Rakonczay Gábor születésnapjára teljesítette a privát Ultrabalatont

Rakonczay Gábor huszonnyolc óra és egy perc alatt kerülte meg a Balatont, a nagy szél azonban megnehezítette a dolgát. Ez évre három nagy célt tűzött ki maga elé.

Születésnapra privát Ultrabalaton? Miért ne?

Rakonczay Gábor extrém sportoló pénteken töltötte be 41. születésnapját, s ennek örömére aznap elindult körbefutni a Balatont. A kiváló sportember huszonnyolc óra és egy perc alatt teljesítette a 221 kilométert, bár eléggé megnehezítette helyzetét az orkán erejű szél.

„Valóban, volt benne tudatosság, hogy éppen a születésnapomon indultam – nyilatkozta a célba érkezés másnapján a Csupasportnak Rakonczay. – Be volt tervezve egy hosszabb januári futás, gondoltam, a privát Ultrabalaton pont jó lesz. Három héttel korábban döntöttem el, hogy futok egy PUB-ot. Nagyjából kipihentem magam, bár besavasodnak ilyenkor az izmok, hetekbe telik míg regenerálódik a test. Sok minden kiürül ilyenkor a szervezetből, kell egy kis idő, amíg minden helyreáll. Ám ha a célba érkezés másnapján maratonit kéne futnom, nem lenne probléma vele, csupán az időm lenne gyengébb, mint egyébként.”

Rakonczay Gábor hetedik alkalommal futotta körbe a Balatont, ám először teljesítette a privát Ultrabalatont jelenlegi formájában. Elmondta, korábban volt, hogy egyik barátja negyvenkettedik születésnapján maratonit futottak, s hogy pénteken 41 esztendős lett, ki akart találni valamit, így esett a választás erre a futásra. Ez egyfajta élmény volt egy kis poénnal megfűszerezve, ám stratégiailag is remekül illett a felkészülésébe.

„Normál időnek számít, ebben az időjárásban ez volt a maximum. Ha a szél nem fújt volna, akkor szerintem huszonöt óra alatt beérek. Az északi parton folyamatos szembeszélben haladtam, ott lassabb voltam. Több helyen nyolcvan kilométer per órás szél fújt, ám Fonyódnál a száz közelében volt.

Indulás előtt néztem az előrejelzést, láttam, hogy arra a térségre ezt jósolták. A hőmérséklettel nem volt különösebb probléma, ám az utolsó hetven kilométer túlélősre sikerült. Az órám azt jelezte, hogy 14 400 kcal kalóriát égettem el, ez elég derekas.”

Az extrém sportoló kerékpáros kísérővel teljesítette a privát Ub-t, s elmondta, a déli parton haladva éjjel két órakor érdekes hangokat hallott. Mintha kamionok haladtak volna egymás után nagy sebességgel, még gondolkozott is, hogy miért van ekkora forgalom ilyen későn. Mint kiderült, a szél letolta a Balaton jegét a déli partra, s több száz méteren törte össze, ennek volt az az érdekes morajlása.

„Általában ha Ultrabalatont futok, a szüleim kísérnek autóval, további két családtag pedig kerékpárral. Sok dolgot kell vinni, rengeteg folyadékot, ruhát vagy éppen cipőket, a kísérőknek is nagy kihívás ez. Most egyedül Vámos Nóra kísért, tavaly a Magyarország-átfutásnál is ő volt velem. Sokat köszönhetek neki – tette hozzá Rakonczay, aki az idei céljairól is beszélt a Csupasportnak. – Idén három fő projekt van kitűzve, köztük két futás és egy expedíció. Utóbbit hamarosan bejelentjük, hogy pontosan mi és hol lesz. Annyit elárulok, hogy régóta dolgozunk rajta. A két hosszú futás két hatnapos verseny lesz, az egyik Magyarországon, a másik pedig Olaszországban. Ezeken kívül lesznek még kisebb versenyeim, úgyhogy idén sem fogok unatkozni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.