Rekorddöntés, dilemma, nagy célok – ilyen lehet Garai Ágnes Szonja 2024-es éve

A kiváló magyar ultrafutónak nagy tervei vannak idén, ám fejtörést okoz neki, hogy nem lehet tudni a száz kilométeres ob-ról semmit…

Mielőtt az idei terveiről beszélnénk, tekintsünk vissza a múlt évre: milyen volt?

Elég fárasztó mind a sport, mind a munka szempontjából – mondta Garai Ágnes Szonja a Csupasportnak. – A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy miképp egyeztessem össze az edzéseket a munkával. Összességében sikerült megoldanom, elégedett vagyok az évvel. Egyéni csúcsokat döntöttem, és olyan eredményeket értem el, amelyekre büszke vagyok. Magasra tettem a lécet, és igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy átugorjam.

Mit emelne ki 2023-ból?

A legnagyobb sikerem a tapolcai hatórás verseny volt, amelyet hivatalos magyar országos rekorddal sikerült megnyernem.

A 79.3 megtett kilométert nagy sikerként könyvelem el, nehéz lesz túlszárnyalnom.

Maratonin is egyéni csúcsot futottam, igaz, így sem vagyok teljesen elégedett vele, mert nem voltak ideálisak a körülmények, éppen ezért ezen javítani szeretnék. Aztán ott volt a Korinthosz 80-on aratott abszolút győzelem, amely nagyon boldoggá tett, elégedett voltam a versenyzésemmel. Az ultratávok mellett akadtak remekül sikerült félmaratonik is, ezek is motiváltak rendesen.

Volt olyan verseny, amely nem úgy ment, ahogy eltervezte?

A Bécsben rendezett maratoni országos bajnokság és a Spar Maraton nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Bécsben elrontottam a frissítést és a hirtelen melegre sem reagáltam jól, visszagondolva rossz élmény az az esemény. A budapesti maratoni hetében beteg voltam, ám mindenképpen ott akartam lenni a versenyen. Végül harmadik lettem, egyéni csúcsot futottam, de nem voltam elégedett, mert tudom, jobb teljesítményre is képes vagyok. Majd legközelebb…

Azt már említette, hogy a maratoni idején javítani szeretne, ezen kívül milyen célokat tűzött ki erre az esztendőre?

A márciusi tapolcai hatórás országos bajnoksággal kezdem az évet, illetve ha jól tudom, ismét Bécsben lesz a maratoni országos bajnokság, amelyen szintén ott szeretnék lenni. Fejtörést okoz, hogy még nem lehet tudni, hol és mikor lesz a száz kilométeres ob. A táv világbajnokságát idén Indiában tartják, ha lenne támogatás és sikerül bejutni a keretbe, nagyon szívesen elindulnék rajta. Kétezerhuszonkettőben Berlinben ott voltam, most is ez a célom. Ami nagy dilemmát okoz, hogy augusztusban lesz a Korinthosz és az ötven kilométeres országos bajnokság is, még nem döntöttem el, melyiken veszek részt. Biztosan versenyzek majd félmaratonikon és maratonikon is, ahogy említettem, utóbbin nagyon szeretnék javítani…

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.