszor unalmamban lemértem, mennyi idő alatt teszi meg a szerelvény ezt a távolságot, a rekord két és fél perc volt. Na, legyünk nagyvonalúak: három perc. Szóval, körülbelül másfél perces kilométereket kell rohanni ahhoz, hogy eljuss egyik állomásról a másikra, sőt, igazából gyorsabb kiliket kell produkálni, ha beleszámítjuk az aluljárót meg a lépcsőket. Szerencsés esetben nem kapsz piros lámpát.
Nem pulzuskímélő kihívás, csúcsforgalomban viszont lehet kárörvendeni, hogy miközben a város összes verdája egymás lökhárítója előtt és mögött tobzódik, belőled csak egy száguldó csíkot látnak.
Nem tudom valaki teljesítette-e már ezt a produkciót, én mindenesetre maradok Jimmynél…
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
