Vegyes érzelmekkel fogadta nemrég a nép, hogy futókört szándékoznak létesíteni a Fiumei úti sírkertben. A közfelháborodás miatt ezt lefújták (nagy bánatomra), de a temetőfutást, ettől függetlenül, nem kellene temetni. Volt olyan ötletem, hogy ha már ez meghiúsult, akkor a futókör köré kellene esetleg temetőt építeni, de hirtelenjében ezt most nem tudom megvalósítani, egy kis katalógust a városban fellelhető temetőkről viszont igen, melyeket futtunkban érdemes felkeresni.
Fel! Támadunk!
A Farkasréti temető a város egyik legszebb temetője, és rengeteg híresség nyugszik itt, többek közt Cseh Tamás, Antall József és így tovább. Fekvése a dombos-hegyi futást kedvelőknek ideális, hisz jó néhány szintet le kell gyűrni a pesti síkságon élő halandónak ahhoz, hogy betekintést nyerjen a magaslati nyughelyre.
Dombos intervall esetén, levegőért könyörögve talán az a kósza gondolat is átfuthat az ember agyán, hogy ugyan bemegy, de kijönni már biztos nem fog.
További jellegzetesség a Denevér út, amely keresztülszeli a temetőt, s ha valaki elég gyorsan trappol is, CR-t is begyűjthet a Straván. Természetesen a java csak most jön, hogy a temető csak egy állomása az utána következő nehézségeknek, már akik tovább szeretnének haladni és célba venni a város legmagasabb pontját, Erzsit.
Steelways to Heaven
A város igencsak kaotikus központjában fekszik eme kincs, amely szintén számos híres ember örök nyughelye. A méltán hírhedt Népszínház utcából egyből kijutunk a Fiumei úti sírkertbe, esetleg a szemközti traumatológiáról is betekintést nyerhetünk leendő lakhelyünkre, de nyugtató hatással is bír, mikor két boxeralsó vásárlása után a szomszéd plázából támad kedvünk kiheverni az agorafóbia okozta pánikrohamot. Egyrészt baromi nagy, szóval rekortán nélkül is lehet ott futkorászni, másrészt tényleg szép, simán elférne ott a puding; nem hinném, hogy bárki a gyászoló tömegen suhanna át cicanaciban azt ordítva, hogy „pályaaa”, hacsak nem irgalmatlan nagy troll az ember.
A legkisebb is számít
A Szent Gellért urnatemető kicsi, de modern dizájnnal fogadja a futni vágyó pácienseket is. Igazából igencsak ideális (hogy alliterál már…) helyen van, mivel Kelenföldön az égvilágon semmi látványosság nincs, hacsak nem a vasútállomás szétrohadt épülete előtt kívánunk katasztrófaturistáskodni. Egy látogatást mindenképp megér, mielőtt nekivágnánk az amúgy pusztulatosan unalmas Bikás parki körözgetésnek.
Megyeri úti temető
Hacsak nem ott él valaki, ugyan mi vinné rá az egyszeri futót arra, hogy Újpest külső peremén futkározzon, ha nem az ottani szépséges sírkertet célozza be. Mindentől messze van, így be lehet iktatni egy hosszabb futást; mire odaér az ember, lefotózza, amit le kell, majd betér a szomszédos borozóban, mert kocsma, de legalább étterem, minden temető alapvető felszereltségéhez tartozik. És ennek örülünk, Vincent.
Új köztemető
Bevallom, túl sok mindent nem tudok erről a temetőről, mert sose mertem Mordor eme belső bugyrába elmerészkedni, mely Kőbánya és valahol Rákosborzasztó közt fekszik. Mondjuk, annyira nem új, mert 1886-ban nyitották meg, ennek megfelelően baromi nagy területet foglal el. Hogy ne csak a gugli által okoskodjak, egyszer már tényleg rászánom magam, hogy arra tévedjek; sok a kínai kajálda arra, de a bélrendszerem biztonsága érdekében elvitelre kérem az édes-savanyú csivavát.
Csak a jók mennek el
Igen, ki lehet találni, mit hagytam a legvégére, már korábban is regéltem róla, és sose rejtettem véka alá, hogy hosszabb futásaim egyik bevett állomása Jimmy sírja.
Ezen okból kifolyólag elkerülhetetlen, hogy betérjek a Csepeli temetőbe, amely az évszakváltás miatt sajnos már korábban zár, de kit érdekel – ha Jimmyt meg kell látogatni, akkor meg kell látogatni, nincs az a temetőkapu, mely gátat szabna, legfeljebb a kerületi rendőrkapitányság fogdáját is megismerem.
Ja, igen, területét tekintve nem túl nagy, így az eltévedés esélye is csökken, nincs is tele olyan szép emlékművekkel, mint a Farkasréti vagy a Fiumei. De Jimmy itt van, illetve a csepeli falusi sztájl olyan jellegzetes miliőt ad az egész létesítménynek, hogy… nagyon. Szemben a kapuval természetesen kocsma van, semmi fenszi dolog, igazi késdobáló fíling, amely némi könnycseppet csal a szemünkbe, amikor a nosztalgia hevében felidézzük ifjúkorunk vidéki kocsmatúráit, a pár forintos házi mókuspálinka keverve a legtrébb sörrel, majd másnap felidézni, ki tört szét rajtad egy biliárddákót, mit keres rajtad egy tűsarkú, hogy a többit ne is soroljam…
(Nyitókép: phillyvoice.com)
