Rekord az utolsó maratoni versenyen

Világszinten is jegyzett idővel nyert Szuzuki Kengo az Otsuban rendezett maratonin, amellyel megjavította a japán rekordot, illetve a legjobb eredménnyel búcsúztatta a nagy múltú eseményt.

Február utolsó napján nem akármilyen eredményeket hozó maratoni versenyt rendeztek Japánban. A tavalyról elhalasztott olimpia házigazdájának versenyén persze csak hazai atléták állhattak rajthoz, ám ettől még a színvonal nagyon is a világelitet jelentette, mivel a győztes Szuzuki Kengo például országos csúccsal, 2:04:56-tal nyert, és az első japán férfi lett, aki a bűvös 2:05-ös határ alá került. Szuzuki ezzel a produkcióval 57. a világranglistán, ráadásul az idén még nem futottak jobbat.

Pontosan 369 japán futó sorakozott fel a Laka Biva Mainicsi elnevezésű maratoni rajtjánál Ocuban, és már csak azért is figyelemre méltó a végeredmény, mert összesen 42 atléta ért célba 2:10-en belül!

Ez egyébként rekord, a vonatkozó legjobbat tavaly regisztrálták Valenciában, amikor harmincan értek célba 2:10 alatt. A japánoknál egyébként nem szokatlan, hogy egy adott versenyen sokan hozzák ki magukból a legjobbat, például egy decemberi eseményen 17 futó teljesítette a tízezer métert 28 percen belül, vagy 2019 novemberében csaknem négyszázan futották le a félmaratoni távot 1:10-en belül, majdnem száznyolcvanan pedig 1:06-on belül – emlékeztet a runningmagazine.ca. Nyilván ezek nem világbajnok eredmények, ám erősnek számítanak. Csak viszonyításként, a magyar rekordot maratonin 1993-óta tartja Szűcs Csaba 2:12:10-zel. A legjobb 2020-as magyar maratoni eredmény Csere Gáspár 2:17:43-a, és ő futotta a legjobb félmaratonit is 1:06:30-cal.

 

Fotó: AFP

 

Szuzukinak minden összejött ezen a napon, hiszen több mint öt perccel javította meg saját legjobbját, amely 2:10:21 volt, és fél perccel a korábbi csúcsot (2:05:29, Oszako Szuguru, 2020).

„Sosem hittem volna, hogy lehetséges ilyen időeredményt elérnem, én vagyok a leginkább meglepődve a rekordon. Mindehhez kellett, hogy csaknem egy évig edzhettem hátráltató sérülések nélkül” – nyilatkozta a győztes a World Athletics-nek.

Mondhatni, a 25 esztendős futó szépen búcsúztatta a versenyt, mivel Japán legrégebbi maratonija a 76. megméretéssel köszönt el, jövőre egyesül az oszakai maratonival.

Ha kicsit túllépünk a japán versenyen, érdemes megnézni, hol tartanak a maratoni legjobbjai világszerte. A hivatalos világcsúcsot a kenyai Eliud Kipchoge tartja 2:01:39-cel, és természetesen az afrikai futók uralják a rangsort, az első huszonöt legjobb időn kizárólag kenyai és etióp futók osztoznak. Aztán a huszonhatodik a kenyai születésű török állampolgárrá lett Kaan Kigen Özbilen, 2:04:16-tal (2019), aki ezzel viszi is a prímet Európában. A bahreini el-Hasszan el-Abbasszi 2:04:43-a (2018) a legjobb ázsiai eredmény, míg az amerikai színeket képviselő futó Khalid Khannouchi a kilencvenedik a 2:05-ön kívüli, már „nagykorú”, 2002-es idővel (2:05:38).

Címlapfotó: Charly Triballeau/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.